Vannak éjszakák és reggelek

Mikor kicsi voltam, és talán már akkor is, mikor nem voltam olyan kicsi, előfordult, hogy reggel nem az ágyamban ébredtem. Éjszaka fogtam a párnámat, és bevonultam apuékhoz. Leginkább apu oldalára. Nem azért mert féltem, csak mert olyan jó volt. Szerintem nekik is, mert sosem zavartak vissza.
Ezt mostanában mi éljük át, persze hol így, hol úgy.
Valcsika: ő kicsit nehéz eset. Ha ő jelenik meg, mi kiszorulunk. Érdekes, Valcsika születése óta akkora ágyat tölt ki alvásával, amekkora jut neki. Először 60*120-as, abból hamar kilógott keze lába. Majd kapott egy 70*140-eset, akkor abban terpeszkedett el. Ha pedig közénk bújik, először én vonulok ki a nappaliba aludni, majd lassan Feri is megjelenik:
"Téged is kitúrt?"-mégis imádom ha jön. Mindig hallom lépteit a lépcsőn, anyaként mindig felébredek rá. Igaz múltkor meglepett, mert egyszer csak ott állt és beszélt az ágyunk előtt.
Fecó: Hozza párnáját is és plüsseit is, többen érkeznek, de problémamentes nagyjából.
Kolos: Ő jön legritkábban. Legizgágább fiam mindig a legnyugodtabb alvó volt. Ha jön, néha olyan halk, hogy már csak arra ébredek, közöttünk fekszik és kiskiflivé alakul-én nagykiflivé.
Ritka eset, de azért az alábbi jelenet is előfordul: Jön az egyik, majd a másik, én pedig kénytelen vagyok felkelni, mert azért ez már nem megy nekem sem. Ilyenkor szoktam én felmenni Fecó ágyába, vagy mint itt is, megörökítem ezt az alkalmat.