Elindulnom mindig nehéz, de azért a végére mindig élvezem. Kezdem ezzel, mert ez az igazság. Feri szerint idén alig bicikliztünk, és ez sajna igaz is, persze szerintem nem miattam. Két hete vasárnap gyönyörű napsütéses idő volt, így kitalálta Feri, hogy ő főz, így kerékpározzunk el Kőbányára, a Zila nevezetű immáron törzshelyünkre ebédelni. Tényleg jó biciklizni, de azért rájöttem, kicsit azért aggályoskodom, mert mindig én vagyok hátul a 3 gyerek mögött, és azért őszintén ez kicsit stresszes néha. Vagy nem is néha.?.? Hol egy szembe jövő, hol egy közelgő oszlop, hol egy gyalogos, de azért talán már jobban megy a dolog. Imádom Kolim mikor éppen látom, hogy nem előre néz, hanem lefelé, és mikor megkérdem miért nem az utat nézi, közli velem, hogy süt a nap a szemébe. Hát igen, erre nem tudok mit felelni.
Szeretjük ezt a kis éttermet, mindig van helyünk, és nem azért mert kevesen vannak, hanem mert jó tágas, beépített terasza van, és mindig van hely a bicikliknek. Koli szokás szerint az önálló választás mellett döntött, kíválóan forgatja az étlapot, mejd benyögi a mellette lévő számot, ami mindig valami csodaételt takar, és mégis megeszi. Szóval minden jó volt, már azt hittük, eltehetjük a biciklit, mikoris újra egy csodálatos hétvége következett és ötösben kitekertünk a Városligetbe. Nagyon élvezem, hogy a bicikliutak mennyisége folyamatosan nő a városban, és szinte végig azon mehettünk a Ligetig. Ott egy kis hepa, majd tekerés a KRESZ parkban, irány haza, persze szintén Feri "főzött" és egy másik kis hangulatos kerthelységes éttermecskét fedeztünk fel. Hát mi így búcsúztattuk az őszi szép meleget, mert félek sok lehetőségünk már nem nagyon lesz erre idén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése