Megszállott ördögök

Miért van az, hogy drága gyermekeimet néha teljesen megszállják az ördögök és úgy viselkednek, hogy legszívesebben a föld alá bújnék. Magyarázzuk, mondjuk nekik a dolgokat, de mintha néha a fülük botját sem mozdítanák.

Mostanában ez a köszönéssel van leginkább így. Néha teljesen elfelejtik, hogy aki bejön hozzánk annak köszönni kellene, vagy ha valahová megyünk akkor is. Illetve a megköszönés. Múltkor a Don Pepében folyamatosan figyelmeztetni kellett őket. Mit gondolhatott a pincérhölgy, mikor Fecóm kibökte.
-Alamalé!!- Semmit nem fűzött hozzá. Egy hétig nem volt PS3. Azóta úgy köszönnek, mint a kisangyal, jól össze is haverkodtak vele. De néha máshol nem.

Vasárnap Kuci, Koli keresztanyja vitte el őket az állatkertbe a barátnője kislányával. Kucit imádják, szerencsére azért nagyrészt aranyosak nála is, csak tudják, hogy mikor vele vannak, néha teljesen megbuggyanhatnak és nem fogadnak szót. Ma is ő vigyázott rájuk egy órát, míg Mariann ide nem ért. Kuci mondta neki, hogy ő a felmentő sereg, mert nem bírt velük, miután elment, átváltoztak, mint a kisangyalok, jókat játszottak, és Mariann el volt ájulva tőlük. Sajnos feszegetik a határokat, és tudják, kivel meddig mehetnek el. Ha ők teszik a kezdő lépést, a másik rég elveszett.