Eredmény

Fecó mindig jeleskedett matematikából. Apja vére. Neki nem kellett sosem hajtania, ment magától. Koli is jó, neki pedig az a szencséje, hogy nagyon precíz, persze csak akkor, ha akar. Második osztályban majdnem sikerült Fecinek, mikoris az évfolyamversenyen csak második lett egy ponttal lemaradva. Ez áprilisban volt, azon a héten, mikor nagymamája elvesztését is át kellett élnie.
Kolcsi ezen a versenyen a harmadik lett, igaz 10ponttal lemaradva az első kettőtől. Év elején Bólyai csapatverseny volt, akkor megfogadtam ez volt az utolsó. 20 példa egy óra alatt és ráadásul általában több megoldással.
Erre a Zrínyire nagyon akartak menni annak ellenére, hogy nem vitték a tanulást túlzásba. Kolim a betegsége miatt kimaradt, de Fecó szerencsére akkor még bírta. Már a feladatokat is hamar megoldotta, hamarabb is végzett, mint a többiek. Mikor felkerültek az eredmények a netre, nagyon boldog volt 25 feladatból 20-at hibátlanul teljesített. Mint kiderült, a legjobb lett az évfolyamából, és ma az is felkerült a netre, hogy a Tanodából csak őt hívták meg az eredményhírdetésre. Nagyon szorítottunk neki. Mondtam is, mi lenne, ha még gyakorolna is.

Sorsok - és túl lehet "élni"

Nem vagyok a közösségi portálok híve, tudatosan nem is regisztráltam a Facebook-ra, de az iwiw-et én sem kerültem el régebben. Ma már igazán csak arra használom, hogy megnézzem ismerőseim képeit.
Pár éve egy fantasztikus dolgot tudtam meg azáltal, hogy felkerültem, máig is példaértékű előttem egy lány, akivel fiaim születésekor ismerkedtem meg nem a legvidámabb körülmények között. És most újra feltett az illető egy képet, amelytől egyenesen könnyek szöktek a szemembe.
Mikor fiaim megszülettek, és a koraszülőtt intenzíven tengettem napjaimat, még nem ismertem ott senkit. Nem voltam egyedül, de mindenki számára, aki már hetek óta ott volt, én új voltam. Egy kis fülkében volt Fecóm és Kolosom egy másik kisfiúval. Látogattam őket, mikor csak lehetőségem adódott. Tudtam, hogy a harmadik kisfiú nagyon beteg, de ez az a hely, ahol az ember nem faggatózik. Rékát itt ismertem meg. Első találkozásunk nem éppen vidám volt, én nagy örömmel "újságoltam" fiaimnak, hogy barátnőm, Levente nevű kisfia megszületett, mikor a mellettem ülő lány, Réka, sírva kiszaladt. Ekkor kezdtem megismerni történetét. Ez az eset előtt 2 hónappal ikerfiúknak adott életet, de sajnos mindkettő agyvérzéssel született, tudta, bár próbált mást hinni, hogy nincs remény. Aznap, mikor Fecó és Koli születtek, akkor aludt el Levente nevű kisfia végleg, és szegénykém, mikor tőlem meghallotta, hogy az én barátnőmnek pedig megszületett, nagyon összetört. Másik kisfia még 8 hónapig élt, haza is mentek közösen, és fantasztikus szeretettel és odadaással fáradhatatlanul ápolta az utolsó percekig. Próbálta velem kezdetben a kapcsolatot tartani, de ez volt az az eset, mikor ez lehetetlen volt. Neki minden álma elveszett, nekem pedig felerősödve, cseperedtek a srácaim. Teljesen meg is szünt a kapcsolatunk.
Évekkel utána, mikor beléptem az iwiwre, rákerestem Rékára, és libabőrös lettem, mikor megláttam, ugyanazzal a párjával él Németországban, és 2 fantasztikus kisfiú édesanyja. Boldog, mert képes volt fájdalmán túltéve újrakezdeni az életét. Nem is tudja, de nagyon büszke vagyok rá, és főleg amit a héten közölt mindenkivel: megszületett kislánya, és így már teljes az élete.

Szívem mélyéből kívánom, legyen boldog, és példa mindenki előtt, hogy fel lehet és fel is kell állni ha az emberrel ilyen dolgok történnek. Múltjának fájdalmát átélni nem tudhatjuk, de örömében osztozni nagyon jó, mégha ilyen távolból is.

Csomagolás helyett

Most éppen a síelés előtti előkészületekben kellene tobzódnom, de mégsem. Elő is vettük már a síboxot, fel is szereltük, igaz tanácstalanul, be is pakoltuk, de mégsem. Keddtől szólt volna a síelésünk, de sikerüt megtoldanunk egy nappal előrehozva hétfőre az indulást. Örültünk, de csak péntekig. Ugyanis mielőtt a srácokat a Zrínyi matekra vittem volna, Kolim bebújt az ágyba és vacogott. 38,5. Zrínyije kimaradt, maradt az ágy. Nekem meg a félsz, most mi lesz. Aztán a másnap, 39,5. Még jó, hogy nővérem itt volt és segített, volt is sikoltás a borogatásnál. Én sem szerettem, de ha ez a hatásos? A hűtőfürdőt még annyira sem preferálom, mint egy kínzás, de lehet csak azért, mert még nem volt rá szükség. Jött a vasárnap, gondoltuk 3 nap elég, de mégsem, a 38-38,5 makacsul maradt, igaz akkor már nem csillapítottam, had dolgozzon a kis szervezete. Mikor Fecó elment kézizni, a szülőkkel beszélve kiderült, Alex, Gergő, Patrik is beteg, illetve később még egy kislány apukája is mondta az osztályból. Hát mi van itt, akkor a szűk körben ő még csak az 5.? Ismerősünk szerint maradjunk, ügyeletes orvos szerint mehetünk. Tehetetlen voltam teljesen, csak tanakodtunk Ferivel mi legyen. Azért egy lázas gyerekkel csak nem indulhatunk, vagy mégis? Aztán estére megoldódott ez is, mert kiderült lett egy 6. gyerek is a sorban, mégpedig Fecónk. Hát akkor maradunk, de meddig? A Vali is beáll a sorba?