Kilábaltunk

Egyre jobban megértem, miért jár az ikres anyukáknak gyermekeik beiskolázásának decemberéig gyes, illetve miért lehetünk főállású anyák a legkisebb 8 éves koráig. Ma volt az első nap, hogy valamelyik gyerkőc az elmúlt 3 hét alatt ne lett volna otthon. December óta volt agyrázkódás, lábtörés, hányás, hasmenés, totokgyulladás, és még most lesz csak vége a májusnak. Azt nem tudom melyik munkahely fogadná el.
A legjobb az volt, mikor bárányhimlősek lettek. Pár éve beoltattam őket, hogy ha lehet legfőképp a karácsonyi szezonban ne kapják el ezt a fránya betegséget. Hát nem így történt. Úgy néz ki ez az oltási széria nem volt a legjobb, így november másodikával elkezdődött a 3 hónapos hercehurca. Még jó, hogy ovisok voltak. Kezdte Koli, Majd Fecó, utána Valcsi. De az egész nem záródott le ezzel a kis aprócska kéthetenkénti megbetegedéssel, ami az oltás miatt alig pár pöttyel járt csak, hanem a legyengült immunrendszerük minden egyéb betegséget elkapott. 3 hónapon át, valamelyik mindig beteg volt. Mikor végre úgy nézett ki senkinek semmi baja nincsen, indultunk az oviba, Valcsi megszólalt, hogy fáj a hasa. Már jött is minden kifelé. Nagyon "élvezetes" hónapok voltak, végül azért kilábaltak.
Nem vagyunk beteges típusok, de ha elindul, nincs megállás. Most remélem hosszú időre újra a végére értünk.

8 évesek lettünk

8 évvel ezelőtt reggel megtudtam, azonnal mennem kell egy olyan kórházba, ahol koraintenzív osztály működik. Mentőt elfelejtve szüleim vittek a Schöpf Merei kórházba, ahol izgalmas órák vártak rám. Mikorra odaértem Ildi barátnőm és Feri is már várt. Ilditől kaptam egy könyvet, "Örülj, hogy fiú!". Akkor még nem tudtuk, hogy tényleg fiúk lesznek. Nem akartuk tudni, így kivártunk. Igazán későbbre terveztük jöttüket az ikreknek, így a nevekkel is hadilábon álltunk, az adott volt, hogy az elsőszülött fiú Ferenc, én pedig a Koloshoz ragaszkodtam. Lányneveink Veronika és Dorottya lettek volna. Miután rátettek az iker szívhangvizsgálóra, megállapították, hogy már nincs sok idő, azonnal felkészítettek a műtétre, és 16.49-kor Fecó, 1990 grammal, 16.50-kor Kolos 1070 grammal látták meg a napvilágot. Kolit meg sem mutatták, olyan pici volt, azonnal ellátták, és mehetett az inkubátorba Fecó után. 2 gyerekorvos volt azonnali készültségben. Mikor megszülettek, kérdeztem a műtősfiut, Feri tudja-e már. Kinézett, és mesélte, hogy a fülén a telefon, és ezerrel újságolja a hírt. Az, hogy jó hír sajnos még nem mondhatta, sok-sok idő telt el még addig, hogy biztosan tudjuk, minden rendben van. Ezek a dolgok mára már eltörpülnek, de mindig, most már szívesen mondhatom, hiszen minden rendben van, nem elkeseredetten, és szomorúan emlékszem vissza ezekre a napokra. Csoda volt, amit közösen átéltünk mind a négyen.
A négyből mára már öt van, így közösen, ötösben mentünk megünnepelni a srácok szülinapját. Valcsi majdnem kimaradt a buliból, mert a már 3. hete tartó valaki beteg, éppen őt kapta el újra. Három hete vagy hányunk, vagy hasmenésünk van, vagy ugatva köhögünk. Mondtam is a gyerekorvosnak, miután már nemtudom hányadik igazolásért mentem, hogy látszik, ha egy üzlet beindul.......
Reggel Ferivel teljes lelkiismeretfurdalás közepette ecseteltük egymásnak, milyen érzés lesz kicsi Valcsinak, mikor este találkozunk és a fiúk mesélik milyen jó volt a vidámparkban. Szóval mentünk, közösen, és nagyon jó volt. Hamar elhoztam a fiúkat a suliból, Valcsi is itthon volm még, így kettőre már karszalagostul bennt voltunk a vidámparkban. Hát azért pár dolgot azóta nem változtattak meg, mióta 25 éve ott voltam. Fagyiztunk sokat, kipróbáltuk a lézerdodgemet, Dzsungelparkot, körhintát, elvarázsolt kastélyt, hullámhajót, és pár egyéb dolgot, de megállapítottuk, hogy 3 gyerekhez három felnőtt kell, mivel a legtöbb helyre csak szülővel lehet felülni. Nem baj, Mariann úgyis elvitte Valcsikát fél 5-kor, mert táncpróbája volt, így mi belevetettük magunkat a hullámvasút, a dodgem, a minifoci, és a torony (szabadesést szimulál) rejtelmeibe. Mikor felültünk a hullámvasútra, magyaráztam a fiúknak, hogy mennyire meredek, ne izguljanak. Ők végig nevették, én pedig rájöttem, hogy az évek alatt azért a lejtők összementek. Azért tetszett.
A legdúrvább a tükörútvesztő és a mesecsónak volt. Hát azért ezeken lehetne valamit változtatni, leginkább lebontani. Építettek a gyerekeknek egy Dzsungel meseparkot, az nagyon kultúrált, és még a skacok is élvezték.
Vidámpark után elmentünk a Don Pepébe vacsorázni, ahol srácaink már nagyon várták a hazamenetelt az ajándékok miatt. Annyira várták, hogy se nem köszöntek, se nem köszönték meg, ha kaptak valamit. Nem tudom ez milyen szokásuk mostanában, de nem örülnék, ha ez így maradna. Nem erre tanítjuk őket, és nem is ezt látják tőlünk. Azért gyors fűrdés, annál gyorsabb leckeírás után, mivel suli az lesz, előkaptam egy nagyon édes könyvet, amelynek címe "Illemtan gyerekeknek" -írta Alíz néni- és első ajándékként felolvastam a Házi illemszabályok című fejezetet, ami nagyon illet rájuk éppen. Így kezdődik: Édes gyermekem, köszönj szépen. Köszönj a papának, a mamának, a nagypapának, a........, a szomszéd bácsinak, és ne felejts el köszönni a szomszéd néni nagypapájának, a nagypapa szomszéd nénijének, a .... stb..... Nagyon aranyos könyv, mindenki szakad a nevetéstől, mikor olvassuk. Igaz márcsak be kellene tartani. Miután elolvastam, azért ajándékot is kaptak, aminek mindenki felettébb örült. Kolim régóta óhajtott vágy egy iker babakocsi volt, mert Valcsival néha szoktak babázni. Tudom, ilyet nem szabadna egy fiúnak venni, mondtam is neki ne dicsekedjen vele az osztályban, de annyira kitartó volt már 3 éve, hogy minden elvemmel ellentétesen, de megvettem neki. Kaptak mindketten egy nagyon jópofa ébresztő órát, illetve Valcsi Kicsi barátait kiegészítve Kolos még kapott egy méhecskét macival, Fecó pedig a PS3-hoz az Indianas játékot. Nagy volt az öröm, és ez még csak a kezdet, hétvégén még jönnek a nagyszülők is.
Drága fiaim ma így lettek ezen jó programok által nyolcadik születésnapjukon felköszöntve.

A hétvégét már közösen családi körben töltöttük.

Mesztegnyő

Ezt a falunevet először 4 éve hallottam. Az oviban szerveznek már évek óta egy hetes tábort a középső és nagycsoportosoknak. 5 nap, 4 éjszaka busszal, teljes ellátással. Egy bökkenővel, szülő nélkül. De ez valóban nagy bökkenő? Aki egyszer már járt ebben a táborban, annak bizonyára nem. Fiaim háromszor, Valcsi már második éve vesz részt barátaival. Busszal mennek, mi integetünk, ők integetnek, szülők egy része sír, izgul, gyerekek nevetnek, mindenki várja már azt az egy hetet 3 ovónénivel, mióta tudja, hogy mehet. Folyamatos téma közöttük, és mivel mi már 4. éve részt veszünk őszintén sajnálhatja, aki igazi ok nélkül nem engedi el a gyerekét. Volt már itt olyan is, akiről kiderült, anyuka nélkül még nem aludt. Nem okozott gondot, átsétált az ovó nénihez, vele aludt. Megoldották.

Reggel felkapják a gumicsizmát, irány reggelizni. Azóta mindig azt hallom, hogy jó lenne, ha mi is olyan finom vajat ennénk, mint ott volt. Délelőttönként kézműves foglalkozás van, délután hatalmas kirándulás, hol kisvasúttal, hol lovaskocsival, de unatkozni, soha sincsen idő. Este vagy rókavadászat van, hol tüzet ugranak át, amit még a legbátortalanabbak is élveznek kis segítséggel.

Minden évben elmennek kirándulni a Katica tanyára, ezen a játszótéren, még én is szívesen ugrándoznék.

Csoportunkban van egy kislány, nagyon aranyos, de nem beszél. Talán emiatt is kevés a barátja, igen félénk. Nagyon meglepődtem, mikor év elején édesanyja felírta a listára. Erre kiderült, annyit áradoztam Mesztegnyőről, hogy én beszéltem rá. Mikor hazaérkeztek a gyerekek, sugárzott a kislány arca a boldogságtól. Édesanyja megköszönte, hogy rábeszéltem, Valcsikám pedig elmesélte, hogy megbarátkoztak Ancsival, és már beszélget velük. Azt hiszem már ezért is megérte.

Egyszer anyósommal mi is elmentünk megnézni ezt a Somogy megyei kis falut, mert nem messze a szintén ritkán hallott Libickozmán nyaraltunk egy vadászfogadóban az erő kellős közepén. Olyan jó, hely, még a mobiltelefonok sem működtek.

A táborban a gyerekek teljes önnállósághoz szoktak, mikor velünk voltak legközelebb, maguknak pakolták ki a táskát, berendezték az éjjeliszekrényt. Idén nagyon sajnálkoztak, hogy ők már nem mehetnek, még az iskola sem szervez elsősöknek erdei iskolát, így kimarad.

Tavaly, mikor mindhárman elutaztak, még ovis korukban, kivittük őket a buszpályaudvarra, elköszöntünk, mi beültünk a kocsiba, és meg sem álltunk Prágáig, amíg vissza nem értek mi is kikapcsolódtunk egy kicsit. Szerintem életemben nem ittam annyi sört mint ott, de nagyon jól esett. Egy kicsi romantikus szállodában laktunk a vár alatt, és nagyon sokat sétáltunk, illetve kitaláltuk, hogy megpróbáljuk a TOP 10 sört kipróbálni. Igaz nem jött össze, de legközelebb folytatjuk.