Jelek

Most éjszaka van, aludnom kéne, fáradt is vagyok, de nem tudok, vagy inkább nem merek. Itt ülök Feri gépével az ölemben, és megpróbálom a mai napot sorokba foglalni. Nem egyszerű, mert nem is tudom hol kezdjem. Tudom nincs okom panaszra, de mostanság nincs toppon a vegetatív idegrendszerem. Mikor a gyerekek kicsik voltak, oly sok időm volt velük leülni játszani, olvasni nekik, vagy csak egyszerűen nézni őket és mosolyogni rajtuk. A kórházban mindig csodálkoztak a nővérek, hogy milyen nyugodt anyuka vagyok, ilyennel még nem találkoztak. És valahogy ez mostanra eltmúlt. Csak azt veszem sokszor észre magamon, hogy azt hajtogatom gyerekeimnek, hogy most nem érek rá, nincs időm, majd később, legközelebb, és persze ez a később nagyon hamar elmúlik, el is felejtődik. Mostanában minden mozdulatuk felingerel, ami nem egyezik az én gondolataimmal, sokszor észreveszem, hogy összeszorítom a fogamat mérgemben. Persze fogható a hosszú télre, anyu állapotára, és minden másra, de mégsem jó ez így. Sokszor tudatt alatt nyugatatom magamat, hogy ne idegeskedjek, de azért három gyereknél gyakran előfordul, hogy olyat tesznek, ami éppen nem nyeri el tetszésemet. Aztán mikor lenyugszanak a kedélyek, sokszor elgondolkozom, hogy mit kellett volna másképp tenni. Félek, hogy ha ez így marad, később csak egy zsörtölődő anyakép leszek a számukra, aki mindig csak veszekedik. Persze ez kis eltúlzás, de nem irreális.
Ma több jel is utalt arra, hogy valamin változtatni kellene. Már este kiderült, miután Ferit hazahoztuk a reptérről, hogy Fecó leckéje kissé hiányos, így reggel korábban ébresztettem őket, hogy be tudja pótolni. Ekkor derült ki, Kolim sem csinált matek szorgalmit, ami nem is olyan nagy baj, de ő meg akarta csinálni. Persze fél 8-ra én is kezdtem bezsongani, mikor kiderült, még fogmosás sem volt. Persze én sürgettem őket, Feri pedig csendes szemlélő volt. Persze Kolim bement fogat mosni, mikor megláttam, papucs nélkül ácsorog a vizes szőnyegen. És akkor olyat tettem, amit nagyon megbántam, és éreztem, nagyon akaratomon kívül történt, ki akartam húzni alóla a szőnyeget, mire ő elvesztette egyensúlyát , elesett és beverte az állát. Nem kell mondanom mennyire megilyedtem. Szerencsére az ilyedtség nagyobb volt, végtelenül haragudtam magamra, mert ilyen még nem fordult velem elő, és nem is szabadna.
Mikor Kucinak elmeséltem nem túl büszkélkednivaló tettemet, nyugtatott, higgyem el, miden barátnője hasonló gondokkal kűzd. Kicsit kezdtem megnyugodni, de mikor a Zöld Forrásban jártam anyumnak Kauqun vízért, megkértem az eladót, ajánljon valamit a feszült állapotra. Elmesélte, hogy ő is a B komplexet szedi, főleg,mikor ingerültebb a gyerekekkel. Hát ez nem egyedi úgy néz ki, de én mégsem akarom ennyiben hagyni. Jól is tettem, hogy délután elszopogattam egyet, mert hamar hatott a placebo hatása, miután este fél 10-kor hazaértünk, apu felköszöntése után, melyet nem ebben a szomorkás fejezetben taglalnék, Feri felkiáltott, betörtek. Fel akarták feszíteni a teraszajtót, de miután nem sikerült betörték a fóliázott üveget, és a benti kulccsal kinyitották a zárat. Persze riasztó nem volt bekapcsolva, és minden elől volt. Ellenőrzés, TV helyén, Playstation helyén, szobában pénz asztalon, nem kevés Euro, miután Ferim csak kitette a zsebéből, szintén a helyén, dolgozóban gép, ok, fényképezőm, szintén ok. Nem mondom, hogy nem remegtem, de mint minden ilyen esetben is, újra előjött a nyugodtságom, és a megilyedt gyerekeket hamar sikerült megnyugtatni. Nagy valószínűséggel, éppen jókor jöttünk haza, és megilyesztettük őket. Talán mikor beálltunk, akkor ugorhattak ki a másik oldalon, találgathatunk, de nagy valószínűséggel, nem jutottak be a lakásba, mert akkor valami hiányozna, és menekülés miatt a teraszajtó is tárva, nyitva lett volna. Azt hiszem ez a jel is jókor érkezett, éppen délután ecseteltem a szomszédasszonynak, hogy hozzánk nem lehet betörni. Erre este kapok egy ekkora pofont. Mondhatni csak kis pofon volt, mert semmi nem tűnt el, igaz nem sokon múlott. Hát ezek után nem könnyű elaludni.

Jelek, ezek nem is kis jelek voltak, változtatni kell dolgokon, míg lehet, és tudatalatti kis boszorkányvérem segít is ebben néha, így megpróbálok vele most nem visszaélni, és figyelni a súgásra. Sajnos vannak dolgok, melyeknél tehetetlen vagyok, anyumat nem tudom meggyógyítani, ezt el kell fogadni, de mosolygós, többet jókedvű anyuka lehetek.

Feri szerint gyerekeink csak nekem köszönhetik, hogy ennyire jól tanulnak, mert ha az ő szorgalmukon múlna, már rég nem itt tartanának. Mikor mondtam Ferinek, hogy nekem ez a feladatom, ő mondot egy nagy igazságot.
"Miután Te mindig leellenőrzöd őket, szólsz ha nincs kész valami, annyira elönnállótlanodnak, hogy nem is tesznek semmit, teljesen hozzászoknak, mert csak ülnek a babérjaikon, mert úgyis szólsz, ha valami nem ok, és közben verik a mellüket, hogy ők mennyire okosak, semmi retorzió nincs, ha ők nem készítik el a feladatokat, mert Te úgyis jelzed feléjük, hogy nehogy valamiből feketét kapjanak. Szükségük lenne pár "pofonra", hogy önállóan rájöjjenek, első a kötelesség, csak utána lehet bármit csinálni"

Csak ezen az éjszakán esnék át, mert már alig tudok ébren maradni.