Hajaj! Felvilágosítás, de mikor?

Délutáni beszélgetés Kolossal, aki éppen 9 és fél éves:
-Anya, P. mondta, hogy G. már nem a barátja, mert túl sokat beszél a szexről. Anya, Te tudod mi az a szex? Én nem, de szerintem G. sem.

Hát igen. Akkor most mit tegyek? Megvettem pár hónapja az "Első könyvem a szexualitásról" c. könyvet, de belelapozva még korainak találtam. Mi a jó? Ha mi megmagyarázzuk nekik az igazat, vagy valamelyik osztálytársa világosítja fel nem éppen megfelelő módon. Újabb feladat. Lehet, hogy visszasírom azt az időt, mikor éppen már azt terveztem milyen jó lesz, ha nagyobbak lesznek?....

Biciklis búcsú az ősztől

Elindulnom mindig nehéz, de azért a végére mindig élvezem. Kezdem ezzel, mert ez az igazság. Feri szerint idén alig bicikliztünk, és ez sajna igaz is, persze szerintem nem miattam. Két hete vasárnap gyönyörű napsütéses idő volt, így kitalálta Feri, hogy ő főz, így kerékpározzunk el Kőbányára, a Zila nevezetű immáron törzshelyünkre ebédelni. Tényleg jó biciklizni, de azért rájöttem, kicsit azért aggályoskodom, mert mindig én vagyok hátul a 3 gyerek mögött, és azért őszintén ez kicsit stresszes néha. Vagy nem is néha.?.? Hol egy szembe jövő, hol egy közelgő oszlop, hol egy gyalogos, de azért talán már jobban megy a dolog. Imádom Kolim mikor éppen látom, hogy nem előre néz, hanem lefelé, és mikor megkérdem miért nem az utat nézi, közli velem, hogy süt a nap a szemébe. Hát igen, erre nem tudok mit felelni.
Szeretjük ezt a kis éttermet, mindig van helyünk, és nem azért mert kevesen vannak, hanem mert jó tágas, beépített terasza van, és mindig van hely a bicikliknek. Koli szokás szerint az önálló választás mellett döntött, kíválóan forgatja az étlapot, mejd benyögi a mellette lévő számot, ami mindig valami csodaételt takar, és mégis megeszi. Szóval minden jó volt, már azt hittük, eltehetjük a biciklit, mikoris újra egy csodálatos hétvége következett és ötösben kitekertünk a Városligetbe. Nagyon élvezem, hogy a bicikliutak mennyisége folyamatosan nő a városban, és szinte végig azon mehettünk a Ligetig. Ott egy kis hepa, majd tekerés a KRESZ parkban, irány haza, persze szintén Feri "főzött" és egy másik kis hangulatos kerthelységes éttermecskét fedeztünk fel. Hát mi így búcsúztattuk az őszi szép meleget, mert félek sok lehetőségünk már nem nagyon lesz erre idén.

Nagycsaládban élni jó

Egy gyerek diétázó szülőkkel = 3 palacsinta
3 saját + 1 szomszéd + 1 nassoló anyuka = 22 palacsinata
előkészület, mosogatás mindegy hány palacsinta,
jókedv, kacagás? Hát ez már csak sok gyerekkel adatik.

Októberi hétvége Tomajban

Oliver és Gitti barátaink Ausztriából költöztek 10 évvel ezelőtt Magyarországra. Budapesten élnek, de a Tisza tó környékén, Tomajmonostoriban visszavásárolták őseiktől elkobzott tanyájuk egy részét, és itt gazdálkodásra adták fejüket. Kezdetben munkakapcsolat volt Feri és Olivér között, de mára a business lezáródott, a barátság maradt. Gittivel először egy képtárbemutatón találkoztunk, jó volt újra felelevenítenem a németet. Következő alkalommal ebédelni hívtak minket egy olasz étterembe, ahol Olivér a séffel az általa vitt kacsát készítette el nekünk. Találkozásaink egyre gyarapodtak, így Gittit is jobban megismerhettem. Burgenlandból költözött hozzánk, saját akaratából, és itt kezdett el magyarul is tanulni, és mondhatom nagyon fantasztikusan halad vele. Folyamatosan használja, de azért nagyon örül, ha valami nagyon nem megy, és németül elmondhatja nekem.


Már nagyon vártam, hogy meghívásuknak egyszer én is eleget tehessek, mert Feri a gyerekekkel már járt náluk, mikor én szintén a Tisza-tónál jártam fotózni. Akkor szerettem bele ebbe a környékbe, sokan nem is gondolják, milyen szép tájak vannak Magyarországon.
Olivér már a sütőnél serénykedve várt minket, nem is hagyhattuk cserben, gyorsan elpusztítottunk minden ehetőt. Majd jött egy kis pihi, a fantasztikus teraszukon.
A srácok már alig várták, hogy megismerkedhessenek a sok állattal:


A csacsikkal nagy barátságot kötöttek gyerekeink.
Reggeli ébredés juhokkal.

Szürkemarhák 45-en vannak, őket leginkább terepjáróbal közelítettük meg, amivel kis kaland-felfedező túrára is mentünk olyan helyekre, ahová mással nem is lehetett volna eljutni.
A lelkesebbje még a futócipőt is felvette.
Majd jöhetett a legizgalmasabb, ugrálás szalmabálákon.

Számomra pedig a V alakban húzó vadlibák lefotózása okozott nagy örömet.

Naplementében repülő madarak. (saját képem a tanfolyamról)

Ma

A sír csak üres doboz. Akiket szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.