Adventi éneklés

Varázsovi, tényleg varázsos. Valcsikám szeptember óta heti rendszerességgel látogatja. Egyik decemberi délelőttön nekünk, szülőknek is részünk volt egy kis rendhagyó közös programban. Még nem tudtam, mit jelent, így érdeklődve vártam az eseményt. Nem számítottam arra, amit kaptam érzelmileg. Mióta Ferivel együtt vagyunk azóta számunkra a karácsony mindig valamiféle rohanás, mindig ekkorra tetőződik a munka is, nemhiába, panaszkodni nem lehet, ha valaki leginkább karácsonyi dekorációval foglalkozik. Idén több dolog is fokozta még a feszültebb állapotot, így nem mondhatom, hogy néha nem érzem magunkat túlpörögve. Talán az otthoni harmóniát sikerül megtartani, próbáljuk a munkával kapcsolatos problémákat nem hazahozni, de azért ami érezhető, azt nem tagadhatjuk le. Erre az időpontra esett a Varázsovis adventi éneklés.
Mi szülők körbeültünk, és mint régi hagyomány, énekelni kezdtünk közösen. Először is a gyerekek elénekelték azt a dalt, amivel minden péntekjük indul.
"Jó napot, jó napot, kívánok! Ébrednek bennünk a nagy álmok, nyílik a szívünk a jóra, váltsuk most együtt ezt valóra!"
Már ettől is meghatódtam, de mikor elénekelünk egy igen egyszerű Boti bácsis dalt, és gyerekek, felnőttek együtt játszottuk, még a könnyeimet is elkezdtem nyelni.
"Az adventi koszorún egy kis gyertya ég, költözzön a házunkba, csend és békesség!"
Mióta ezt a dalt megtanultuk, és a gyerekek veszekedni kezdenek, halkan elkezdem énekelni nekik. Már van hatása.
Hiába is akarjuk, hogy otthon nyugalom legyen egy ekkora családban valaki mindig nyüzsizik, és ez így is van jól. De ekkor és ott a Varázsoviban olyan jól esett elfelejteni mindent, kikapcsolódni, és csak a gyerekeket figyelni, a mosolygó és vidáman csillogó szemeket. A végén középre tették az adventi koszorút, lekapcsolták a villanyt és kis kottafüzetből közösen énekeltünk karácsonyi dalokat. Az egyik óvónéninek olyan szép hangja volt, még a karom is borsódzott.
Köszönet Erika néninek, hogy mi is és gyermekeink is ilyen szép élményekkel lehetnek gazdagabbak.