Mire jó egy torokgyulladás

Régen nem szerettem a fagyit, már csak ha ránéztem is, azonnal begyulladt a torkom. Amikor a suliból akartam lógni, mert volt időszak, mikor ez is előfordult, ettem egy adag fagyit, másnap elmentem a háziorvoshoz, és lett pár nap iskolaszünetem, melyről persze édes szüleimet nem nagyon tájékoztattam. Rég volt..., az is szép időszak volt.
Már az oltások beadása előtt is kicsit éreztem a torkomat, de nem nagyon törődtem vele. Talán el is múlt volna, ha véletlenül ki nem nyitom a fagyasztót, melyből édesen mosolygott rám egy magnum fagyi, majd másnap egy másik. Talán az immunválaszom is az oltásra rájátszott, így csütörtök reggelre eléggé megfájdult a torkom, de hát menni kellett dolgozni, illetve délután indultunk Ferivel Németországba. Kimentünk levizsgáztatni a kocsiját Regensburgba. Nagyon szép kis városka, sokat sétáltunk, mert annak ellenére, hogy a torkomon kívül a fejem is iszonyatosan fájt, lázas nem voltam. Persze azért a fájdalomcsillapító volt, hogy hatott. Azért is örültünk ennek a kis túrának, mert újra kibővíthettük Feri cipőtárát. Itthon a 47-es lábára már meg sem kisérel vásárolni. Bementünk egy boltba, ahol sikerült is kiválasztania 7 párat. Ennek én is roppantul örültem, mert 2 évre újra kipipálhattuk ezt a feladatot. Nem egy vásárlásmániás, ezért nem is untatom azzal, hogy nekem is nézzünk ruhákat, azt inkább sógornőmmel tudom le. Olyan kellemes éttermek vannak ebben a kisvárosban, itthon ezeket nagyon hiányolom. A sebességkorlátok nélküli német utakon, még a kocsit is kipróbálhatta, 260-nal persze csak egyszer mentünk egy kicsit, mert azért azt nagyon ki kellett próbálni.
Hétfőn munka közben viszont teljesen elrepedtfazekosodott a hangom. Mondtam is este a gyerekeknek, hogy próbáljanak jól viselkedni, mert nem tudok ordítani, illetve a meseolvasás helyett együtt megnézünk egy mesét. Ezen jót derültek, Fecó elszaladt teát főzni nekem, Koli megágyazott a nappaliban és készített egy kis harapnivalót, és kérték, feküdjek le hozzájuk, majd ők ápolnak engem. Olyan drágák voltak, végre én sem tüsténkedtem, hanem nyugodtan lefeküdtem közéjük, és pihentem. Nem mondom, hogy nem esett jól.
Ma pedig drága fodrászomék szórakoztak rajtam nagyon jókat, mikor megszólaltam. Szeretek hozzájuk járni, fiatalok, profik, és mindig jó a hangulat náluk, persze bókokkal is mindig ellátnak mindenkit.
Este pedig Feri elvitte uszodába a gyerekeket helyettem, vagyis mostanában ötösben jártunk, és mi is bementünk szaunázni és úszni. Ma ezt kihagytam hála a torkomnak, így nyugodtan elkészíthettem a vacsorát. Imádom az itthoni nyüzsit, de azért ez a csönd is jól esett.
Azt, hogy mikor fogom kifeküdni ezt a dolgot nem nagyon tudom, de egy anyuka sohasem lehet beteg, így már nem is érzem magamat rosszul. Szombaton az iskolában sportvetélkedők vannak, és mivel jelentkeztem, így addigra teljesen toppon kell lennem.

Kérlek ugrálj!

Esténként gyermekeim kitalálták, hogy alakítanak egy tánccsapatot, akik koncertet fognak nekünk előadni karácsonyra. Már nagyban folyik a gyakorlás, ami hangos zenével, tánccal, és persze néha vitával zajlik. Mikor már kezdem megunni, mert azért normális anyukánál előfordul, hogy elege lesz estére a nyüzsiből, alig várom, hogy abbahagyják, vagyis teszek róla, hogy abbahagyják.
Kislányom felettébb élvezi a zenét, és ha táncolhat rá, nem is elég a heti 2*2 óra táncóra neki, mikor hazajövünk itthon folytatja. Most viszont az a pillanat jött el, mikor szegénykém hasa már harmadik napja fáj, és mivel az elsőt még kihúzta az oviban, második napja fekszik. Csütörtökön dolgoznom kellett, így Marikám dajkálgatta egész nap, mire hazaértem, már jobb színben volt, igaz estére sikerült kiadnia magából amit próbáltam etetni vele, de valahogy ennek most nagyon örültem, mert így már biztos volt, hogy "csak" egy vírus garázdálkodik a hasában. Ma eljött velem anyuhoz, ott is feküdt egész nap, de már a húsleves nagyon jól esett neki. Azt hittem teljes a siker, mikor estére újra előjött a fájás. Csak feküdt az ölemben, és olyan bánatos kis elesett arcot vágott, csak az esett neki jól, mikor símogattam a hasiját. Akkor gondoltam arra, és mondtam is neki, hogy mennyire jó lenne, ha már újra ugrálna én pedig rászólhatnék, hogy hagyja abba.

Ma anyunál is eszembe jutott, hogy pár évvel ezelőtt milyen jó volt, ha kijött hozzánk az üzletbe szezonban, és mennyit nyüzsgött ő is. Akkor előfordult, hogy zavart, és Anitával próbáltuk kicsit lehiggasztani. Mostanában annak örülök, ha nem engedi, hogy elmosogassak, mert akkor legalább kicsit jobban van. Csak sajnos már egyre többet megengedi, hogy segítsek.........

Mikor Kolink is megszületett alig 1000 grammal, nem tudtam elképzelni, hogy egy kis izgő-mozgó gyerek válik belőle, akire rá kell szólni, hogy állítsa le magát.
Szerencsére most van a DominóNap, amit már évek óta izgalommal nézünk, és ez valahogy jobb kedvre derítette Valcsikát, vagy talán a NoSpa is hat, így most eltereli egy kicsit a figyelmét a fájdalomról. Skacok is örülnek, mert majdnem éjfélig tart, és fennt maradhatnak megnézni.

Előítéletek

Sokszor megfogadtam már, hogy próbálok dolgokról nem azonnal véleményt alkotni, és elfelejteni az előítéleteimet. Előfordul, hogy dolgokról olyan határozottan állítok valamit, hogy a végére már én is kételkedem a dolgokban, és teljesen megváltozik a véleményem. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy legközelebb már nem így lesz. Szerencsére ez egyre ritkább, de még mindig előfordul.
Egyik ilyen eset volt, mikor a srácok bekerültek az ovodába. Vezetőnő tanácsára a Méhecske csoportot választottuk. Nekem nagyon szimpatikusak voltak az ovónénik, csak a dadus nénivel nem voltam kibékülve. Hetekig rágódtam ezen. Ez csak addig tartott, míg az első nap után meg nem ismertem. Ezúton, mégha nem is olvassa soraimat kérnék tőle bocsánatot, legjobb példám ez, mennyire nem lehet első ránézésre megítélni valakit. Kedves Szilvi néni, a csoport Szilvi nénije. Imádja mindenki, Kolim is imádta, mindig bebújt az ölébe, igaz el is veszett, mert Szilvi néni nem egy vékony típus, de mindig nevet ezen, hogy Koli eltűnt, mikor hozzá bújt.

Mikor Fecó első heteit töltötte az iskolában, a fiúk próbálták megvívni hatalmi harcukat, így Fecóm is kitett magáért, pár feketepontja egyike mellett a következő bejegyzés szerepelt. "Padtársa kezébe szúrta a ceruzáját." Nem voltam elájulva, igaz a padtárs is benne volt a játékban. Már az első közös kiránduláson a kisfiú anyukájától kaptam pár keresetlen szót, pedig tudom Fecó nem ilyen. Azóta egy feketéje sincsen, és a magatartása is példás. Igaz ez nem annak köszönhető, hogy szelíden ücsörög a padban, hanem nagyon tudja, hogy hol, hogyan kell viselkednie. Mostanában harcol a fiúk egy része ellen, mert neki nincs kedve a Star Wars játékhoz, persze ahhoz sem, hogy a lányokat támadja, inkább melléjük áll. Gondolom azért ez annak is köszönhető, hogy szeret bevágódni náluk. Nem baj, legalább kerüli a konfliktusokat, ami nem mindig megy tökéletesen. Szilárd buliján sikerült újra összetűzésbe keveredni azzal a kisfiúval, akinem a ceruza a kezében landolt. Miután hárman támadtak rá, ő megvédte magát, mire a kisfiú sírógörcsöt kapott. És persze mindez akkor történt, mikor az anyuka már megérkezett. Drága Fecó, még fokozta a dolgot, elkezdte piszkálni. Édesanyám mindig azt mondja, két szülő sose szóljon bele a gyerekei vitájába, mert a gyerekek egy óra múlva már újra együtt játszanak, a szülők örökre összevesznek. A kisfiú anyukája pedig azt mondta, hogy az ő fiának nem érti, de mindig más a barátja. Ez persze természetes. Reggel Fecó pedig elmesélte, hogy Peti meg szeretné őt hívni a születésnapjára, de édesanyja nem engedi, azt mondta neki, hogy Fecót nem hívhatja meg. Azért édesek a gyerekek, mindent visszamondanak. Hát igen, most mi is megkaptuk az előítéletet, de ennek biztosan így kellett történnie.

A harmadik említésre méltó eset pedig az influenza elleni oltással kapcsolatos kálváriám volt. Mára eldöntöttem a tutit, és érdekes, megnyugodtam. Én őszintén szólva teljesen ellene voltam az oltásnak. Volt is kit megkérdeznem, meg nem is. Nagyon szerettem a régi gyermekorvosunkat, a Fábián doktornénit, (ő is egy előítélet, valaki nagyon szereti, valaki pedig nagyon nem, nála nem volt átmenet) de ő megbetegedett, a régi száma nem üzemelt már, valahogy elkeveredtünk. Tőle 100%-osan elfogadtam volna a választ, és nem kérdőjeleztem volna meg. Az oltásokkal kapcsolatban voltak már érdekes eseteim, így nem nagyon hiszek mindegyikben. Beadattam a bárányhimlő ellenit is, mégis mindhárman megkapták. Tavaly pedig már megvettem az influenza ellenit, mégis úgy döntöttem, hogy nem adatom be nekik. Határozott állásponton voltam most is, mikor megkérdeztek, hogy nem. Mondtam, amit hallottam, amit a média sugallt róla. Én mint laikus nem is tudtam, miért ne mondjak igent, csak a nemet hajtogattam, de ez a nem, nem igazi nem volt. Mindig kicsit bizonytalan nem. Iskolában is Szilvi elmesélte, hogy neki már megvannak a vakcinák, de még nem döntöttek. Miután blogjában olvastam az álmatlan éjszakáiról, nekem is az volt a tegnapi. Reggel megkértem Ferit, hogy hívjon fel két ismerőst, Komáromi Zolit, aki a Háziorvos kamara elnöke, illetve Lehoczky Péter barátunkat, aki pedig a Jahn Ferenc Kórház igazgatója, és kérdezze meg őket. A válaszuk egyértelmű igen volt, ők már meg is tették, és mindenkinek tanácsolják a beadatást. Elkezdtem új szemmel látni a dolgokat, és így olvastam utána az interneten, és találtam is néhány érdekes cikket az origon és másutt is. Aztán persze Feri is elmesélte, amit elfelejtett mondani, hogy nálunk a cégnél is lesz oltás, már ki is ment körlevélben, és a kollegáknak kifizetjük, aki kéri. Mondta, ő is beadatja és természetesen előttük, így már nekem is megoldódott, mert kicsit ódzkodtam, hogy hogy oldom meg. Zoli mondta Ferinek, hogy nem attól kell félni, hogy megbetegszik és nem gyűri le, hanem megteheti-e, hogy hetekre kiesik a munkából szezonben. Nagyon sok vevő fordul meg nálunk az ország minden területéről, én is sokat vagyok mostanában a Flórán, és anyut sem tehetem ki annak, hogy véletlenül megbetegszünk. Összetettem minden gondolatomat, és persze még felhívtam Ildi barátnőmet, keresztfiam anyukáját, és döntöttem. És ahogy eldöntöttem, tényleg úgy éreztem, hogy ez így jó, és nem éreztem azt a vacilálást, amit a nemnél. Kicsit szégyenlem is magam, és újra megfogadom, mert ez tanulságos volt, hogy elfelejetem, és próbálom elkerülni ezeket a határozatlan előítélettel teli megnyilvánulásaimat, főleg, hogy ezek nem is az én véleményeim voltak, csak felvettem. Legjobb tényleg gyakrabban csak hallgatni, és meghallgatni, amit azért kicsit még gyakorolnom kell.
Visszatérve az oltásra, mi beadatjuk, de azért remélem senkinek sem lesz semmi baja, még azoknak sem, akik nem mellett döntöttek. Gyerekekkel is megbeszéltük, mert azért ebből őket sem lehet kihagyni.

Pénzügyek

Nyáron gyermekeink kitalálták, hogy dolgozni szeretnének a zsebpénz gyarapítása végett. Már hallottam olyat is, aki egy hazahozott jó jegy miatt kap némi anyagi támogatást, illetve ha házimunkát végez. Bevallom nekem ezek a dolgok nem jönnek be. Véleményem szerint a tanulás, és néminemű segítség hozzá kell tartozzon egy normál családi élethez, így mi ezt nem kívánjuk bevezetni.
Megállapodtunk velük, hogy ha a cégnél dolgoznak, 300 Ft-os órabérrel kiszámolva, kapnak fizetést. Ennek ők nagyon örültek, lelkesen vetették bele magukat a munkába. Persze a srácok kicsit többet, míg Valcsika kevesebbet dolgozott, így arányosan kaptak pénzt érte. Szeptemberre pedig megalakítottuk az apabankot. Először minden hülyeségre azonnal el akarták költeni a kis pénzüket, de megállapodtunk velük, hogy ha a pénzt beteszik a bankba, kamatként kapnak havi 3%-ot, és így is gyarapodhat a pénzük. Kicsit sok ez a kamat, de ha a banki kamatot ajánlottuk volna fel nekik, nem sok értelmét látták volna.
Ferivel megbeszéltük, hogy ez az ő keresetük, had költsék el saját belátásuk szerint, mert akkor még tanulnak is a dolgokból, ha elfogy a végére valamelyiküknek. Minden hónap elsején kamatjóváírás van, ebben a hónapban, már ők számolták ki, hogy mennyi kamat jár nekik. Elején kicsit nehezen ment, mert nem emlékeztek rá, de közösen csak kisilabizálták valahogy. Édesek, ahogy hónap vége felé már izgatottan várják az elsejét.

Tegnap este Koli izgatottan kérdezte, mikor hazaértem, hogy apa mikor jön, kicsit csalódott volt, mikor mondtam, hogy focira megy, és így későn. Neki feltétlenül szüksége volt 2000 Ft-ra, mert az iskolában játékokat árusítanak, és neki feltétlenül kell Backugan. Nem nagyon értem, hogy miért engedig meg, hogy az iskola aulájában játékokat árusítsanak, de a saját pénzéről van szó, így nem tilthatom meg neki, hogy megvegye, amit szeretne. Az sem jó, ha csak arra ösztönzöm, hogy gyűjtsön, mert kell néha egy olyan kis dolog, amiért neki megéri, hogy legyen saját kis pénze.
Fecó édes volt, ő mondta, nem vesz semmit, mert ilyen hülyeségekre nem költi el a pénzét. Ő már kicsit komolyabban veszi ezeket a dolgokat, szerintem ő egy fényképezőgépet szeretne.
Mikor gyermekkoromban én is szerettem volna valamilyen komolyabb dolgot, nekem kellett kifizetnem a felét, és szüleim kipótolták. Így lett meg életem első futócipője is, melynek a fele az ujjtörésemből származó biztosítási összegből jött össze. Érdekes, a cipőt azóta sem feledem, pedig már volt nem is egy, de ebbe én is beszálltam, így emlékezetes lesz örökre. Visszagondolva, nem csinálták rosszul a szüleim, igaz nekünk nem volt túl sok mindenünk, de megtanultuk értékelni, amit kapunk.
Nagyon nem lesz könnyű ezt megtanítani a mieinknek, de azért remélem talán sikerülhet.