Mikor bekerültek a gyerekeim az óvodába, kikerülve itthoni közegünkből, teljesen meglepődtem. Számomra az volt a természetes, hogy egy szülő sokat foglalkozik gyerekével, érdekli mi történik vele nap, mint nap. Aztán szép lassan rá kellett jönnöm, hogy mi is a valóság.
Ma az iskolában sikerült ledöbbennem egy-két dolgon. Réka néni színházat szervezett gyermekeinknek tanítási időben. Ez több szempontból is jó, egyik, csapatépítő, együtt mehetnek a gyerekek egy előadásra, másik, láthatnak egy új darabot, amit velünk még nem, de ha már valaki látta, maximum látja még egyszer, hiszen egy mesefilmet is megnéznek többször. Réka néni elmesélte, hogy egy kedves szülőtől kapott egy minősíthetetlen levelet, melyben a szülő nemtetszését fejtette ki affelől, hogy a gyerekek miért iskolaidőben mennek színházba, és ha akkor, akkor miért kell fizetni, és különben is az ő gyereke már látta a darabot.
Hát igen. A magam részéről én is imádtam, ha valamilyen oknál fogva kicsit lóghattunk a suliból, és még ha művelődnek is egy kicsit, nem árt, ez is tanulás. A fizetéshez hozzászólva az iskolának nyomtatópapírra nincs pénze, miért nem engedhetjük meg mi szülők, hogy gyermekeink ennyi pénzzért elmenjenek színházba. Főleg ha az az illető már elvitte a gyerekét, bizonyára már egyszer megengedhette magának. Hosszú éveim tapasztalata, hogy nem mindig az sopánkodik a pénz miatt, aki nem engedhet meg magának bizonyos dolgokat. Erről ennyit. Igazán még azt nem értem, miért kell ezt a rendes tanárnőt bántani. Igaz ha nem szervezne semmit az lenne a baj.
Hazajőve Mariann elmesélte, hogy novemberben is valakinek sikerült megsirattatnia a Réka nénit, azzal vádolva, hogy nincsen tekintettel a gyerekekre, és olyan gyorsan halad az anyaggal. Volt aki tőlem is megkérdezte a mateksebességről a véleményem, de mint dícséretes matekosok inkább nem nyilatkoztam. Az anyaggal olyannyira nem haladunk gyorsan szerintem, hogy a matek 2. tankönyvét még el sem kezdtük. Sajnos gyakran sokkal könnyebb egy tanárra ráverni a saját hibánkat, mint kicsit elgondolkozni, hogy tényleg ki a felelős mindezekért. Én a magam részéről Réka nénivel a végletekig meg vagyok elégedve, addig örüljünk, míg ilyen tanára van a gyerekeinknek. Én úgy gondolom, hogy a szigor, és szeretet, amit a gyerekek kapnak tőle figyelemre méltó. Mikor a gyermekeim bizonyítványát olvastam, írtam is neki pár sort
"Öröm volt végigolvasni gyermekeim bizonyítványát, de azt hiszem ehhez nemcsak az ő tudásukra és szorgalmukra volt szükség. Köszönjük a sok fáradozást, és a következetes „szigort” és szeretetet, amit a gyerekek kapnak nap, mint nap." Megköszönte szavaimat, és azt írta, jól esik neki néha ilyeneket is olvasni.
Visszatérve a szülőíre, Kriszta néni pedig arról mesélt, hogy a gyerekek meg sem kóstolják, ami nem ízlik nekik, például a tökfőzeléket. Hát azt én is utáltam, így mondtam is neki, hogy 7 évente változik az ízlésünk, majd megszeretik. Talán ez az, amivel kevesebbet kellene foglalkozni.
Arról is említést tett, hogy szófogadóversenyt rendeznek, és számolják, ki hányadik rászólásra teljesíti, amit kell. A 3-nál már dorgál. Azért gratulálok, ezt én is eltanúlnám, mert nekem nem nagyon elég néha csak 3-szor rájuk szólni, főleg az én drága 7 éves nagylányomra.
Szülői kipipálva, Réka néninek pedig kitartást kívánok. Egy másik Rékának is kívánom ugyanezt, Borka édesanyjának megszületett a kisbabája. Még nagyon pici, 2000 gramm, nem volt komplikációmentes a dolog, de azért remélem hamar rendbejön minden.
Szívemből szóltál, Vali! Puszi,
VálaszTörlésSzilvi