Visszatekintő - Tánciskolai fellépés

Egyik szemen sír, másik nevet, mikor Valcsinak immár harmadik éve vizsgaelőadása van a Madach Musical tánciskolában. Két évet lehúztunk Péter bácsinál, nem zökkenőmentesen, hol a szülők, hol Pétár bácsi hisztijét kellett elviselnünk. Szerettem Pétert, mint tanár, de azért nem egyszerű egy táncos, óvodapedagógus férfi lelkivilága sem. Próbáltam kezelni, ezért is volt, hogy mindig hozzám fordult. Azt még elfogadtam, mikor a kis lelkes kezdő párfős csoportunkat félévente újakkal túrbózták fel, így gyakran az órák nem az oktatásról, hanem a nevelésről szóltak, a végén, mikor a 4 évesek is a csapatba kerültek, arról, melyik a jobb, melyik a bal kéz. Mi rendületlenül, kitartóan jártunk, annak ellenére, hogy meggyőződésem, egy 6 éves nem a 4 évesektől fejlődik, tanul, de gondoltuk ez majd a 3. évben, az előkészítő után, amikor végre az első év kezdődik nem így lesz. Hát csalódtam. A csoport jó része újra teljesen kezdőkkel és 5 évesekkel lett tele. Hát igen, leginkább azt nem értettük, hogy ha ez a helyzet, nekünk miért kellett 2 évet előkészítőben eltölteni. Aztán sajnos rájöttünk. Rájöttünk, hogy a pénz nagy úr, és sok esetben a gyerek elvész ez a fontos szempontok kereszttüzében.


Nagyon kíváncsiak voltunk gyermekeink fellépésére. Előadás előtt kiderült, hogy olyan sokan vannak a gyerekek, hogy már képtelenség egy csapatban felléptetni őket. Kérdezném, akkor oktatni hogyan lehet, ha több hónapon keresztül csak az előadásra készülnek. Hát ezt is megtudtuk. A csapat fele, amikor a másik fele gyakorol, csak ül a földön és vár. Hát igen, havi 18 ezer forintért ez nem színvonal. A legjobb az volt, hogy a főpróbán derült ki, hogy a gyerekeknek olyan nehéz néptánc koreográfiát tanítottak be, hogy nem ment a csapat nagy részének. Szegény tanár nénit azóta már le is cserélték.


Az előadáson a gyerekek édesek, aranyosak voltak, de azért Feri megkérdőjelezte, hogy 3 év után csak ide jutott el?!...
Én annyira már nem panaszkodom, mert eldöntöttük, ezt az évet még végigcsináljuk, de a jövő évben elköszönünk ettől az iskolától. Sajnálom, mert 3 évet rááldoztunk, bizonyára eredménye is van, Valcsinak még összerendezettlenebb lenne a mozgása a magassága miatt, ha nem járnánk ide, de az nem tanítási módszer, hogy ha valaki panaszra megy a vezetőséghez, azonnal felljebb teszik egy csoporttal.
Sajnálom, hogy oly kedves tanároktól, mint Zina néni és Ági néni, aki a balett-tanárnő, Feri bácsi, aki a balettórákon zongorázik, meg kell vállnunk, miattuk is csináljuk végig ezt az évet, és készül Valcsika a többi kislánnyal újra az év végi nagy, számunkra BÚCSÚ előadással. Sajnálom Annát is, Jázmint is és Olgit is, akikkel kezdetek óta folyamatosan minden hétfő és szerda délutánunkat együtt töltöttük, és talán mára a kislányok barátok is lettek, de mint a múlt hét végi közös vasárnap este, amin a fiúk "nagyon jól" érezték magukat, nemcsak a pálinkának köszünhetően, bizonyítja, még sokáig folytatódhat barátságuk.

Visszatekintő- Ünnepeink

Drága Valcsikámat újra olyan öröm érhette, hogy a születésnapját utazással ünnepelhettük. Éppen Gerlitzenen voltunk síelni barátokkal január 18-án, amikor betöltötte 7 évét.Azt mondják, minden 7. év egy fordulópont az ember életében, ha ez igaz, neki most kezdődik újra. Sok mindent tartogat neki, kezdve azzal, hogy idén végre elkezdheti a sulit is, amire mondhatom szellemileg teljesen megérett, hogy játékilag mi lesz, azt majd meglátjuk. Elvarázsolt hercegnőm azért még hozza a formáját. Érdekes volt, mikor a táncon megkérdeztem Zina nénit Valcsiról, ő is csak annyit válaszolt, hogy "hát, az Elvarázsolt Hercegnő?".

Születésnapjára minden kislány, aki a csapattal tartott, rajzolt neki valami szépet. Hangulatot csak a 2 kedvenc Barna Ferikéim csatározása rontotta el, mikoris Feri rossz néven vette, hogy Fecó nem hajlandó Valcsikának puszit adni. Azt persze nem vette észre, hogy Koli sem adott, de ő távolabb ült. Olyan durciba ment át a dolog, hogy Fecóm zokogva ülte végig az ünnepséget, és még a tortából sem evett. Én csak annyit mondtam Ferinek, hogy mind szép és jó, de azért ezt jobb lenne, ha nem az ünnepelt előtt vitatták volna meg, hanem szépen ketten, mikor még a vendégek sincsenek ott. Ebben egyetértettünk. Szerencsére azért hamar kibékültek, főleg, mikor elmeséltem neki, hogy a szálláson, mikor senki nem látta, azonnal adtak Valcsinak puszit.

Persze Valcsikánkat megünnepeltük itthon is külön-külön a nagyszülőkkel, Marika nénikkel, Mariannal és az oviban is, mert oda is mindig viszünk tortát. Sajna a buli még várat magára, de megigértem neki, hogy a névnapján megtartjuk, mert talán akkor nem lesz valaki, akit nagyon ott szeretne látni beteg, mint januárban.

Kolin is ünnepelhetett februárban, és jó hosszan meg is tette. Nevenapjának dátumát, nem felejtette el közölni már jó előre senkivel, így nem volt, aki elfelejthette volna. Mi sem felejtettük el, hogy beígértük neki a játszóházat, még pedig azt, ahol lövöldözni lehet szivacslabdákkal. Jó kis buli volt, mi is végre megpihenhettünk Ferivel, miközben néztük, ahogy élvezik a játékot. Azt azért észrevettem, kezdenek kinőni a játszóházból, már nem tartják annyira érdekesnek, mint pár éve. A közös autóversenyzés jobban érdekelte őket egy idő után.

Visszatekintő-Szilveszter

Régen nagy bulisok voltunk. Nem múlt el olyan szilveszter, hogy mi ne szerveztünk volna valamit, vagy kerestünk helyet, ahol együtt lehettünk barátainkkal. Mostanság a gyerekek megszületésével ez kicsit megváltozott. Cégnél is olyan nagy hajtás van karácsony környékén, illetve akkorra esik a céges buli is, ami felér egy szilveszterrel, hogy mire eljutnánk bárhová, inkább nyugiban otthon maradunk. Persze az sem ötösben, Bubeszék mindig átugranak hozzánk.

Idén ez kicsit másképp alakult. Kedves barátaink Péterék panaszkodtak, náluk nem táncol senki, így bevállaltam, ha a gyerekeket vihetjük, megyünk. Náluk, szintén sokgyerekeseknél ez nem okozhatott problémát, egész este nem is láttuk a skacokat, hajnali 6-kor úgy kellett őket lelőni, hogy menjenek már aludni. Fecó még akkor is inkább csocsózott volna.

Nem tagadom jól esett kicsit végre kimozdulni, táncolni. Jó volt partnerekre találni ebben végre, és az is jó, hogy a gyerekek is olyan korban vannak, hogy már bárhová elmehetünk velük.

Nekem már elég

Nem akartam hinni a szememnk, mikor reggel kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy jön, már a fél országban esett, de bíztam benne, hogy valami folytán hozzánk nem ér el. Lassan március közepe van, imádom a havat, talán emiatt kicsit szeretem is a telet, de én már a tavaszt várom, de nagyon. Velem ellentétben, lányomat az étkezőben fedeztem fel, miután bejöttem a hólapátolásból, és ő örömmel nézett ki csodálkozó és boldog szemekkel az ablakon, hogy újra esik a hó.

Karate Kolos

Mostanában folyamatos téma nálunk, ki mit sportoljon. Szerencsére szeretnek sportolni, ki is használjuk minden alkalmat, mikor lehetőségünk van rá. Mi is csapongunk, hol ide, hol oda, gondolom ez még a tanácstalanságunkból ered. Kolinál inkább a csapatsportok helyett valamilyen egyénibb dologra gondoltunk, szóba került a pingpong és a vívás is. Valahogy ezekért nem lelkesedett. Kolim érdekes, csinál mindent, de a lelkesedés sehol nem volt fellelhető.

Fecónál felkerült a porondra a kézi, talán ez volt, amire azt mondta, szívesen csinálná ő is. Igaz én tartanék ettől, azért az ő erőnléte és testi adottságai megkérdőjeleződnek.

Egy hónapja itthon apjával fojamatosan karatézni próbál. Ez volt az első, mikor szikrát láttunk a szemében. Lehet, hogy ez összefüggésbe hozható az iskolában ellenséges csapatba tartozó Gergővel, aki karatézik. Talán Koli látja, hogy ők hasonló alkatúak, és Gergő simán lenyomja őket. (Csak megjegyzésképpen: attól nem vagyok elhalva, hogy nem azt súlykolják elsőre a gyerekek fejébe, hogy az itt szerzett tudást nem használjuk ki, illetve földön fekvőt nem rúgunk.)

Feri felíratta Kolival az iskolai időpontokat, de Mariann által találtunk egy másik helyet is, amit mások tanácsára jobbnak tartottunk választani.

Kolcsit szerdán elküldtük edzésre, nagyon édes volt. Kis precizitásával próbálta a feladatokat csinálni. Az edző is szimpatikus volt, nagyon odafigyelt mindenkire, és olyan játékosan vezette le az órát, hogy nagyon élvezték a gyerekek. Koli olyan izgatott volt, még óra után is, és rögtön kérdezte, mikor jöhet megint.

Úgy néz ki, kiválasztott magának egy sportágat, mejd meglátjuk mi sül ki belőle.

Este édesen közölte velünk, hogy ő itt szeretne velünk aludni. Persze elleneztem, erre kérte, lejöhet-e ha felébred. Persze erre igent mondtam. 5 perc múlva le is jött, hogy akkor ő felébredt, mert rosszat álmodott. Édes hármasban telt az éjszakánk, mit ne mondjak.

Nálunk még ünnep

Van aki azt mondja róla, "kommunista ünnep", van aki azt, hogy "á, minek", én szeretem. Szeretem, mert Feri sosem felejt el minket, sosem felejti el édesanyját, és hugát sem, és szeretem, mert ma arra mentem be a céghez, hogy minden lányt megvendégeltek a fiúk süteménnyel, üdítővel, és egy szál virággal, és nem utolsó sorban figyelemmel.

Sok-sok harc árán a nők kivívták maguknak függetlenségüket, dolgozni akartak, családot akartak, aztán mi lett belőle, egy rohanó élet, mikor nincsen semmire időnk, legfőképpen önmagunkra. Azt hittük ez boldogít, hát megkaptuk. Láttam ma a lányok arcán, mennyire jól esett nekik pár percre leülni, és tudni, hogy ez róluk szól, és a srácok miattuk készültek. Volt, ki beszerezte a virágokat, volt ki elment sütiért, volt ki megterített, és volt ki előteremti azt a sok mindent, hogy ez megadathasson.

Tegnap Feri elment bevásárolni. Pakolok ki éppen, mikor egy Bailes-t is találtam a dobozkában. Mint kiderült, én kaptam, rám gondolva vette. Mindig panaszkodom, hogy azok az italok, amit én szeretek, mindig elfogynak, és nekem nem jut semmi. Hát ezért is megérte már ez a nőnap. A virágbeszerzésben, azért kicsit segítettem neki. Azért ez nálunk kicsit másképp alakul, miután a napomat a virágpiacon töltöttem, inkább kiválasztottam amivel a srácok meglephették a lányokat, Nagymamát, Kucit, Marikát, Mariannt, és nem utolsósorban minket Valikat.

Közelgő iskola

Egy éve még nem lelkesedtünk nagyon az iskoláért, mára Valcsikám talán beérett ahhoz, hogy szeptemberben az iskolapadba kerülhessen. Eljött a nagy nap, az első iskolakóstoló, és ő készült. Készült, és már nagyon várta, hogy ott legyünk. Először folyton arról faggatott, hogy ő tényleg a-s lesz-e, mit a fiuk. Hozta a tolltartóját, kistáskát, ennivalót. Attól is el volt ájulva, hogy gyalog megyünk és nem kocsival. Mikor végeztek, gondolom számukra sokkal érdekesebb 2 órával, mint mi szülők, nagy örömmel újságolta, hogy mennyi kisgyereket ismer már a táncról és a varázsoviból is, és, hogy mennyi dicsérő matricát kapott, szerinte ő a legtöbbet. Azért gondolom mindenki ezt mondhatta otthon, de azért kedvet kell kapjanak. Miután kis barátnőjével közösen sétáltunk haza, az egész napot együtt tölthették örömükre.

Fecó, én megvédelek

Még jókat nevettem akkor, mikor az óvodában drága Fecóm kijelentette, hogy ha ő nem lehet a fiúcsapat vezetője, akkor ő kiszáll és inkább csajozik. És tényleg így is tett. Játszott azért a fiúkal is, de a bandázásban nem vett részt. A vezér ott egy Peti nevezetű kisfiú volt. Ez a kisfiú, aki nála egy évvel idősebb volt, vette át az irányítást, és annak ellenére, hogy ő lett a csapatfőnök, mégis egy szorongó, iskolában nem barátkozó, visszahúzódó, talán mondhatom, de nem meggyőződésből, de valamiért kicsit "lelki" sérültnek is tűnt nekem. Megmagyarázhatatlan miért, mert gondoskodó, jó családból származott, de mégis meglepődtem, mikor édesanyja mesélte, hogy ők négyen alszanak együtt éjjelente a gyerekekkel. Talán kezdtem érteni.

Aztán eljött az iskola. Nagyon örültem, hogy milyen jó az osztályközösség, a gyerekek mennyire szeretik egymást, és milyen jó, hogy a srácok harc nélkül elvannak egymással. Hát ez így is volt második elejéig. Ekkor újra két hangadó, mikor elkezdte hajtani a lányokat, Fecóm nem a srácok mellé, hanem ellenük állt és a lányokat védte. Persze ez nem tetszett nekik, de Fecómat ez nem nagyon érdekelte. Vagyis azért a lelke mélyén nem tudta hová húzódjon. Elérkezett egy osztálykirándulás, mikor is Koli lebetegedett. Először azt hittem, hogy Fecómnak ő hiányzik, és azért sétálgat egyedül, kerülve a fiúkat, akik harcosat játszanak, és inkább csapódik ismét a lányokhoz. Később összerakba a képet, már akkor nem volt minden rendben. Nem tudom annak köszönhető-e, hogy kezdett kiemelkedni a többiek közül, például a mezei futóversenyen is mindegyiknél jobban teljesített, és az iskolában is nagyon aktív, melynek meglátszik az eredménye. Mikor Kolim mesélte, hogy megkergették a fiúk az udvaron, le akarták fogni, de ő kitalált valamilyen cselt és elmenekült, még szintén nevettem. De mikor Fecóm elsírta magát egyik este, hogy őt bizonyos gyerekek nem szeretik, és megkergették, lefogták, és rúgdosták, azért már kicsit elszállt az agyam. Tehetetlen voltam, nem tudtam miért van ez, talán Fecó is tud néha agresszív lenni, igaz leginkább, mikor kihozzák belőle. Persze azt is elmesélte, hogy néha beárulja az osztálytársait. Hát igen, ez nem szép, próbáltam is megmagyarázni neki, hogy ilyet nem szabad csinálni, barátot nem árulunk be. Hát igen, de ennek is hol van a határa. Örültem, mikor bementem, és láttam, hogy azért azokkal a fiúkkal, akikre panaszkodott, beszélget és játszik.

Akkor már kezdtem meglepődni, mikor Koli elmesélte, hogy a Réka osztálytársnőjüket a Fecóval és a Szobonya Gergővel meg kellett védeniük, mert a Peti és az Alex rugdosták a lányöltözőben, mert nem tetszett neki, hogy bejönnek oda a fiúk.

Bomba nálam akkor robbant igazán, mikor kedden sietve a gyerekekért Fecó zokogva jött be. Próbáltam lehiggasztani, már mindenki minket figyelt, mert zokogva mesélte, hogy bárki elesik, mindig őt hibáztatják, szabálytalanul játszanak, és Alex teljes erőböl mellkason rúgta a labdával. Mikor egy anyuka, aki látta az eseztet is elmesélte, hogy Fecónak van igaza, dönthettem volna úgy, hogy akkor bemegyek a tanárnőhöz. Én kicsit gondolkodtam, de csak oda jutottam, hogy valahogy ez a két erőszakos vezérguru ellen valahogy szép szóval fel kellene lépni, és nem hiszem, hogy ez az én dolgom lenne. Féltettem Fecót, mert tudtam, még tudja tűrtőztetni magát, és míg kérem, nem csap oda, de nem sok kell ahhoz, hogy kérjem, védje meg magát. Azt is elmesélte, hogy mindenkivel ilyen csúnyán viselkednek.

Tudom, hogy Fecóm sem egy szent, de ha kérem, ő próbálja kerülni a rendbontókat, de mit tegyen, ha utánamennek. Azért hihetetlen, hogy egy másodikosról beszélek. Nem hiszem, hogy ebben a kórban még nem lehet velük erről értelmesen beszélni. És Réka néni ma meg is tette az iskolában, mert megkérdezte őket, hogy kinek milyen problémája van. Kérte, hogy az ő osztályában ne legyen háború. Azért érdekes, hogy Fecóm mesélte, hogy a szünetben odamantek hozzá hárman, és megkérték, ne haragudjon rájuk. Kis Drágám persze mondta nekik, hogy ő megbocsát. Kolim pedig mikor ezt mesélte, kijelentette, hogy "nem baj, majd ő megvédi Fecót" Hát igen, ez az igaz barátság. Olyan testvérszeretet, ami tényleg irigylésre méltó. Két külön kis lény, de abban megegyeznek, hogy ha kell, kiállnak egymásért. Mikor beírattam őket, sejtettem is ezt a leosztást, Fecóm kicsit magának való lesz, de Kolim mindig ott lesz mellette. Talán ha nem járnának egy osztályba, kicsit magányosak is lennének. Mi lenne velük ilyen helyzetben?.