2. hét

Gipszbe zárt 5 hétből, mert a héten kiderült, hogy a beigért 6 hét, lecsökkent 5-re, már a második hetet tölti Kolosunk. Hihetetlen türelemmel viseli a megpróbáltatásokat. Kinnt leesett a sok hó, ő pedig itt bennt a szobában szomorkodott, hogy mire kimehet elolvad. Ezt nem hagyhattuk, overál a lábra, kabát, kesztyű, és irány a kert. Áldom, hogy családi házban lakhatunk.

Kivittem egy szánkót, és felültettem rá. Valcsival, mert hétfőn ő sem volt óviban, odahordtunk Kolosnak egy nagy kupac havat, és építettünk egy hóembert. Mikor bejöttünk, ragyogott az arca az örömtől. Milyen apróságokkal lehet örömet szerezni egy ilyen kis lénynek. Amíg volt hó, mindig megismételtük a hóemberépítést.

A héten eljutottunk orvoshoz is, megdícsérte a gipszet, nem is cserélte le, mert miután megnézte a röntgent, megállapította, hogy nagyon kis enyhe törés. A fekvőgipsznek összesen 3 hétig fennt kell lennie, majd kap térdig érő járót.
Ahogy telnek a napok, olyan sokat ügyesedik a mozgásban. Már ülve a földön tud közlekedni, kézzel fel tudja nyomni magát.
Ma az iskolában környezetfelmérő volt, nagyon szeretett volna bemenni. Édesapámék itt voltak, így teljesítettük vágyát, bevittük az iskolába. Nagyon megható volt, ahogy minden kisgyerek odaszaladt, örültek neki, körbeállták. Jó volt látni.
Réka néni az osztályfőnökük egy meglepetéssel várta. Írás órán a gyerekek rajzoltak és üzeneteket írtak Kolosnak. Mind a 27 kisgyerek jókívánságát küldte, és mellé rajzoltak 1-1 rajzot. Kolos órákig nézegette itthon, annyira boldog volt, hogy ennyien gondolnak rá, és mennyire hiányzik a többieknek. Apróság, de úgy érzem Réka nénitől ez nagyon szép gesztus volt, megtanítja ezzel a gyerekeknek is, mennyire fontos a barátság.

Meg kell említenem természetesen a tesókat is. Most éppen körülülik az asztalt és közösen játszanak, puffasztott színes rudacskákból építenek valami szépet. Milyen jó nekik, hogy vannak testvéreik, és hogy ilyen jó testvérek. Persze viták nálunk is vannak, de ilyenkor öröm rájuk nézni, még azt is elfelejtem, hogy este 10 óra van és már régen nyomni kellne az ágyat. Majd pihenünk holnap, itt az egész hétvége.

Gipszbe zárva

Sokáig gondolkoztam, hogy hol kezdjem. Hát itt.....

Már nagyon vártuk a gyerekekkel a sítábort, gondoltuk milyen klassz lesz közösen síelni. Mikor az első napon megindultunk a lejtőn, kiderült, hogy gyermekeink az elmúlt 2 év alatt mindent elfelejtettek. Persze jött a bíztatás, hogy hamar ráéreznek újra. Egy kis gyakorlás után ez tényleg így is lett.
Olyannyira, hogy mikor Kolosom a tanulópálya tetejéről golyóban lecsúszott, még megszídni is nehéz volt. Persze ilyet nem szabad csinálni, de mikor az arcán láttam a büszke, kaján mosolyt, hogy megcsináltam, jót derültem rajta.
Feci rendesen beállt a kezdők közé, és szépen követte a tanár néni feladatait.
Valcsiról talán jobb lenne nem is beszélni. Állunk a sorban, mert sajnos sokan voltak. Egyszercsak feltűnik, hogy Vali valahogy már a felvonón van. Halad előre a sor, Valcsi újra a fevonón. Míg mi egyszer, addig ő már harmadszor lecsúszott. Gondolta a kis 6 évével és bájos mosolyával neki szabad előre menni a sorban. És furcs módon nem is szólt rá senki, rajtunk kívül.
Szépen telt az első nap, annál viharosabban a második. Nemcsak a hó esett nagyon, de Kolosnak is sikerült nagyon elesnie. Már a pálya alján volt, mikor egy tanulóknak ottfelejtett bójákon szlalomozni próbált. Az utolsó bójával meggyűlt a baja, léce beleakadt, és mire mi odaértünk, már feküdt a földön. Nem esett nagyot, de rosszul. Próbáltuk rávenni, álljon a lábára, eszünkbe nem jutott, hogy valami baj is lehet, gondoltuk fiús nyafogás. Hát nem az volt. Feri a hátára vette és felhozta a síliften. Befektettük a busz csomagterébe, olyan némán várta, míg megérkezett a mentő. Azonnal sínbe tették, és bevittek bennünket a kórházba. Gyors röntgen, majd a gipszelő. Ebből már sejtettem, nem ússzuk meg egykönnyen. Kis Drága még ezt is sírás nélkül tűrte. Azt mondta, csak a szeme könnyezik. Majd jött az orvos, és megmutatta, hogy a sípcsontja tört él, de nem mozdult el a csont. Kapott egy gipszet combtól a lábujjáig, amiben 10 napot fekve minimum el kell tölteni, majd csak utána állhat rá, de még az is plusz 4 hét.

Azóta eltelt már 4 teljes nap és újra itthon vagyunk. Sokszor eszembe jut, mit kellett volna máshogy tenni, hogy ez a dolog ne történjen meg, de hiába emésztem magamat, ezen már nem segít. Megigértük neki, hogy csodálatosan szép 6 gipszben töltött hete lesz.

Sokszor eszmbe jut, hogy mikor kiskoromban beteg voltam, milyen jó volt. Nem a torokgyulladások, lázas éjszakák, hanem, hogy édesanyám milyen szeretettel ápolt. Akkor más íze volt a teának, más íze a húslevesnek, és a finom befőtteknek, amit a betegágyamba hozott. Szeretném, ha gyermekeim is így éreznének.

Visszatérve Kolos lábtörésére, hihetetlen, hogy elfogadja, ami vele tőrtént. Fura leírni, de talán még élvezi is a sok foglalkozást, amit most kap. Bárhová el szeretne jutni, bármit csinálni szeretne, segítségre van szüksége. Reggel Valcsival az ágyhoz vitetett egy kukát, amire rá tudta tenni a gipszét és felállt a segítségével. Nagyon büszke volt magára. Mi is rá.

Vacsorázni már odaültettük az asztalhoz, hogy együtt lehessünk. A 10 fekvőgipszes napból már 4 eltelt, a neheze még hátravan, de remélem sikeresen veszi kisfiam ezt a megerőltető akadályt.

Sok sikert, kitartást Kolos, mi melleted vagyunk édesapával és segítünk, amiben csak tudunk.