Kínai hetek

Már évek óta megszokottá vált nálunk, hogy Feri évente kétszer Kínába utazik megrendelni aaz aktuális következő évi kollekció mintáit. Ez idén sincs máshogy, azzal a kis változással, hogy egyre rövidebbek az útjai. Régebben évente többször, manapság csak kétszer és egyre rövidebb időre utazik. Már olyan is előfordult, hogy 2 hétig volt távol. Én igyekszem ezt az időt minnél értékesebben kitölteni, persze néha tőle is kapok kisebb-nagyobb feladatokat, hogy ne unatkozzam. Előfordult már az is, hogy ez a kis feladat a két cégnek egy komplettó bankváltás volt hitelestül, mindenestül, ami tíz napon át napi hat órát kitett. Azért imádom mindezt. Sokan hiszik, de nálunk sosincs unalom. Gyakran mondja ő is, hogy az utazása előtti pár óra felér azzal, hogy már térden állva könyörögjek, hogy menjen, legyen egy kis nyugalom. Legutóbb áprilisban lepett meg azzal, hogy kitalálta, két nappal hamarabb hazajönne, ha meg tudom szervezni. Ez a "kis" szervezkedés éppen egy fotós napomra esett, mikor ötkor kellet volna kelnem, miatta pedig négykor, amitől kezdve folyamatosan hívtam a Malév kedvenc légtársaságunkat. Már kedves huga, akivel közösen fotózunk is röhögött rajta, nem volt olyan egyeszrerű az ügyintézés. Délután háromra, mikorra sikerült áttetetnem a jegyét, és végre itthon voltam, megkönnyebbülésemben, még el is sírtam magamat. De végeredményben 28-ra, a névnapunkra itthon volt, melyre már évek óta nem volt példa. Két éve mikor szintén névnapom volt, ő pedig Kínát nyomta, megszervezte, hogy mindenképpen édesanyámhoz menjek napközben. Én kicsit meg is ilyedtem, mert nálunk ez nem divat, de mikor hazaértem, kiderült a túrpissága. Nem is én vettem észre, hanem Valcsika, hogy a régi TV-nk helyett egy új van a nappaliban. Titokban, mikor nem voltam itthon, megszervezte a cserét. Nem is tudtam szóban kifejezni meghatódottságomat.
Szóval Feri most sincs itthon, de mégis hihetetlen, hogy telnek a napok. Szeretem is ezt az időszakot, ő mindig is mondja, hogy még örülök is, ha nincsen itthon. Az elején ő fogalmazta meg, hogy kicsit távol lenni, elgondolkodtató, mennyire hiányzunk egymásnak. Gondolom főleg mi négyen neki, mert mi itthon maradunk együtt. Mindig próbálom úgy megszervezni a napokat, hogy észre sem vesszük, milyen hamar telnek az órák. Szerdán ment, és mindjárt újra szerda. Már visszafelé számoljuk az órákat, és mióta skypolunk is, azóta még a gyerekek is hosszan beszélgethetnek vele. Már én is kezdem megszokni, hogy látjuk is egymást, mert számomra ez a távollét olyan misztikus volt, beszélni 10 napig, nem látni egymást, majd újra találkozni hajnalban a reptéren, olyan volt, mintha újra átélnénk egy randevút. Olyan is előfordult, hogy hajnali fél hatra, mikorra jött a gépük, kimentem a reptérre elé a gyerekekkel. És ez a kis izgalom, még 15 év után is olyan izgalom, mint mikor először utazott.

Olvasgatok

Mostanában, néha újra a kezembe kerül egy-egy könyv, örülök, mikor elolvasom. Gyakran lelkiismeret furdalásom is van, hogy miért nem olvasok többet. Aztán rájöttem, hogy miért nem olvasok többet. Hát azért, mert annak ellenére, hogy azt hiszem nem olvasok, rengeteget olvasok. Töménytelen gyerekverset, gyerekmesét, gyerekdalt, gyerek....mindent. Hihetetlen terjedelemben falom a könyveket, csak mostanában nem felnőttirodalmat, hanem gyermekirodalmat. ...és ez azt hiszem van ugyan olyan jó, sőt talán néha jobb is, mitha mást olvasnék. Gyerekeim szerencsére már kicsi koruk óta szeretik és vigyáznak is a könyvekre.
Ágika az első babysitterem már kezdetektől olvasott nekik. Drága "gondozó" Marikánk, aki a kihelyezett gyermekgondozónk volt először hivatalosan másfél évig, majd utána folyamatosan, míg ki nem ment a lányához Amerikába szintén folyamatosan olvasott nekik. Ültek a szivacson és sorra hozták neki a könyveket, hogy olvasson. Mikor Valcsika megszületett és etettem éppen, a fiúk akkor is körénk ültek, én pedig szintén olvastam nekik. Mostanában Mariann is szívesen vesz elő könyvet, hiába tanultak meg már ők is olvasni, igénylik a mesehallgatást.
Gyakran járunk könyvtárba, de a könyvesboltokból sem tudok úgy eljönni, hogy ne vegyek meg pár könyvet, így mostanság komolyabb könyveket is olvasunk. Egyik kedvencem volt a Mákszemtündérek nyara, alig vártam a következő fejezetet, hogy mi fog történni. A legmeghatóbb számomra, talán már képes vagyok róla írni, Bartos Erika Csodasakk című könyve volt. Egy kisfiú megbetegedett benne és a sakkfigurák útra keltek és megszerezték azokat a varázsfüveket, melyekket meggyógyult. Az utolsó mondata az volt, hogy a sakkfigurákat az édesanya könnyei keltették életre, és nincsen fontosabb dolog, mint az édesanyai szeretet. Sokszor ez oly természetes, nem is gondolunk rá, csak akkor válik igazán értékké, mikor oly közel kerül ennek elvesztése. És egyre közelebb, de amíg anyu hisz benne és harcol, addig nekünk is segíteni kell hitét.
Anyu is sokat olvasott a gyerekeknek, most már ők olvasnak neki, most már nekik kell olvasniuk....

Cicmicnek is olvasott Koli, belefeküdt az ölébe, és hallgatta, hogy olvas. Olyan is volt, mikor az emeleten esti mese alatt feljött hozzánk és odafeküdt közénk. Úgy látszik egy macska is szeretheti a meséket.
Elővettem pár régi könyvemet, gondolnám tetszeni fog nekik, a Tündér Lalát már el is kezdtem, és ha befejezzük a Végtelen történet következik.
Szóval ha mégegyszer megkérdezik, mit olvasok mostanában, büszkén mondhatom, hogy sok-sok gyerekmesét. Megismertem Wass Albertet is a gyerekek által, ő gyerekeknek is ír, de jobban végigolvasva nagyon tanulságos mesék ezek felnőtteknek. Még nagyon sok könyv vár elolvasásra, és olyan jó, mikor esténként körülülnek és hallgatják a meleg radiátor mellett a meséimet, és eszükbe se jut, hogy TV-t is nézhetnének. Még 6 napig úgyis csak édes négyesben vagyunk itthon, mert Drága párom újra kínai korszakát éli, mit minden évben ilyenkor, mikor már a jövő karácsonyra választják ki a mintákat.

Nyári emlékek

Blanka anyukájától kaptam pár képet a Berekfürdőn eltöltött szép napokról, melyről Valcsi még a mai napig nagy örömmel mesél.

Értékrendek

Amíg gyerekeim nem voltak iskolások, nem nagyon számított, kinek milye van, minden jó volt úgy ahogy volt, élveztek mindent, eszükbe sem jutott nekik a megszokottnál és megkapottnál különösebb igények. Sok esetben ezek a dolgok nem estek egybe azzal, amit megkaphattak volna, de nem volt fontos.
Idén kezdődött igazán, hogy osztálytársaiknál látnak olyan játékokat, elektronikai dolgokat, amit nem gondolnék, hogy birtokolniuk kellene már.
Tavaly karácsony volt az első, hogy hosszas gondolkodás után megkapták a PS3-at, melynek ugye előnye, hogy nem játszhatnak korlátlan ideig, illetve korlátlan hülyeségeket a tudtom nélkül.
Miután Réka nénivel megbeszéltük előző évben, hogy játékot bevinni az iskolába tilos, nekem eszembe se jutott ez, míg fiaim az iskolai árustól kikuncsorogták a Bakugan nevezetű valamit, lehet, hogy írni is rosszul írom, de tudni se tudtam, hogy mi az, de mivel mindenkinek van, nekünk is kell lenni. Hát van. Ez volt talán az első játékuk, amit egy hét leforgása alatt el is felejtettek. Lényeg az, hogy mikor nem engedtem, hogy bevigyék, kérdőre vontak, hogy ha bizonyos fiúk az osztályban bevihetik a Nintendót, vagy hasonlót, ők miért nem. Hát igen. Igazuk is volt, de azért nem engedtem.
Hétvégén elmentek Alex osztálytársukhoz a buliba, ahonnan érdekes tapasztalatokat gyűjtöttek. Volt, amit Mariann mesélt, hogy az osztálybeli srácoktól hallotta. Például, mikor Alex nagytestvére -nálunk fogmosást érdemlő szavakkal- ordított a kisebbek felé, hogy nehogy be merjenek jönni e szobájába. Érdekes, igaz ez nem az én dolgom, nálunk azért ez nem lenne megengedett.
A másik, amit elmeséltek, hogy Alexnek van laptopja, három lézerkardja, stb......
Én csak annyit kérdeztem tőlük, hogy ha Réka néni megkérdezi mit csináltak hétvégén, mit mesélnek szívesebben. Papával bográcsban főztünk, és békát fogtunk, vagy, hogy ültünk a gép előtt egész nap. Nem csalódtam azért bennük.
Főleg akkor nem, mikor este választhattak a dögönyözős szendvics és a társasjáték, illetve a TV nézés mellett. Én nyertem.
Azért azt hiszem ez még nem lesz annyira könnyű. Itt nem arról van szó számomra, és remélem ezt ők is meg fogják később érteni, hogy nem vettünk meg nekik valamit, amit megtehetnénk, hanem elveinkkel teljesen ellentétes, hogy egy gyereknek 8 évesen saját számítógépe legyen, és minden olyan dolog, ami csak arra ösztönzi, hogy a játék, a levegő, a közös szórakozás helyett beburkolózva üljön a monitor, vagy a TV előtt. Természetesen ez nem egyenlő azzal, hogy nem nézünk meg jó filmeket, de ez a gyerekbutítás, ami mostanában megy, számomra elviselhetetlen. Főleg, mikor Fecóm a kardjával ma Valcsit fülön csapta. Valahogy ez is innen jön. Mikor leültem elé és mondtam neki, hogy engem csapdosson a kardjával, és a kezébe adtam, nagyon elszégyellte magát, inkább gyorsan átölet és bocsánatot kért.
A békára visszatérve pedig most a teraszon csücsül kisüvegben, mert tényleg befogták a Tanyán hétvégén, míg mi elcsavarogtunk nélkülük Csehországba, de holnap lesz a napja, mikor közösen kieresztik egy kis patakba, hogy tovább élhessen.