Mint minden évben, a gyerekek tavaly is készítettek adventi koszorút a suliban. Nekem most újra megadatott, hogy hármat kapjak, mint pár éve, mikor óvodai anyák napján három kis szájacska mondta egyszerre a verset, három pár kezecske nyújtotta az ajándékot, és három egész tányér süteményt kaptam, amit a dadusnénivek közösen készítettek a gyerekekkel. Nagy ház lévén mindenhová kerültek koszorúk, és természetesen mindhármat meg is gyújtottuk folyamatosan.
Mézeskalács is készül Szilvi barátnőmékkel közösen, igaz olyan finom volt, hogy a karácsonyt nem tudta kivárni.A kezdeti lelkesedét hamar fölváltotta egy kis játék, így mi lányok, és a később csatlakozó fiúk nyugodtan elborozgathattunk. Vacsoraasztalt pedig 11-en ültük körül, így igaz a mondás, "Sok jó ember kis helyen is elfér!"
Nálunk már régi hagyomány, hogy a fát nem az utolsó pillanatban díszitjük, hanem már karácsony előtti hétvégén, hogy sokáig nézegethessük, és nyugodtan, nem kapkodva kerülhessenek fel rá a díszek. Mivel mi nagyrészt karácsonyfadíszekkel is foglalkozunk, mindig megfogadom, mikor megláton az új kollekciót a mintateremben, hogy jovőre váltunk. Aztán mindig előjön hűségem, és ragaszkodásom a régiek iránt, és semmi nem lesz az elhatározásból. Gyereke imádják dísziteni a fát, pár éve már azt is elfogadtam, hogy egy dísz nem oda kerül, ahová én elterveztem.
Fecó mostanában szeret segíteni a konyhában. Igaz a hagymadinsztelés kicsit megviselte, de jó ötlet volt erre az úszószemüvege, így már könnymentes volt a segítség.
Így várták a Jézuskát. Megágyaztak az előtérben, és őrséget álltak. Elkészítették a beosztást, és mindenkinek fél órát kellett felválltva ébren maradniuk. Nem volt könnyű meggyőzni őket, hogy talán mégis jobb lenne, ha aludnának, mert már én is álmos voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése