Megdöntöttük a csúcsot

Felvetettem Ferinek, hogy jó lenne elugrani anyuhoz, de csak pár órára, mert éppen egy kezelés utáni héten volt túl. Nem akartam zavarni nagyon ötödmagunkkal, mert gondoltam jobb, ha pihen, mert ha mi megyünk, mindig sürög forog. Ferinek nagyon tetszett az ötlet, kiegészítve azzal, hogy menjünk biciklivel. Minden nagyon szép, csakhogy anyuék ugye nem a szomszéd utcában laknak, hanem Budatétényben. Gyorsan fejszámoltam magamban, de akkor sem lett az út kevesebb 25 kilóméternél, csak ODA. Hát igen, de még vissza is kell jönni. Még eddig is ok, de a Dunaparttól egy magas emelkedő vezet hozzájuk. Nekem minden indok eszembe jutott, hogy ez miért hülyeség, de az én véleményemre senki nem volt kiváncsi. Igaz a végén már meg is sértődött Feri, és mondta, hogy akkor hagyjuk az egészet. Azért igazán ezt sem akartam, így hát újra kerekekre szálltunk reggel 10-es indulással, és elindultunk a nagy útra.

Első megállónk a Hungária kőrúton lévő McDonalds volt, itt jól megreggeliztünk.
Fojtattuk utunkat, megcsodáltuk a Lágymányosi hídról a Dunát, majd egy enyhe oszlopütközés után megálltunk fagyizni. Imádom Kolimat, legfőképp, mikor a bicikliút közepén az elválasztósávon halad. Időnként középen oszlop is van. Hát az közeledett, én gondoltam Drágám kikerüli, mikor ő meg éppen arra gondolt, hogy van egy lottószelvénye és ki kellene tölteni. Ezt közölte is velem, csakhogy még hátra is fordult hozzá, mivel én mentem mögötte. Szegénykémet az oszlop állította meg. Azért megúsztuk, a fagyi gyógyír volt a kínokra.


A Dunapart nagyon szép a bicikliútról, ami szinte végigvitt anyuékig. Egészen az emelkedőig, ott találtunk egy nagyon enyhén emelkedő utcát, és azon feltekertünk kisebb-nagyobb szünetekkel. Végül nyertünk, és megérkeztünk kb 3/4 2-re. Jött egy kis ebéd, egy kis elszundítás a részemről, egy kis macskázás a gyerekek részéről, és következett a hazaút.

Visszafelé a Dunaparton találtunk egy jó kis pihenőhelyet, persze 3 fagyi és 2 Mohito társaságában ücsörögtünk egy kicsit.

Következő megállónk a Kopaszi gáton volt, megnéztük milyen szépen felújították.

Onnan egyhuzamban hazatekertünk, mert beigértük, ha időben hazaérünk, lehet PS-ezni. Persze visszafelé is volt egy kis ütközés, Valcsi az eget bámulta, miközben jött egy fa. Szegénykém repült egy nagyot, én meg az úton álló két nénit jól leszúrtam, hogy miért nem állnak arrébb. Kicsit ciki volt, mert az út szélén álltak teljesen. Azért remélem bocsánatot kértem tőlük.
Kérdeztem Fecót, hogy nem fáradt-e?
- Anya hogy lehetnék fáradt, hajt a PlayStation.
Hát igen milyen dolgokkal lehet néha bíztatni a gyerekeket.

Összességében, mikor hazaértünk 52 km volt a hátunk mögött. Igaz nagyon húztam előtte a számat, de nem bántam meg, nagyon büszke vagyok a gyerekek mellett magamra is. Harminc foknál is melegebb volt, mégis kibírtuk.

Örömömre kitalálták, hogy célozzuk meg idén a 60 km-t. Engem nem kérdeztek, mondták nincs szavazati jogom. Hát igen, ennyit erről. Majd edzem magam lelkileg is.