8 évvel ezelőtt reggel megtudtam, azonnal mennem kell egy olyan kórházba, ahol koraintenzív osztály működik. Mentőt elfelejtve szüleim vittek a Schöpf Merei kórházba, ahol izgalmas órák vártak rám. Mikorra odaértem Ildi barátnőm és Feri is már várt. Ilditől kaptam egy könyvet, "Örülj, hogy fiú!". Akkor még nem tudtuk, hogy tényleg fiúk lesznek. Nem akartuk tudni, így kivártunk. Igazán későbbre terveztük jöttüket az ikreknek, így a nevekkel is hadilábon álltunk, az adott volt, hogy az elsőszülött fiú Ferenc, én pedig a Koloshoz ragaszkodtam. Lányneveink Veronika és Dorottya lettek volna. Miután rátettek az iker szívhangvizsgálóra, megállapították, hogy már nincs sok idő, azonnal felkészítettek a műtétre, és 16.49-kor Fecó, 1990 grammal, 16.50-kor Kolos 1070 grammal látták meg a napvilágot. Kolit meg sem mutatták, olyan pici volt, azonnal ellátták, és mehetett az inkubátorba Fecó után. 2 gyerekorvos volt azonnali készültségben. Mikor megszülettek, kérdeztem a műtősfiut, Feri tudja-e már. Kinézett, és mesélte, hogy a fülén a telefon, és ezerrel újságolja a hírt. Az, hogy jó hír sajnos még nem mondhatta, sok-sok idő telt el még addig, hogy biztosan tudjuk, minden rendben van. Ezek a dolgok mára már eltörpülnek, de mindig, most már szívesen mondhatom, hiszen minden rendben van, nem elkeseredetten, és szomorúan emlékszem vissza ezekre a napokra. Csoda volt, amit közösen átéltünk mind a négyen.
A négyből mára már öt van, így közösen, ötösben mentünk megünnepelni a srácok szülinapját. Valcsi majdnem kimaradt a buliból, mert a már 3. hete tartó valaki beteg, éppen őt kapta el újra. Három hete vagy hányunk, vagy hasmenésünk van, vagy ugatva köhögünk. Mondtam is a gyerekorvosnak, miután már nemtudom hányadik igazolásért mentem, hogy látszik, ha egy üzlet beindul.......
Reggel Ferivel teljes lelkiismeretfurdalás közepette ecseteltük egymásnak, milyen érzés lesz kicsi Valcsinak, mikor este találkozunk és a fiúk mesélik milyen jó volt a vidámparkban. Szóval mentünk, közösen, és nagyon jó volt. Hamar elhoztam a fiúkat a suliból, Valcsi is itthon volm még, így kettőre már karszalagostul bennt voltunk a vidámparkban. Hát azért pár dolgot azóta nem változtattak meg, mióta 25 éve ott voltam. Fagyiztunk sokat, kipróbáltuk a lézerdodgemet, Dzsungelparkot, körhintát, elvarázsolt kastélyt, hullámhajót, és pár egyéb dolgot, de megállapítottuk, hogy 3 gyerekhez három felnőtt kell, mivel a legtöbb helyre csak szülővel lehet felülni. Nem baj, Mariann úgyis elvitte Valcsikát fél 5-kor, mert táncpróbája volt, így mi belevetettük magunkat a hullámvasút, a dodgem, a minifoci, és a torony (szabadesést szimulál) rejtelmeibe. Mikor felültünk a hullámvasútra, magyaráztam a fiúknak, hogy mennyire meredek, ne izguljanak. Ők végig nevették, én pedig rájöttem, hogy az évek alatt azért a lejtők összementek. Azért tetszett.
A legdúrvább a tükörútvesztő és a mesecsónak volt. Hát azért ezeken lehetne valamit változtatni, leginkább lebontani. Építettek a gyerekeknek egy Dzsungel meseparkot, az nagyon kultúrált, és még a skacok is élvezték.
Vidámpark után elmentünk a Don Pepébe vacsorázni, ahol srácaink már nagyon várták a hazamenetelt az ajándékok miatt. Annyira várták, hogy se nem köszöntek, se nem köszönték meg, ha kaptak valamit. Nem tudom ez milyen szokásuk mostanában, de nem örülnék, ha ez így maradna. Nem erre tanítjuk őket, és nem is ezt látják tőlünk. Azért gyors fűrdés, annál gyorsabb leckeírás után, mivel suli az lesz, előkaptam egy nagyon édes könyvet, amelynek címe "Illemtan gyerekeknek" -írta Alíz néni- és első ajándékként felolvastam a Házi illemszabályok című fejezetet, ami nagyon illet rájuk éppen. Így kezdődik: Édes gyermekem, köszönj szépen. Köszönj a papának, a mamának, a nagypapának, a........, a szomszéd bácsinak, és ne felejts el köszönni a szomszéd néni nagypapájának, a nagypapa szomszéd nénijének, a .... stb..... Nagyon aranyos könyv, mindenki szakad a nevetéstől, mikor olvassuk. Igaz márcsak be kellene tartani. Miután elolvastam, azért ajándékot is kaptak, aminek mindenki felettébb örült. Kolim régóta óhajtott vágy egy iker babakocsi volt, mert Valcsival néha szoktak babázni. Tudom, ilyet nem szabadna egy fiúnak venni, mondtam is neki ne dicsekedjen vele az osztályban, de annyira kitartó volt már 3 éve, hogy minden elvemmel ellentétesen, de megvettem neki. Kaptak mindketten egy nagyon jópofa ébresztő órát, illetve Valcsi Kicsi barátait kiegészítve Kolos még kapott egy méhecskét macival, Fecó pedig a PS3-hoz az Indianas játékot. Nagy volt az öröm, és ez még csak a kezdet, hétvégén még jönnek a nagyszülők is.
Drága fiaim ma így lettek ezen jó programok által nyolcadik születésnapjukon felköszöntve.
A négyből mára már öt van, így közösen, ötösben mentünk megünnepelni a srácok szülinapját. Valcsi majdnem kimaradt a buliból, mert a már 3. hete tartó valaki beteg, éppen őt kapta el újra. Három hete vagy hányunk, vagy hasmenésünk van, vagy ugatva köhögünk. Mondtam is a gyerekorvosnak, miután már nemtudom hányadik igazolásért mentem, hogy látszik, ha egy üzlet beindul.......
Reggel Ferivel teljes lelkiismeretfurdalás közepette ecseteltük egymásnak, milyen érzés lesz kicsi Valcsinak, mikor este találkozunk és a fiúk mesélik milyen jó volt a vidámparkban. Szóval mentünk, közösen, és nagyon jó volt. Hamar elhoztam a fiúkat a suliból, Valcsi is itthon volm még, így kettőre már karszalagostul bennt voltunk a vidámparkban. Hát azért pár dolgot azóta nem változtattak meg, mióta 25 éve ott voltam. Fagyiztunk sokat, kipróbáltuk a lézerdodgemet, Dzsungelparkot, körhintát, elvarázsolt kastélyt, hullámhajót, és pár egyéb dolgot, de megállapítottuk, hogy 3 gyerekhez három felnőtt kell, mivel a legtöbb helyre csak szülővel lehet felülni. Nem baj, Mariann úgyis elvitte Valcsikát fél 5-kor, mert táncpróbája volt, így mi belevetettük magunkat a hullámvasút, a dodgem, a minifoci, és a torony (szabadesést szimulál) rejtelmeibe. Mikor felültünk a hullámvasútra, magyaráztam a fiúknak, hogy mennyire meredek, ne izguljanak. Ők végig nevették, én pedig rájöttem, hogy az évek alatt azért a lejtők összementek. Azért tetszett.
A legdúrvább a tükörútvesztő és a mesecsónak volt. Hát azért ezeken lehetne valamit változtatni, leginkább lebontani. Építettek a gyerekeknek egy Dzsungel meseparkot, az nagyon kultúrált, és még a skacok is élvezték.
Vidámpark után elmentünk a Don Pepébe vacsorázni, ahol srácaink már nagyon várták a hazamenetelt az ajándékok miatt. Annyira várták, hogy se nem köszöntek, se nem köszönték meg, ha kaptak valamit. Nem tudom ez milyen szokásuk mostanában, de nem örülnék, ha ez így maradna. Nem erre tanítjuk őket, és nem is ezt látják tőlünk. Azért gyors fűrdés, annál gyorsabb leckeírás után, mivel suli az lesz, előkaptam egy nagyon édes könyvet, amelynek címe "Illemtan gyerekeknek" -írta Alíz néni- és első ajándékként felolvastam a Házi illemszabályok című fejezetet, ami nagyon illet rájuk éppen. Így kezdődik: Édes gyermekem, köszönj szépen. Köszönj a papának, a mamának, a nagypapának, a........, a szomszéd bácsinak, és ne felejts el köszönni a szomszéd néni nagypapájának, a nagypapa szomszéd nénijének, a .... stb..... Nagyon aranyos könyv, mindenki szakad a nevetéstől, mikor olvassuk. Igaz márcsak be kellene tartani. Miután elolvastam, azért ajándékot is kaptak, aminek mindenki felettébb örült. Kolim régóta óhajtott vágy egy iker babakocsi volt, mert Valcsival néha szoktak babázni. Tudom, ilyet nem szabadna egy fiúnak venni, mondtam is neki ne dicsekedjen vele az osztályban, de annyira kitartó volt már 3 éve, hogy minden elvemmel ellentétesen, de megvettem neki. Kaptak mindketten egy nagyon jópofa ébresztő órát, illetve Valcsi Kicsi barátait kiegészítve Kolos még kapott egy méhecskét macival, Fecó pedig a PS3-hoz az Indianas játékot. Nagy volt az öröm, és ez még csak a kezdet, hétvégén még jönnek a nagyszülők is.
Drága fiaim ma így lettek ezen jó programok által nyolcadik születésnapjukon felköszöntve.
A hétvégét már közösen családi körben töltöttük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése