Kedden elkezdődött az első munkanapjuk, amit már nagyon vártak. Mindenféle munkát kaptak a számolástól kezdve a vevőknek csomagolásig. Azonnal kombináltak kis agyukkal, hogy az a bácsi, aki három üzletnek vásárol és két raklapnyi árut visz el, mennyit fizethet.
Feri a legjobban azon derült, mikor kijelentették, hogy apa csak telefonál, számítógépezik, ül a szobájában, és ja, persze tárgyal is. Jól elszórakoztatták a kollegákat, akiknek tetszett is, hogy mennyire helyesek, hogy 8 évesen dolgozni akarnak.
Feri kérdezte tőlük, hogy mennyit tudnak dolgozni egy kollegánkhoz képest, mondták kb a felét, így a fele pénz is megfelel nekik, így kitalálta az apjuk, hogy kapnak 300 Ft-ot óránként. Gondolta, ha szépen dolgoznak, majd kapnak még többet. Itt nem is igazán a pénzen volt a hangsúly, hanem azon, hogy nem baj, ha megtanúlják, hogy mennyit kell dolgozni azért, hogyha szeretnének egy kis pénzt.
Vasárnap Kucival elmentek az állatkertbe, és ott szinte mindent szerettek volna. Érdekes, kiskorukban sosem követelőztek, most se nagyon, de a napi 5 fagyi természetes lenne. Ezt is meg kell értetnünk velük, hogy a pénzt nem szabad mindenre kiszórni. Ezért kitaláltam, hogy legközelebb előre kiszámoljuk, hogy mit veszünk egy adott helyen, mondjuk az állatkertben, azt a pénzt odaadjuk nekik, és ők gazdálkodhatnak vele, hogy mit szeretnének venni. Biztosan meglepődnek, hogy milyen hamar is el tud fogyni, ha hülyeségekre költik.
Szóval nagyon élvezték a munkát, így másnap is kimentek, és folytatni is szeretnék a jövő héten.
Nem vagyok ellene, ha tetszik nekik. Valcsika itthon maradt velem, mondták neki a srácok, hogy ő még kicsi, de nyugodjon meg, elharmadolják a pénzt, amit keresnek.
Mikor kimegyünk a céghez hétvégén, nagyon élvezik a játékot. Előkapnak egy csomó dobozt, és hatalmas bunkert építenek belőle. Órákig elvannak, a hangjukat sem hallani. Jó móka még, ha beleülnek a bevásárlókocsikba és tologatják egymást. Sokszor meggyőzik a srácokat, hogy vigyék fel őket targoncával 12 méter magasba, onnan szemlélik a világot.
Remélem kitartóak lesznek, és még sokáig mennek örömmel a céghez dolgozni, nagyon büszke vagyok rájuk. Én is sokat dolgoztam kisgyerekként, bejárhattam apuhoz a Volánba, illetve már 16 évesen képeslapot árultunk a várban. Sokkal jobban megtanultam értékelni azt a pénzt, amit én kereshettem meg. Úgy gondolom, nem hibáztak a szüleim.
Feri is mikor kicsi volt, egy évig gyűjtötte a kifújt toját, majd húsvét előtt kifestették anyukájával, és eladták a piacon. Klári mama mindig meséli, hogy kisfia a megtakarított pénzből a hugának vett egy gyerekágyat, mert megszuvasodott a régi, és meg akarta lepni, illetve anyósomat is meglepte egyszer egy farmer nadrággal akkor, mikor nagy kuriózum volt.
Volt kitől örökölniük ez a gént a srácoknak, mostmár csak a legnehezebbje jön, hogy valahogy megtanítsuk őket a pénz értékére, és hogy ha azt látják, hogy nem kell nekünk szűkölködnünk dolgokban, mégis tudják, hogy mennyit kell dolgozni azért, hogy legyen. Nem gondolom, hogy ez a mai világban könnyű feladat lesz, de megpróbáljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése