2010. január 12., kedd

Karácsonyi ajándékom

Sosem volt és sosem lesz a kedvenceim között a Depeche Mode, de amit tegnap csináltak, az fantasztikus volt. Életem legjobb koncertjei közé sorolom, és igazából hiába voltam már jópáron nincs sok toplistás.
Nem számítottam karácsonykor erre a jegyre, szerintem Feri sem, csak nem jött neki össze a meglepcsi bicikli amit szeretett volna nekem. Hát igen, nem is bicikliárus szezon van. Mondtam is neki még ünnepek előtt, hogy ne is vegyen nekem valami nagy dolgot, de azért súgtam, hogy a nyakláncom már talán lecserélésre szorulna. Sosem voltam ékszer és óramániás, és a tegnapi nap rávilágított, hogy jobb is ez így. Mikor 23-án a Laptoptáskát elzártam, mondta, van benne valami kicsi dolog, amit kivenne belőle. Én megigértem, hogy nem nézem meg. Na ekkor már elterveztem szépen magamban, hogy mégis megkapom a láncocskát. Na akkor jött a pillanatnyi csalódás, mikor helyette a Depeche Mode-ra és a Lord of the dance-re kaptam jegyeket. Igazából nagyon örültem neki, de más volt a kis agyamba beprogramozva. Ő nagyon szerette a Depeche-t, és igazán más korszakomat éltem, nem is nagyon ismertem a számait.
A 3. emeletre szól a jegyünk, ahol észrevettünk egy bárt. Szuper kis hely volt, itt ültünk le egy asztalhoz a korlát mellé. Gondolom a Bacardi, a hangulat és a zene is hozzásegített minket, hogy fantasztikusan éreztük magunkat. Végig táncoltuk az egészet, azt nem mondhatom, hogy énekeltem, mert a szövegeket nem tudom, de hihetetlen látvány volt fentről, ahogy a küzdőtér roskadásig telel tapsoló, táncoló emberekkel az első sortól kezdve az utolsóig. Jó volt látni Ferit is, ahogy a sorozatos mindennapi nyűgökből felszabadulva élvezet a koncertet. Oda is súgtam neki mennyivel többet is ér ez az este minden ékszernél, és milyen jó, hogy ezt kaptam, feledhetetlen volt. Minden tiszteletem a fiúké, akik már szintén nem 20 évesek és végig pörgős, fantasztikus hangulatú 2 órát nyújtottak a közönségnek. Vártunk már több órát, Axel-re, mert képes volt 5 órát megvárakoztatni a közönséget (igaz mi 11-kor meguntuk és visszaváltottuk a jegyet), vártunk már 2 órát Madonnára, jól el is áztatott minket, de Fenyő Miki sem villanyozott fel most 27-én, mikor a gyerekekkel együtt megnéztük őt. A tegnapi koncertől azt hiszem viszont senki sem ment csalódottan haza. Már nagyon várom a 2. ajándékomat is, igaz az májusban lesz csak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése