2010. július 31., szombat

Skacok 9 és egyéb

Posted by Picasa
Fiaim 9 évesek lettek. Oly sok minden történt egy év alatt, csak csodálom milyen fejlődésen mennek keresztül nap-mint nap. Mikor sokak említették, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, csak legyintettem, mi lehet nehezebb, mikor 3 gyerekeket egyszerre kell pelenkázni, még nem tudják kifejezni érzéseiket, mikor gondoskodni kell a folyamatos etetésről, és folyton a nyomukban kell lenni. Hát azért lassan kezdem megérteni, hogy ezek mily csekélységek voltak, hogy eltörpülnek azon dolgok feleltt, mint amiken mostanában rágódom.
Talán Kolimmal mondhatom minden rendben van, ebben az évben kicsit önmagára talált. Kitűzött magának 2 célt, a fekete pályát és azt, hogy kitűnő legyen és teljes volt a siker.
Boldogságtól sugárzott az arca, mikor az évzárón kihívták 4 osztálytársával együtt a kitűnők táborába. Öröm volt az én szívemben is. Mint oly sokszor, magam előtt látom azt a kis 970 grammos fiúcskát, akit először pillantottam meg a koraszülőtt intenzív osztályon, és azokat a szemecskéket sosem feledem. Akarat és kűzdés volt benne, kűzdés egy célért, az életért, ami a legfontosabb. Már a hasamban kűzdött a fennmaradásért, és ez egy ilyen kis csöppségnek végtelenül nehéz feladat volt, és véghezvitte. Véghezvitte, mert mindig is egy célnak kell előtte lebegni, hogyha Fecinek sikerül, neki is sikerülnie kell.
Sportban is úgy látszik kedvére valót talált, mert a karate igazán bejött neki. Szeret járni, rajong az edzőjéért, és örül, mert már 2 csíkra vizsgázott év végén.
Talán a sportban Fecó is megtalálta önmagát, de év végére olyan hülyeségeket tett, talán a fáradtságnak is köszönhető, hogy maga sem tudta mi folyik körülötte. Most már látom, kezd lenyugodni, de az biztos, hogy nem volt nehéz kihozni a sodrából.
Év végére eljutottunk oda, hogy Réka nénivel leültünk beszélgetni, hogy mi lehet az oka, és jó lenne odafigyelnünk rá kicsit jobban. Ő nagyon derűlátó, bizonyára ismeri Fecót, és én is nagyon reméltem, hogy a nyári pihenés, kicsit több együttlét megerősíti abban, hogy milyen szeretet veszi őt körül, és jó lenne hallgatni az "öregebbekre", és elhinni nekik, nem érdemes azonnal ugrani akkor, ha valaki abban éli ki magát, hogy őt nyaggassa. Amennyiben ő erre ugrik, még fokozódik a dolog. Igaz kicsit ő is elásta magát, de azért ismerem annyira én is, hogy, ha ráérez arra amit magyarázunk neki,meg fogja érteni, és rájön, jobb nem foglalkozni ezzel a dologgal és inkább olyan barátokat találni, akikből már azért most is van jópár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése