Már évek óta megszokottá vált nálunk, hogy Feri évente kétszer Kínába utazik megrendelni aaz aktuális következő évi kollekció mintáit. Ez idén sincs máshogy, azzal a kis változással, hogy egyre rövidebbek az útjai. Régebben évente többször, manapság csak kétszer és egyre rövidebb időre utazik. Már olyan is előfordult, hogy 2 hétig volt távol. Én igyekszem ezt az időt minnél értékesebben kitölteni, persze néha tőle is kapok kisebb-nagyobb feladatokat, hogy ne unatkozzam. Előfordult már az is, hogy ez a kis feladat a két cégnek egy komplettó bankváltás volt hitelestül, mindenestül, ami tíz napon át napi hat órát kitett. Azért imádom mindezt. Sokan hiszik, de nálunk sosincs unalom. Gyakran mondja ő is, hogy az utazása előtti pár óra felér azzal, hogy már térden állva könyörögjek, hogy menjen, legyen egy kis nyugalom. Legutóbb áprilisban lepett meg azzal, hogy kitalálta, két nappal hamarabb hazajönne, ha meg tudom szervezni. Ez a "kis" szervezkedés éppen egy fotós napomra esett, mikor ötkor kellet volna kelnem, miatta pedig négykor, amitől kezdve folyamatosan hívtam a Malév kedvenc légtársaságunkat. Már kedves huga, akivel közösen fotózunk is röhögött rajta, nem volt olyan egyeszrerű az ügyintézés. Délután háromra, mikorra sikerült áttetetnem a jegyét, és végre itthon voltam, megkönnyebbülésemben, még el is sírtam magamat. De végeredményben 28-ra, a névnapunkra itthon volt, melyre már évek óta nem volt példa. Két éve mikor szintén névnapom volt, ő pedig Kínát nyomta, megszervezte, hogy mindenképpen édesanyámhoz menjek napközben. Én kicsit meg is ilyedtem, mert nálunk ez nem divat, de mikor hazaértem, kiderült a túrpissága. Nem is én vettem észre, hanem Valcsika, hogy a régi TV-nk helyett egy új van a nappaliban. Titokban, mikor nem voltam itthon, megszervezte a cserét. Nem is tudtam szóban kifejezni meghatódottságomat.
Szóval Feri most sincs itthon, de mégis hihetetlen, hogy telnek a napok. Szeretem is ezt az időszakot, ő mindig is mondja, hogy még örülök is, ha nincsen itthon. Az elején ő fogalmazta meg, hogy kicsit távol lenni, elgondolkodtató, mennyire hiányzunk egymásnak. Gondolom főleg mi négyen neki, mert mi itthon maradunk együtt. Mindig próbálom úgy megszervezni a napokat, hogy észre sem vesszük, milyen hamar telnek az órák. Szerdán ment, és mindjárt újra szerda. Már visszafelé számoljuk az órákat, és mióta skypolunk is, azóta még a gyerekek is hosszan beszélgethetnek vele. Már én is kezdem megszokni, hogy látjuk is egymást, mert számomra ez a távollét olyan misztikus volt, beszélni 10 napig, nem látni egymást, majd újra találkozni hajnalban a reptéren, olyan volt, mintha újra átélnénk egy randevút. Olyan is előfordult, hogy hajnali fél hatra, mikorra jött a gépük, kimentem a reptérre elé a gyerekekkel. És ez a kis izgalom, még 15 év után is olyan izgalom, mint mikor először utazott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése