Sajnos már a nyaralás alatt értesültem róla, hogy Cicmic állapota nem javul. Egyáltalán nem evett és inni sem akart. Sanyi báácsi és Marika felváltva látogatták őt, örök hálám nekik, és nagyon sajnálom, hogy őket kellett kitennem ennek a szomorú helyzetnek.
Kedden már végképp rosszul volt a Cica, ez aznap volt, mikor jöttünk haza. Kicsit tanácstalan voltam, mert Marika is mondta, hogy szerinte csak ránk vár, hogy elbúcsúzhassson. Beszéltem az orvossal is, ő sem bíztatott. Még nem akartam a gyerekeknek elmondani a történteket, nem láttam értelmét, hogy órákkal a hazaérkezés előtt bánatosak legyenek. Négy óra körül elindultunk haza. Már a város határában jártunk, mikor már nem lehetett tovább halogatni.
Elmondtam nekik, hogy Cicmic nagyon beteg, és nem valószínű, hogy már a doktor bácsi tud neki segíteni, mivel már nagyon idős. Valcsi és Kolos nagyon elkezdtek sírni, Fecónak nem voltak könnyei. Talán ez a legrosszabb. Neki is nagyon fájt a dolog, de nem tudta kiadni magából. Hát igen, rá ez jellemző, teljesen visszafogja az érzelmeit, és ha előtör, akkor még nehezebb.
Érdekes beszélgetéseknek is fültanúi voltunk. Valcsi megkérdezte, hogy ha eltemetjük Cicmicet, ugye néha kiássuk, hogy megnézzük. Kis Drága 6 évesem. Fecó erre azt válaszolta, hogy az gusztustalan, mert a kukacok rágják. Hát igen, közölte a puszta tényeket. Érdekes a gondolkodásmódjuk.
Mikor hazaértünk, tényleg látszott, hogy Cicmic nagyon várt minket. A bejárati ajtó előtt feküdt, lógatta fejecskéjét, de mikor meghallotta a hangunkat, odafordult, hagyta, hogy a gyerekek simogassák, és elbúcsúzzanak tőle. Nagyon szomorú volt az este, de így volt jó. Feri mondta, esetleg mondjuk nekik azt, hogy elment, de akkor minden nap keresnék, hogy hol van, így esélyük volt átélni, megtudni, hogy mi történt és elbúcsúzni tőle. Szegény Cica reggelre elaludt. Reggel, mikor felébredtek, csak pár gyertyát találtak a helyén, elmondtam nekik, hogy már odafennt van, és nézi őket. Koli sokat sírt az iskolában is.
Sanyi bácsival eltemettük a kertben, és este gyertyát gyújtottak neki.
Nagyon sajnálom, mindent megpróbáltunk érte. Olyan szomorú, hogy egy cica élete olyan rövid, és ezt gyerekeinknek meg kell tapasztalni, de nagyon örülök, hogy ilyen szépen elbúcsúzhattunk még egymástól.
Cicmic gyermekeink szívében mindig emlékként él, mondom is nekik, hogy csak a szépre és arra emlékezzenek, ami öröm volt nekik vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése