Ünnepek 3

Minden évben a szokásos menetrendet követik ünnepeink. Először édesanyámékhoz megyünk karácsonyozni, ahol nővéremékkel közösen ünneplünk, majd onnan átmegyünk anyósomékhoz, ahová Feri huga Klári is eljön. Első napunk így telik.

Kis kitérőként szeretném megemlíteni a MI Sanyi bácsinkat. Sanyit már régóta ismerjük, apósommal dolgozott régen együtt az Ikaruszban. Sanyi élete úgy alakult, hogy egydül él, nem nősült meg. Van neki 3 lánytestvére, mégis minket tekint családjának. Nagyon szeretik őt a gyerekek és mi felnőttek is. Hetente többször is megfordul nálunk, egyik ok, hogy rendbe tegye a kertet, másik pedig hozzon nekünk valamit. Ez a valami mindig időszakos, nyáron a kertjéből málnát, paradicsomot, paprikát, és mindent, amit termeszt, mert szinte mindent csak nekünk termeszt. Évente több kiló málnát is kapunk, és mondhatni isteni. Mikor már leérett a málna, akkor Balatonszelet terem a helyén, és az Aldis alma is mindig nálunk landol, meg persze a kalácsot is mindig rátukmálják, és elhozza nekünk. Ez csak töredéke, üres kézzel sosem jön. Egy ideig próbáltam lebeszélni róla, mára már nem teszem, ő így szereti. Idén volt 65 éves, és mi megleptük. Levittük a tanyára, és csináltunk neki egy kis bulit. Nagyon meg volt hatódva, mondta ennyi szeretetet még sosem kapott senkitől.

22-én ő segített összerakni nekem a pinpongasztalt, szeretem, ha segít nekem, olyan jó vele beszélgetni is. Kérdeztem, hol lesz szenteste, mondta otthon egyedül. Akkor még nem sejtettem, hogy apósok olyan döntést hoz, amin mindannyian nagyon meghatódtunk. Sanyit meghívta magukhoz 24-e estére, hogy töltse velünk az estét. Sanyi elfogadta és nagyon jól érezte magát. Hazafelé olyan aranyosan mondta, hogy neki ez a meglepetések éve volt, és mennyire jó esett ez neki. Néha milyen aprósággal lehet egy embernek nagy örömet okozni.


Visszetérve a délelőttre Anitáéknál voltunk. Megfogadtam, hogy csak "Pozitív" gondolataim lesznek. Szerencsére anyu már egy kicsit jobban volt a kemós hét után, így közöttünk, velünk tudott ebédelni, amit mi készítettünk Anitával. Sajnálta, hogy nem tudott akkora felhajtást csinálni, de kit érdekel ez ilyenkor, a lényeg, hogy együtt voltunk. Szegénykém csak akkor sírta el magát, mikor aputól megkapta a kedvenc Parfümjét, és megígérte neki, hogy igyekszik elhasználni. Olyan jó ilyenkor, hogy a gyerekek ott vannak, mert mind az öten, igaz kettő már nem is olyan kicsi vidámságot vittek a levegőbe, így apuéknak is jó kedvük volt.

Kora estét BArna nagyszülőknél töltöttük hasonlóan jó hangulatban, mint anyuéknál. Idén a gyerekek is nagyon jól viselkedtek, sorolták is, hogy előző évhez képest mik voltak azok, amikkel nem idegesítettek már minket. Az előző év nagyon emlékezetes volt, mert akkor a szülői jézuska kicsit megkésve jött ugyebár, és ezt a gyerekek idén nem nagyon akarták megreszkírozni.
Az ajándékoknak mindenki nagyon örült, még annak ellenére is, hogy idén már nem egy totálisan megpakolt autóval indultunk haza.

Ünnepek 2

Advent második hétvégéje is nagyon sűrűre sikeredett. Péntek este mialatt mi egy alapítványi vacsorán vettünk részt, addig a gyerekek sógornőmmel elmentek megnézni az Artúrt. Nem igazán értem, miért olyan filmeket készítenek, melyben a gyerekek halálra rémülnek.
Éppen Valcsi volt, aki félt, de előző héten, mikor anyósomék elvitték őket a Karácsonyi ének című filmre, mindannyian rettegtek a végére. Sajnos erről a filmről tudtam, hogy ilyen, csak azt nem, hogy megnézik.
Szombaton a gyerekek édesanyáméknál aludtak, mert akkor este egy baráti társasággal tartottuk szokásos évvégi "focibulinkat". Ezekkel a srácokkal focizik Feri év közben. Nagyon jó kis csapat, a szilveszterezni is együtt fogunk velük idén. Szerencsére a gyerekek nem aludtak otthon, így nem volt reggel ébresztő, nem mondom, hogy nem esett jól. Kellett is az alvás, mert utána kezdődött a fekete leves.
Rohanó napok, rohanó hetek, és mégis megálljt kellett intenünk pár napra. Persze azért ekkor sem unatkoztam, mert kitaláltam erre a pár napos itthonlétre is valamit, illetve Kolim is kitalált nekem egy kis programot.
Kolim sajnos kötőhártyagyulladást kapott el, amit még csak elviseltünk volna, mikor valami másik nyavalya is kitört rajta. Anyai megérzésképpen mentem fel megnézni éjszaka őt, mikor felült, és közölte, hogy kér egy tálat. Voltam elég fürge, és a vödörért szaladtam. Megtöltötte. Szegényt nagyon sajnáltam, le is vittem a szobánkba. Ezen az éjszakán nem ez volt nála az utolsó, vagy még 6* hányt. Feri önfeláldozóan szaladgált a tállal, miközben én szegénykét gondoztam. Nem mondom, hogy kialudtam magamat. Feri másnap utazott Hollandiába 3 napra. Szép kilátások, de ez volt.
Szerencsére másnap már ez a baj elmúlt Kolinál, de a szeme nem gyógyult. Egyre csak azt kérte legyek vele és olvassak neki. Azért nem könnyű három napon át feküdni, tv és könyvolvasás nélkül. Szerencsére egy szemorvos ismerősöm kislányával táncolunk, aki hozott is Valcsi táncára másik gyógyszert. Igaz ez a tánc sem volt zökkenőmentes, Valcsika is panaszkodott a hasára. Balettra beküldtem vele egy zacsit, biztos, ami biztos. Hát biztos is volt, mert 20 perc után megjelent kezében a zacsival. Rendes gyerekek, ő utána sem kellett takarítanom. Irány haza, 2 beteg gyerek, Fecó jól volt, Feri viszont már Hollandiában. Jó kilátások éjszakára. Ilyenkor szoktam Ferit megkérdezni, hogy mit csinálnék, ha lenne még egy kis újszülött, amit annyira mondogat mindig. Persze ő csak legyint, hogy úgyis megoldanánk. Persze, megoldanám, mert ő éppen elutazott.
Valcsikának másnap lett volna a karácsonya az oviban. Szerencsére az éjszaka zökkenőmentes volt, a reggelen voltam kicsit tanácstalan. Valcsika felült az ágyban, életvidáman, kipihenten, és közölte, hogy neki már semmi baja, és meggyógyult. Kolim pedig nagyon sírt, mert egyre jobban fájt a szeme. Vele irány az ismerőshöz a MÁV kórház, de mi legyen Valcsival? Mindig itthon hagytam, ha valami kis baja volt, de ez volt az az alkalom, mikor másképp döntöttem. Délben még betelefonáltam, mondták minden ok, jól ebédelt és semmi baja. Azt hiszem jó döntés volt.

Kolika drágánknak pedig sajnos a kötőhártya mellett szaruhártya sérülése is volt, így átment kalózosba és egy napra le kellett ragasztani a szemét.
Neki pedig délután kezdődött az iskolai karácsonya, amire szintén kérdés volt, mit csináljak. Végül ő is ott volt, és hősiesen végigcsinálta az egy órás műsort. Annyira készültek, olyan aranyosak voltak a gyerekek, le a kalappal Réka néni előtt, hogy a tanulás mellett ilyen szép műsort állít össze a gyerekeknek.

Mára már ezen a betegségen is túl vagyunk, egy Varázsovis közös karácsonyozáson is, illetve egy fantasztikus céges bulin is, mely érdekesen kezdődött, miután leesett hirtelen majd 20 centis hó. Ennek ellenére csak egy ember nem tudott eljönni. Kedves kollegáim még arra is figyeltek, hogy éjfél után felköszöntsenek születésnapom alkalmából.

Sajnos valahogy az idei szülinapomon nem voltam csúcsformában, nagyon sok minden zsúfolódott össze az utobbi napokra, de miután Feri meglepett egy "Légy pozitív" kártyával is, így megigértem, hogy betartom.
Összességében sikerült felkészülni az ünnepekre, már nagyon várta Feri is, hogy kicsit együtt lehessünk végre, és kipihenhesse magát.
Miután a fenyőfánk már kedd este szépen díszelgett a nappaliban, és a gyerekeknek már nem kellett iskolába menniük, illetve megérkezett és összeraktuk Sanyi bácsival a meglepcsi pinpongasztalt a pincében, így tényleg felkészülten vághattunk bele az ünnepekbe.

Adventi éneklés

Varázsovi, tényleg varázsos. Valcsikám szeptember óta heti rendszerességgel látogatja. Egyik decemberi délelőttön nekünk, szülőknek is részünk volt egy kis rendhagyó közös programban. Még nem tudtam, mit jelent, így érdeklődve vártam az eseményt. Nem számítottam arra, amit kaptam érzelmileg. Mióta Ferivel együtt vagyunk azóta számunkra a karácsony mindig valamiféle rohanás, mindig ekkorra tetőződik a munka is, nemhiába, panaszkodni nem lehet, ha valaki leginkább karácsonyi dekorációval foglalkozik. Idén több dolog is fokozta még a feszültebb állapotot, így nem mondhatom, hogy néha nem érzem magunkat túlpörögve. Talán az otthoni harmóniát sikerül megtartani, próbáljuk a munkával kapcsolatos problémákat nem hazahozni, de azért ami érezhető, azt nem tagadhatjuk le. Erre az időpontra esett a Varázsovis adventi éneklés.
Mi szülők körbeültünk, és mint régi hagyomány, énekelni kezdtünk közösen. Először is a gyerekek elénekelték azt a dalt, amivel minden péntekjük indul.
"Jó napot, jó napot, kívánok! Ébrednek bennünk a nagy álmok, nyílik a szívünk a jóra, váltsuk most együtt ezt valóra!"
Már ettől is meghatódtam, de mikor elénekelünk egy igen egyszerű Boti bácsis dalt, és gyerekek, felnőttek együtt játszottuk, még a könnyeimet is elkezdtem nyelni.
"Az adventi koszorún egy kis gyertya ég, költözzön a házunkba, csend és békesség!"
Mióta ezt a dalt megtanultuk, és a gyerekek veszekedni kezdenek, halkan elkezdem énekelni nekik. Már van hatása.
Hiába is akarjuk, hogy otthon nyugalom legyen egy ekkora családban valaki mindig nyüzsizik, és ez így is van jól. De ekkor és ott a Varázsoviban olyan jól esett elfelejteni mindent, kikapcsolódni, és csak a gyerekeket figyelni, a mosolygó és vidáman csillogó szemeket. A végén középre tették az adventi koszorút, lekapcsolták a villanyt és kis kottafüzetből közösen énekeltünk karácsonyi dalokat. Az egyik óvónéninek olyan szép hangja volt, még a karom is borsódzott.
Köszönet Erika néninek, hogy mi is és gyermekeink is ilyen szép élményekkel lehetnek gazdagabbak.

Ünnepek 1

Szerethet egy háromgyerekes anyuka a gyerekei közül valamelyiket jobban? Hát nem, de másképp igen. Olyan különbözőek, mindegyikben mást imádok a legjobban. Mikulás ünnepségre készültünk, és Fecóra éppen felsegítettem egy inget.

-Anya, most akkor én úriember leszek?

Hát igen, Fecóm próbál talpig úriember lenni, persze ezt a tulajdonságát leginkább nem itthon, hanem az osztálybeli csajoknál és Réka néninél kamatoztatja, eléggé eredményesen. Egyik dolgozatnál, mikor a megy szóval kellett mondatot írni, Fecó mondata így hangzott. "Réka néni iskolába megy." Kapott is egy mosolygós fejet a mondata fölé. Azért hízelegni nekem is tud, mindent megtesz, hogy csak mellé feküdjek. Igaz előnyeben is van, mert ő bitorolja az emeletes ágy alsó szintét, Kolihoz már nehezebben mászom fel, úgyszint Valcsi galériájára.

Kolim pedig annyira édes, hogy nagyrészt elolvadunk tőle, mikor éppen nem morog, mert azt nagyon tud.

-Anya, van itthon sütink, mert én szeretnék kikészíteni a Mikulásnak egy kis innivalóval.

És a mi drága gondoskodó Kolink még meg is melegítette a tejet, és kiírta egy papírra, hogy a Mikulásé. "Finom volt!"

Mikor Fecó éppen nem az úriember korszakát éli, és éppen megdorgálom valamiért, azonnal fellép védelmére Barna Kolos Ügyvéd Úr, aki Barna Fecó védelmére szakosodott egy továbbképzésen. Még akkor is mellé áll, mikor a leszídás oka Kolos macerálása és kalapálása. Koli a nyafizás után mégis kitalálja, miért ne szídjam Fecót. Nem könnyű nálunk valakit megdorgálni, a másik mindig mellé áll.

Szóval Kolimra panaszom sincsen, mondtam is neki jó férj lesz belőle. Szorgalmas, mindig segít, a jutalomcsokik is őt illetik általában, figyelmes, humoros, kedves, édes..., minden szép és jó. Persze ő nem tágít aziránti nézetei mellől, hogy ő gyereket csak úgy szeretne, hogy örökbefogad, mert akkor nem kell nősülnie.

Hát Valcsi? Nem egyszerű eset. Idén azért volt magára büszke, mert nem mondta el azt a verset a mikulásnak 25 gyerek és 25 felnőtt előtt, amitől tavaly a szék alá sűllyedtünk.

2008. Mikulása

"Kiskarácsony, nagykarácsony,

van-e kolbász a padláson,

Ha nincs kolbász a padláson,

nem ér semmit a karácsony,

Jaj de szép az akasztófa,

ragyog rajta a sok hulla,

itt egy sípcsont, ott egy hulla,

jaj de szép az akasztófa"

Idén, mikor megint kiállt, mindenki minket nézett röhögve. Felejthetetlen élmény volt, még Mikulás is meglepődött.

Ma reggelre hozzánk is ideért a Mikulás. Egyszer, mikor nagyon felvilágosultnak érezték magukat a fiúk, kijelentették, hogy ők tudják, hogy nincsen Jézuska, és Mikulás. Ok, mondtam, akkor nincsen, de ajándékot sem hoz senki. Kicsit elgondolkoztak, azóta újra van mindkettő.

Édes gyerekcsivitelésre ébredtünk, boldogan néztek bele a kiakasztott csizmácskába, és szaladtak is le újságolni mit kaptak. Mi csak egymásra néztünk, Feri a "milyen jó lenne még egy" szemével. Utána már nem nagyon hagytak aludni. Meg is fogadtam, ha még a közeljövőben költözünk, hatalmas ágyunk lesz, hogy kényelmesen elférjünk. Igaz Valcsinál nincs akkora ágy, amit nem lakna be. Ritkán, mikor lejön, én kiszorulok, és általában hajnalban Feri is kijön a nappaliba, mert őt is kitúrja.

Estére mi is kaptunk mikulás ajándékot tőlük, a félig megcsappant csokikészletükből nekünk is juttattak.

Délután pedig a nagyszülőkkel közösen ünnepelhettük a Ferenc napot. Fecó konyhatündérem segített a főzésben, már ügyesedik, nem darálta bele a sonkába az ujját. Hála Stahl Juditnak fantasztikus sonkakrémlevest főztem. Ehhez a receptjéhez mindent meg lehetett kapni, és még tudtam is, hogy mi. Anyunak is nagyon izlett, sajnos neki mostanában nem annyira csúszik az étel, de kapott étvágygerjesztőt. Nem tudom minek köszönhető, de egy hete erőre kapott. Anitával összefogtunk, és beszereztünk neki egy-két dolgot. Nagyon jól bírta a délutánt. Így újra jókat nevetett velünk és olyan jó volt ezt látni. Sajnos szeretett apukámat néha le kellett állítani, mikor éppen ecsetelte a nagatívumokat. Anyunak erre nincsen szüksége, de hát azt hiszem az öregedő férfiakra kicsit jellemző már, hogy talán szeretik sajnáltatni magukat. De hát már ezt megszoktuk nála, majd kicsit formálgatom. Kívánok még sok ilyen közös Ferencnapot, úgy érzem, most újra ég a hitünk lángja amit néha kicsit mi is elveszítünk.

Ferencek

Kisgyerekként, mikor még csak egy Ferencet ismertem, édesapámat, nem voltam elájulva ettől a névtől, nem gondoltam, hogy egy valakit, akivel leélem az életemet majd, azt is így fogják hívni. Aztán még észbe kapni sem volt időm, már apósom, és mindhármuk örömére fiam is Ferenc lett.

Boldog névnapot mindannyiuknak.

És ami a legnagyobb öröm számomra, és gondolni sem mertem volna, holnap újra együtt fogjuk ünnepelni nálunk minden nagyszülővel, akik közül egy héttel ezelőtt, mikor Ferim felvetette az ötletet, édesanyám miatt nagyon izgultam.

Agyrázkódás kipipálva

Mikor régen lovagoltam, és egyszer leestem a lóról, a taktika az volt, hogy azonnal vissza kellett ülnöm. Ez akkor sikerült is, hiszen ha történik az emberrel valami rossz, nem véletlenül mondják, hogy újra meg kell csinálni jól, és így kitörlődik a negatív. Az egy évvel ezelőtt történtekre 12 hónapot kellett várnom, ami miatt ma tudat alatt is nagyon izgultam. Egy éve egy céges mikulásparty-n Fecó agyrázkódást kapott. Nagyon megilyedtem, nem kívánom még egyszer ezt az állapotot átélni. Tudtam, hogy ez idén nem fordulhat elő, és azt is gondoltam, hogy ezen már régen túl vagyok, de kiderült mégsem. Elkerülhetetlen, hogy a gyerekek szaladgálnak, de én nem tágítottam, és minden mozdulatukat figyeltem. Igaz nem voltam egyedül, a többi szülő is szigorúan felügyelt. Szerencsére megúsztuk. A galériában ahol a rendezvény volt olyan kemény a beton, hogy Fecó feje nem bírja. Idén szerencsére nem találkoztak.
Mikor tavaly bekövetkezett a baj, Fecó nem tudott lábra állni, és teljesen úgy nézett ki, mintha részeg lenn. Mikor megkérdeztem mennyi 2+2, és azt válaszolta, hogy 5, akkor tudtam, nem viccel.
Már csak Kolim síelésétől tartok, pedig tudom nem kellene, de már most stresszelem magam, mi lesz, ha újra eltöri valamilyét. Persze ez nem lesz így én is tudom, és nem is lehet így.

Nem mindig második

Fecó született előbb, persze csak egy picit, Fecó volt a nagyobb, nem kicsit, Fecó mászott hamarabb, Fecó állt fel hamarabb, Fecó csinált mindent előbb, de nem biztosan, ellenben Koli kivárt, de utána neki minden ment. Valahogy Fecó mindig "szerencsésebb". Neki sikerül kitűnőnek lenni, igaz Koli csak a némettel maradt le, Fecónak sikerül jobban futnia, Fecónak sikerül nem eltörnie a lábát, és még sorolhatnám. Nem könnyű Fecó testvérének lenni, ha csak ezt néznénk. Csodálom is Kolit néha, és próbáljuk elhumorizálni a helyzetet.
Tavaly, mikor még csak százalékos volt az értékelés, és Kolimnak néha pár százalékkal rosszabb lett néha elkedvetlenedett, mert Feci kijelentette, hogy ő mindenben jobb. Koli kapott is az alkalmon, hogy visszavágjon, mikor neki sikerült valami jobban. Persze azért csak olyan testvériesen. Meg is beszéltük, hogy nálunk Fecó a legszebb, a legokosabb, a legszuperebb, és mindenki csak második lehet. Még akkor is, ha jobb valamiben, de mi kineveztük Fecót az örök legjobbnak. Ez már nem esett annyira jól neki, de Koli azóta nevetve mondja, hogy ha jobban is teljesített, mint Fecó, hogy azért ő csak második. Talán őt nem is flusztrálja ez annyira, inkább ösztönzi. Ezzel szemben Fecón nagyon látszik, hogy nem szeret veszíteni, és azt sem ha nála valaki jobb. Hát ezt is meg kell szoknia.
Tegnap megkapták az olvasás felmérőt, és kérdeztem Kolit, hogy sikerült? Boldogan mondta:
"Anya ötös lett, és képzeld, Fecónak csak négyes, és én jobb lettem, mint ő!"
És anyai szívem igazán örült, mint mindig, mikor Kolim kicsit jobban teljesít.
Fecónál pedig néha nem baj, ha bekap egy rosszabb jegyet, mert jó, ha érzi, hogy valamit tennie is kell a jó jegyekét, igaz még ha ez azon is múlik, hogy olyan szólásokra kell jelentést találnia, amit még én sem ismerek.

Mire jó egy torokgyulladás

Régen nem szerettem a fagyit, már csak ha ránéztem is, azonnal begyulladt a torkom. Amikor a suliból akartam lógni, mert volt időszak, mikor ez is előfordult, ettem egy adag fagyit, másnap elmentem a háziorvoshoz, és lett pár nap iskolaszünetem, melyről persze édes szüleimet nem nagyon tájékoztattam. Rég volt..., az is szép időszak volt.
Már az oltások beadása előtt is kicsit éreztem a torkomat, de nem nagyon törődtem vele. Talán el is múlt volna, ha véletlenül ki nem nyitom a fagyasztót, melyből édesen mosolygott rám egy magnum fagyi, majd másnap egy másik. Talán az immunválaszom is az oltásra rájátszott, így csütörtök reggelre eléggé megfájdult a torkom, de hát menni kellett dolgozni, illetve délután indultunk Ferivel Németországba. Kimentünk levizsgáztatni a kocsiját Regensburgba. Nagyon szép kis városka, sokat sétáltunk, mert annak ellenére, hogy a torkomon kívül a fejem is iszonyatosan fájt, lázas nem voltam. Persze azért a fájdalomcsillapító volt, hogy hatott. Azért is örültünk ennek a kis túrának, mert újra kibővíthettük Feri cipőtárát. Itthon a 47-es lábára már meg sem kisérel vásárolni. Bementünk egy boltba, ahol sikerült is kiválasztania 7 párat. Ennek én is roppantul örültem, mert 2 évre újra kipipálhattuk ezt a feladatot. Nem egy vásárlásmániás, ezért nem is untatom azzal, hogy nekem is nézzünk ruhákat, azt inkább sógornőmmel tudom le. Olyan kellemes éttermek vannak ebben a kisvárosban, itthon ezeket nagyon hiányolom. A sebességkorlátok nélküli német utakon, még a kocsit is kipróbálhatta, 260-nal persze csak egyszer mentünk egy kicsit, mert azért azt nagyon ki kellett próbálni.
Hétfőn munka közben viszont teljesen elrepedtfazekosodott a hangom. Mondtam is este a gyerekeknek, hogy próbáljanak jól viselkedni, mert nem tudok ordítani, illetve a meseolvasás helyett együtt megnézünk egy mesét. Ezen jót derültek, Fecó elszaladt teát főzni nekem, Koli megágyazott a nappaliban és készített egy kis harapnivalót, és kérték, feküdjek le hozzájuk, majd ők ápolnak engem. Olyan drágák voltak, végre én sem tüsténkedtem, hanem nyugodtan lefeküdtem közéjük, és pihentem. Nem mondom, hogy nem esett jól.
Ma pedig drága fodrászomék szórakoztak rajtam nagyon jókat, mikor megszólaltam. Szeretek hozzájuk járni, fiatalok, profik, és mindig jó a hangulat náluk, persze bókokkal is mindig ellátnak mindenkit.
Este pedig Feri elvitte uszodába a gyerekeket helyettem, vagyis mostanában ötösben jártunk, és mi is bementünk szaunázni és úszni. Ma ezt kihagytam hála a torkomnak, így nyugodtan elkészíthettem a vacsorát. Imádom az itthoni nyüzsit, de azért ez a csönd is jól esett.
Azt, hogy mikor fogom kifeküdni ezt a dolgot nem nagyon tudom, de egy anyuka sohasem lehet beteg, így már nem is érzem magamat rosszul. Szombaton az iskolában sportvetélkedők vannak, és mivel jelentkeztem, így addigra teljesen toppon kell lennem.

Kérlek ugrálj!

Esténként gyermekeim kitalálták, hogy alakítanak egy tánccsapatot, akik koncertet fognak nekünk előadni karácsonyra. Már nagyban folyik a gyakorlás, ami hangos zenével, tánccal, és persze néha vitával zajlik. Mikor már kezdem megunni, mert azért normális anyukánál előfordul, hogy elege lesz estére a nyüzsiből, alig várom, hogy abbahagyják, vagyis teszek róla, hogy abbahagyják.
Kislányom felettébb élvezi a zenét, és ha táncolhat rá, nem is elég a heti 2*2 óra táncóra neki, mikor hazajövünk itthon folytatja. Most viszont az a pillanat jött el, mikor szegénykém hasa már harmadik napja fáj, és mivel az elsőt még kihúzta az oviban, második napja fekszik. Csütörtökön dolgoznom kellett, így Marikám dajkálgatta egész nap, mire hazaértem, már jobb színben volt, igaz estére sikerült kiadnia magából amit próbáltam etetni vele, de valahogy ennek most nagyon örültem, mert így már biztos volt, hogy "csak" egy vírus garázdálkodik a hasában. Ma eljött velem anyuhoz, ott is feküdt egész nap, de már a húsleves nagyon jól esett neki. Azt hittem teljes a siker, mikor estére újra előjött a fájás. Csak feküdt az ölemben, és olyan bánatos kis elesett arcot vágott, csak az esett neki jól, mikor símogattam a hasiját. Akkor gondoltam arra, és mondtam is neki, hogy mennyire jó lenne, ha már újra ugrálna én pedig rászólhatnék, hogy hagyja abba.

Ma anyunál is eszembe jutott, hogy pár évvel ezelőtt milyen jó volt, ha kijött hozzánk az üzletbe szezonban, és mennyit nyüzsgött ő is. Akkor előfordult, hogy zavart, és Anitával próbáltuk kicsit lehiggasztani. Mostanában annak örülök, ha nem engedi, hogy elmosogassak, mert akkor legalább kicsit jobban van. Csak sajnos már egyre többet megengedi, hogy segítsek.........

Mikor Kolink is megszületett alig 1000 grammal, nem tudtam elképzelni, hogy egy kis izgő-mozgó gyerek válik belőle, akire rá kell szólni, hogy állítsa le magát.
Szerencsére most van a DominóNap, amit már évek óta izgalommal nézünk, és ez valahogy jobb kedvre derítette Valcsikát, vagy talán a NoSpa is hat, így most eltereli egy kicsit a figyelmét a fájdalomról. Skacok is örülnek, mert majdnem éjfélig tart, és fennt maradhatnak megnézni.

Előítéletek

Sokszor megfogadtam már, hogy próbálok dolgokról nem azonnal véleményt alkotni, és elfelejteni az előítéleteimet. Előfordul, hogy dolgokról olyan határozottan állítok valamit, hogy a végére már én is kételkedem a dolgokban, és teljesen megváltozik a véleményem. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy legközelebb már nem így lesz. Szerencsére ez egyre ritkább, de még mindig előfordul.
Egyik ilyen eset volt, mikor a srácok bekerültek az ovodába. Vezetőnő tanácsára a Méhecske csoportot választottuk. Nekem nagyon szimpatikusak voltak az ovónénik, csak a dadus nénivel nem voltam kibékülve. Hetekig rágódtam ezen. Ez csak addig tartott, míg az első nap után meg nem ismertem. Ezúton, mégha nem is olvassa soraimat kérnék tőle bocsánatot, legjobb példám ez, mennyire nem lehet első ránézésre megítélni valakit. Kedves Szilvi néni, a csoport Szilvi nénije. Imádja mindenki, Kolim is imádta, mindig bebújt az ölébe, igaz el is veszett, mert Szilvi néni nem egy vékony típus, de mindig nevet ezen, hogy Koli eltűnt, mikor hozzá bújt.

Mikor Fecó első heteit töltötte az iskolában, a fiúk próbálták megvívni hatalmi harcukat, így Fecóm is kitett magáért, pár feketepontja egyike mellett a következő bejegyzés szerepelt. "Padtársa kezébe szúrta a ceruzáját." Nem voltam elájulva, igaz a padtárs is benne volt a játékban. Már az első közös kiránduláson a kisfiú anyukájától kaptam pár keresetlen szót, pedig tudom Fecó nem ilyen. Azóta egy feketéje sincsen, és a magatartása is példás. Igaz ez nem annak köszönhető, hogy szelíden ücsörög a padban, hanem nagyon tudja, hogy hol, hogyan kell viselkednie. Mostanában harcol a fiúk egy része ellen, mert neki nincs kedve a Star Wars játékhoz, persze ahhoz sem, hogy a lányokat támadja, inkább melléjük áll. Gondolom azért ez annak is köszönhető, hogy szeret bevágódni náluk. Nem baj, legalább kerüli a konfliktusokat, ami nem mindig megy tökéletesen. Szilárd buliján sikerült újra összetűzésbe keveredni azzal a kisfiúval, akinem a ceruza a kezében landolt. Miután hárman támadtak rá, ő megvédte magát, mire a kisfiú sírógörcsöt kapott. És persze mindez akkor történt, mikor az anyuka már megérkezett. Drága Fecó, még fokozta a dolgot, elkezdte piszkálni. Édesanyám mindig azt mondja, két szülő sose szóljon bele a gyerekei vitájába, mert a gyerekek egy óra múlva már újra együtt játszanak, a szülők örökre összevesznek. A kisfiú anyukája pedig azt mondta, hogy az ő fiának nem érti, de mindig más a barátja. Ez persze természetes. Reggel Fecó pedig elmesélte, hogy Peti meg szeretné őt hívni a születésnapjára, de édesanyja nem engedi, azt mondta neki, hogy Fecót nem hívhatja meg. Azért édesek a gyerekek, mindent visszamondanak. Hát igen, most mi is megkaptuk az előítéletet, de ennek biztosan így kellett történnie.

A harmadik említésre méltó eset pedig az influenza elleni oltással kapcsolatos kálváriám volt. Mára eldöntöttem a tutit, és érdekes, megnyugodtam. Én őszintén szólva teljesen ellene voltam az oltásnak. Volt is kit megkérdeznem, meg nem is. Nagyon szerettem a régi gyermekorvosunkat, a Fábián doktornénit, (ő is egy előítélet, valaki nagyon szereti, valaki pedig nagyon nem, nála nem volt átmenet) de ő megbetegedett, a régi száma nem üzemelt már, valahogy elkeveredtünk. Tőle 100%-osan elfogadtam volna a választ, és nem kérdőjeleztem volna meg. Az oltásokkal kapcsolatban voltak már érdekes eseteim, így nem nagyon hiszek mindegyikben. Beadattam a bárányhimlő ellenit is, mégis mindhárman megkapták. Tavaly pedig már megvettem az influenza ellenit, mégis úgy döntöttem, hogy nem adatom be nekik. Határozott állásponton voltam most is, mikor megkérdeztek, hogy nem. Mondtam, amit hallottam, amit a média sugallt róla. Én mint laikus nem is tudtam, miért ne mondjak igent, csak a nemet hajtogattam, de ez a nem, nem igazi nem volt. Mindig kicsit bizonytalan nem. Iskolában is Szilvi elmesélte, hogy neki már megvannak a vakcinák, de még nem döntöttek. Miután blogjában olvastam az álmatlan éjszakáiról, nekem is az volt a tegnapi. Reggel megkértem Ferit, hogy hívjon fel két ismerőst, Komáromi Zolit, aki a Háziorvos kamara elnöke, illetve Lehoczky Péter barátunkat, aki pedig a Jahn Ferenc Kórház igazgatója, és kérdezze meg őket. A válaszuk egyértelmű igen volt, ők már meg is tették, és mindenkinek tanácsolják a beadatást. Elkezdtem új szemmel látni a dolgokat, és így olvastam utána az interneten, és találtam is néhány érdekes cikket az origon és másutt is. Aztán persze Feri is elmesélte, amit elfelejtett mondani, hogy nálunk a cégnél is lesz oltás, már ki is ment körlevélben, és a kollegáknak kifizetjük, aki kéri. Mondta, ő is beadatja és természetesen előttük, így már nekem is megoldódott, mert kicsit ódzkodtam, hogy hogy oldom meg. Zoli mondta Ferinek, hogy nem attól kell félni, hogy megbetegszik és nem gyűri le, hanem megteheti-e, hogy hetekre kiesik a munkából szezonben. Nagyon sok vevő fordul meg nálunk az ország minden területéről, én is sokat vagyok mostanában a Flórán, és anyut sem tehetem ki annak, hogy véletlenül megbetegszünk. Összetettem minden gondolatomat, és persze még felhívtam Ildi barátnőmet, keresztfiam anyukáját, és döntöttem. És ahogy eldöntöttem, tényleg úgy éreztem, hogy ez így jó, és nem éreztem azt a vacilálást, amit a nemnél. Kicsit szégyenlem is magam, és újra megfogadom, mert ez tanulságos volt, hogy elfelejetem, és próbálom elkerülni ezeket a határozatlan előítélettel teli megnyilvánulásaimat, főleg, hogy ezek nem is az én véleményeim voltak, csak felvettem. Legjobb tényleg gyakrabban csak hallgatni, és meghallgatni, amit azért kicsit még gyakorolnom kell.
Visszatérve az oltásra, mi beadatjuk, de azért remélem senkinek sem lesz semmi baja, még azoknak sem, akik nem mellett döntöttek. Gyerekekkel is megbeszéltük, mert azért ebből őket sem lehet kihagyni.

Pénzügyek

Nyáron gyermekeink kitalálták, hogy dolgozni szeretnének a zsebpénz gyarapítása végett. Már hallottam olyat is, aki egy hazahozott jó jegy miatt kap némi anyagi támogatást, illetve ha házimunkát végez. Bevallom nekem ezek a dolgok nem jönnek be. Véleményem szerint a tanulás, és néminemű segítség hozzá kell tartozzon egy normál családi élethez, így mi ezt nem kívánjuk bevezetni.
Megállapodtunk velük, hogy ha a cégnél dolgoznak, 300 Ft-os órabérrel kiszámolva, kapnak fizetést. Ennek ők nagyon örültek, lelkesen vetették bele magukat a munkába. Persze a srácok kicsit többet, míg Valcsika kevesebbet dolgozott, így arányosan kaptak pénzt érte. Szeptemberre pedig megalakítottuk az apabankot. Először minden hülyeségre azonnal el akarták költeni a kis pénzüket, de megállapodtunk velük, hogy ha a pénzt beteszik a bankba, kamatként kapnak havi 3%-ot, és így is gyarapodhat a pénzük. Kicsit sok ez a kamat, de ha a banki kamatot ajánlottuk volna fel nekik, nem sok értelmét látták volna.
Ferivel megbeszéltük, hogy ez az ő keresetük, had költsék el saját belátásuk szerint, mert akkor még tanulnak is a dolgokból, ha elfogy a végére valamelyiküknek. Minden hónap elsején kamatjóváírás van, ebben a hónapban, már ők számolták ki, hogy mennyi kamat jár nekik. Elején kicsit nehezen ment, mert nem emlékeztek rá, de közösen csak kisilabizálták valahogy. Édesek, ahogy hónap vége felé már izgatottan várják az elsejét.

Tegnap este Koli izgatottan kérdezte, mikor hazaértem, hogy apa mikor jön, kicsit csalódott volt, mikor mondtam, hogy focira megy, és így későn. Neki feltétlenül szüksége volt 2000 Ft-ra, mert az iskolában játékokat árusítanak, és neki feltétlenül kell Backugan. Nem nagyon értem, hogy miért engedig meg, hogy az iskola aulájában játékokat árusítsanak, de a saját pénzéről van szó, így nem tilthatom meg neki, hogy megvegye, amit szeretne. Az sem jó, ha csak arra ösztönzöm, hogy gyűjtsön, mert kell néha egy olyan kis dolog, amiért neki megéri, hogy legyen saját kis pénze.
Fecó édes volt, ő mondta, nem vesz semmit, mert ilyen hülyeségekre nem költi el a pénzét. Ő már kicsit komolyabban veszi ezeket a dolgokat, szerintem ő egy fényképezőgépet szeretne.
Mikor gyermekkoromban én is szerettem volna valamilyen komolyabb dolgot, nekem kellett kifizetnem a felét, és szüleim kipótolták. Így lett meg életem első futócipője is, melynek a fele az ujjtörésemből származó biztosítási összegből jött össze. Érdekes, a cipőt azóta sem feledem, pedig már volt nem is egy, de ebbe én is beszálltam, így emlékezetes lesz örökre. Visszagondolva, nem csinálták rosszul a szüleim, igaz nekünk nem volt túl sok mindenünk, de megtanultuk értékelni, amit kapunk.
Nagyon nem lesz könnyű ezt megtanítani a mieinknek, de azért remélem talán sikerülhet.

Kínai hetek

Már évek óta megszokottá vált nálunk, hogy Feri évente kétszer Kínába utazik megrendelni aaz aktuális következő évi kollekció mintáit. Ez idén sincs máshogy, azzal a kis változással, hogy egyre rövidebbek az útjai. Régebben évente többször, manapság csak kétszer és egyre rövidebb időre utazik. Már olyan is előfordult, hogy 2 hétig volt távol. Én igyekszem ezt az időt minnél értékesebben kitölteni, persze néha tőle is kapok kisebb-nagyobb feladatokat, hogy ne unatkozzam. Előfordult már az is, hogy ez a kis feladat a két cégnek egy komplettó bankváltás volt hitelestül, mindenestül, ami tíz napon át napi hat órát kitett. Azért imádom mindezt. Sokan hiszik, de nálunk sosincs unalom. Gyakran mondja ő is, hogy az utazása előtti pár óra felér azzal, hogy már térden állva könyörögjek, hogy menjen, legyen egy kis nyugalom. Legutóbb áprilisban lepett meg azzal, hogy kitalálta, két nappal hamarabb hazajönne, ha meg tudom szervezni. Ez a "kis" szervezkedés éppen egy fotós napomra esett, mikor ötkor kellet volna kelnem, miatta pedig négykor, amitől kezdve folyamatosan hívtam a Malév kedvenc légtársaságunkat. Már kedves huga, akivel közösen fotózunk is röhögött rajta, nem volt olyan egyeszrerű az ügyintézés. Délután háromra, mikorra sikerült áttetetnem a jegyét, és végre itthon voltam, megkönnyebbülésemben, még el is sírtam magamat. De végeredményben 28-ra, a névnapunkra itthon volt, melyre már évek óta nem volt példa. Két éve mikor szintén névnapom volt, ő pedig Kínát nyomta, megszervezte, hogy mindenképpen édesanyámhoz menjek napközben. Én kicsit meg is ilyedtem, mert nálunk ez nem divat, de mikor hazaértem, kiderült a túrpissága. Nem is én vettem észre, hanem Valcsika, hogy a régi TV-nk helyett egy új van a nappaliban. Titokban, mikor nem voltam itthon, megszervezte a cserét. Nem is tudtam szóban kifejezni meghatódottságomat.
Szóval Feri most sincs itthon, de mégis hihetetlen, hogy telnek a napok. Szeretem is ezt az időszakot, ő mindig is mondja, hogy még örülök is, ha nincsen itthon. Az elején ő fogalmazta meg, hogy kicsit távol lenni, elgondolkodtató, mennyire hiányzunk egymásnak. Gondolom főleg mi négyen neki, mert mi itthon maradunk együtt. Mindig próbálom úgy megszervezni a napokat, hogy észre sem vesszük, milyen hamar telnek az órák. Szerdán ment, és mindjárt újra szerda. Már visszafelé számoljuk az órákat, és mióta skypolunk is, azóta még a gyerekek is hosszan beszélgethetnek vele. Már én is kezdem megszokni, hogy látjuk is egymást, mert számomra ez a távollét olyan misztikus volt, beszélni 10 napig, nem látni egymást, majd újra találkozni hajnalban a reptéren, olyan volt, mintha újra átélnénk egy randevút. Olyan is előfordult, hogy hajnali fél hatra, mikorra jött a gépük, kimentem a reptérre elé a gyerekekkel. És ez a kis izgalom, még 15 év után is olyan izgalom, mint mikor először utazott.

Olvasgatok

Mostanában, néha újra a kezembe kerül egy-egy könyv, örülök, mikor elolvasom. Gyakran lelkiismeret furdalásom is van, hogy miért nem olvasok többet. Aztán rájöttem, hogy miért nem olvasok többet. Hát azért, mert annak ellenére, hogy azt hiszem nem olvasok, rengeteget olvasok. Töménytelen gyerekverset, gyerekmesét, gyerekdalt, gyerek....mindent. Hihetetlen terjedelemben falom a könyveket, csak mostanában nem felnőttirodalmat, hanem gyermekirodalmat. ...és ez azt hiszem van ugyan olyan jó, sőt talán néha jobb is, mitha mást olvasnék. Gyerekeim szerencsére már kicsi koruk óta szeretik és vigyáznak is a könyvekre.
Ágika az első babysitterem már kezdetektől olvasott nekik. Drága "gondozó" Marikánk, aki a kihelyezett gyermekgondozónk volt először hivatalosan másfél évig, majd utána folyamatosan, míg ki nem ment a lányához Amerikába szintén folyamatosan olvasott nekik. Ültek a szivacson és sorra hozták neki a könyveket, hogy olvasson. Mikor Valcsika megszületett és etettem éppen, a fiúk akkor is körénk ültek, én pedig szintén olvastam nekik. Mostanában Mariann is szívesen vesz elő könyvet, hiába tanultak meg már ők is olvasni, igénylik a mesehallgatást.
Gyakran járunk könyvtárba, de a könyvesboltokból sem tudok úgy eljönni, hogy ne vegyek meg pár könyvet, így mostanság komolyabb könyveket is olvasunk. Egyik kedvencem volt a Mákszemtündérek nyara, alig vártam a következő fejezetet, hogy mi fog történni. A legmeghatóbb számomra, talán már képes vagyok róla írni, Bartos Erika Csodasakk című könyve volt. Egy kisfiú megbetegedett benne és a sakkfigurák útra keltek és megszerezték azokat a varázsfüveket, melyekket meggyógyult. Az utolsó mondata az volt, hogy a sakkfigurákat az édesanya könnyei keltették életre, és nincsen fontosabb dolog, mint az édesanyai szeretet. Sokszor ez oly természetes, nem is gondolunk rá, csak akkor válik igazán értékké, mikor oly közel kerül ennek elvesztése. És egyre közelebb, de amíg anyu hisz benne és harcol, addig nekünk is segíteni kell hitét.
Anyu is sokat olvasott a gyerekeknek, most már ők olvasnak neki, most már nekik kell olvasniuk....

Cicmicnek is olvasott Koli, belefeküdt az ölébe, és hallgatta, hogy olvas. Olyan is volt, mikor az emeleten esti mese alatt feljött hozzánk és odafeküdt közénk. Úgy látszik egy macska is szeretheti a meséket.
Elővettem pár régi könyvemet, gondolnám tetszeni fog nekik, a Tündér Lalát már el is kezdtem, és ha befejezzük a Végtelen történet következik.
Szóval ha mégegyszer megkérdezik, mit olvasok mostanában, büszkén mondhatom, hogy sok-sok gyerekmesét. Megismertem Wass Albertet is a gyerekek által, ő gyerekeknek is ír, de jobban végigolvasva nagyon tanulságos mesék ezek felnőtteknek. Még nagyon sok könyv vár elolvasásra, és olyan jó, mikor esténként körülülnek és hallgatják a meleg radiátor mellett a meséimet, és eszükbe se jut, hogy TV-t is nézhetnének. Még 6 napig úgyis csak édes négyesben vagyunk itthon, mert Drága párom újra kínai korszakát éli, mit minden évben ilyenkor, mikor már a jövő karácsonyra választják ki a mintákat.

Nyári emlékek

Blanka anyukájától kaptam pár képet a Berekfürdőn eltöltött szép napokról, melyről Valcsi még a mai napig nagy örömmel mesél.

Értékrendek

Amíg gyerekeim nem voltak iskolások, nem nagyon számított, kinek milye van, minden jó volt úgy ahogy volt, élveztek mindent, eszükbe sem jutott nekik a megszokottnál és megkapottnál különösebb igények. Sok esetben ezek a dolgok nem estek egybe azzal, amit megkaphattak volna, de nem volt fontos.
Idén kezdődött igazán, hogy osztálytársaiknál látnak olyan játékokat, elektronikai dolgokat, amit nem gondolnék, hogy birtokolniuk kellene már.
Tavaly karácsony volt az első, hogy hosszas gondolkodás után megkapták a PS3-at, melynek ugye előnye, hogy nem játszhatnak korlátlan ideig, illetve korlátlan hülyeségeket a tudtom nélkül.
Miután Réka nénivel megbeszéltük előző évben, hogy játékot bevinni az iskolába tilos, nekem eszembe se jutott ez, míg fiaim az iskolai árustól kikuncsorogták a Bakugan nevezetű valamit, lehet, hogy írni is rosszul írom, de tudni se tudtam, hogy mi az, de mivel mindenkinek van, nekünk is kell lenni. Hát van. Ez volt talán az első játékuk, amit egy hét leforgása alatt el is felejtettek. Lényeg az, hogy mikor nem engedtem, hogy bevigyék, kérdőre vontak, hogy ha bizonyos fiúk az osztályban bevihetik a Nintendót, vagy hasonlót, ők miért nem. Hát igen. Igazuk is volt, de azért nem engedtem.
Hétvégén elmentek Alex osztálytársukhoz a buliba, ahonnan érdekes tapasztalatokat gyűjtöttek. Volt, amit Mariann mesélt, hogy az osztálybeli srácoktól hallotta. Például, mikor Alex nagytestvére -nálunk fogmosást érdemlő szavakkal- ordított a kisebbek felé, hogy nehogy be merjenek jönni e szobájába. Érdekes, igaz ez nem az én dolgom, nálunk azért ez nem lenne megengedett.
A másik, amit elmeséltek, hogy Alexnek van laptopja, három lézerkardja, stb......
Én csak annyit kérdeztem tőlük, hogy ha Réka néni megkérdezi mit csináltak hétvégén, mit mesélnek szívesebben. Papával bográcsban főztünk, és békát fogtunk, vagy, hogy ültünk a gép előtt egész nap. Nem csalódtam azért bennük.
Főleg akkor nem, mikor este választhattak a dögönyözős szendvics és a társasjáték, illetve a TV nézés mellett. Én nyertem.
Azért azt hiszem ez még nem lesz annyira könnyű. Itt nem arról van szó számomra, és remélem ezt ők is meg fogják később érteni, hogy nem vettünk meg nekik valamit, amit megtehetnénk, hanem elveinkkel teljesen ellentétes, hogy egy gyereknek 8 évesen saját számítógépe legyen, és minden olyan dolog, ami csak arra ösztönzi, hogy a játék, a levegő, a közös szórakozás helyett beburkolózva üljön a monitor, vagy a TV előtt. Természetesen ez nem egyenlő azzal, hogy nem nézünk meg jó filmeket, de ez a gyerekbutítás, ami mostanában megy, számomra elviselhetetlen. Főleg, mikor Fecóm a kardjával ma Valcsit fülön csapta. Valahogy ez is innen jön. Mikor leültem elé és mondtam neki, hogy engem csapdosson a kardjával, és a kezébe adtam, nagyon elszégyellte magát, inkább gyorsan átölet és bocsánatot kért.
A békára visszatérve pedig most a teraszon csücsül kisüvegben, mert tényleg befogták a Tanyán hétvégén, míg mi elcsavarogtunk nélkülük Csehországba, de holnap lesz a napja, mikor közösen kieresztik egy kis patakba, hogy tovább élhessen.

Még mélyebb vízben

Érdekesen kezdődik az iskola mostanában. Azt tudtuk, hogy egyre nehezebb, de arra azért nem gondoltam, hogy a gyerekek néha annyi leckét kapnak, hogy még mi Mariannal is sokalljuk.
Ma azt terveztük, hogy nem haza jönnek, hanem Mariannékhoz kutyázni. Öt után azzal hívott Mariann, hogy még mindig a leckét csinálják, és még mindig nincsen kész. Kaptak egy 2 oldalas matek "szorgalmit", amit persze ajánlott megcsinálni, mert csütörtökön felmérő lesz. Emellett olvasás, másolás, munkafüzet, nyelvtan ABC tanulás, szintén másolás. Ja és a nyelvet is jó lenne gyakorolni.
Mondtam hagyják nyugodtan, játszanak, majd este megpróbáljuk befejezni.
Kicsit megrökönyödtem, mikor ráadásul olvastam Réka néni levelét, hogy van aki még külön gyakorló füzetet is csinál otthon. Minden tiszteletem az övé, de én a magam részéről inkább úgy döntöttem, hogy éljen a szép idő, a játék, a foci, az úszás és a bicikli, illetve a közös együttlét a szabadban. Nem vagyok hajlandó még a napi 4-5 óra mellett és a délutáni másfél óra leckeírás után ebben a szép őszi időszakban bekényszeríteni őket a szobába. Így az extra piros pontokat én adom nekik.

Csapatjáték

Apa Barna papával már egy hónapja megszervezték, hogy közösen elmennek a Magyarország-Portugália meccsre és természetesen a srácokat is viszik magukkal.
Mikor elérkezett a nagy nap, a srácok számára még mindig meglepcsi volt a dolog. Sajnos Valcsika mikor táncról hazaértünk, kikotyogta, de még akkar sem hitték el. Mikor levittem a ruhájukat, hogy kezdjenek öltözni, tudatosult bennük, hogy ez igaz.

Kolim annyira örült, hogy megjegyezte ez mennyire klassz dolog. "Anya ez csodálatos, ide nem mehet el mindenki, és én ott lehetek."

Igazán kicsit attól tartottunk, hogy Koli fogja végigunni a dolgot, de mégsem így lett. Ő volt a vezérszurkoló, végig ordított és végig szúrkolt a magyaroknak függetlenül mindenkitől. Fecónk felvette a ritmust, ő csak mikor mindenki drukkolt, akkor kiabált. Csodálatosan érezték magukat, és annak ellenére, hogy éjfélkor kerültek ágyba, mégis simán keltek reggel.
Természetesen az iskolában mindenkinek elújságolták, hogy hol voltak, de hát miért ne lehetnének büszkék erre.

Valcsikánk neheztelt kicsit, hogy ő nem lehet ott, de két gyerekkori kedvenc Grimm mesémmel vígasztaltam.

Álomnap

Nem terveztem nagyon a mai napról írni, míg Ferim egy mézes fahéja almapálinka átnyújtása mellett megemlítette, hogy ma ÁLOMNAP-ja volt. Így mégis leírom számára milyen volt ez a bizonyos nap, hogy ne felejtsük el.

-Családi közös délelőtti biciklisprogram, majd egy kellemes ebéd egy kertvendéglőben, utána egy kis alvás, majd kondi (ami szükséges, de kevésbé kellemes), utána itthon egy kis vacsi, egy finom pálinka együtt, és nyugodtan leülve családi körben egy ki újságolvasás.

Jóleső volt hallani.

Újra a mélyvízben

Újra végigolvasva nyári emlékeinket, nagyon szépen telt el a nyarunk. Kevés is volt, sok is volt, elég is volt, és főleg tanúlságos is sok szempontból. Velem is történtek olyan dolgok, amik kicsit hozzásegítettek, hogy amit már régóta terveztem, de lustaságom erősebb volt, most mégis véghezvigyem, vagyis elkezdjem. És el is kezdtem, mert szükséges,....már csak magam miatt is.

Gyerekeknek is elkezdődött szeptember elsejével az új év, kinek még oviban, kinek már második osztályban. Mondtam a srácoknak, hogy most már nem lesztek kis elsősök.
- Nem baj anya, most már kis másodikosok leszünk.
Évnyitón már nem ők ültek az első sorokban izgatottan, hanem inkább már nagy örömmel találkoztak osztálytársaikkal. Szerencsére az osztályban nem történt semmi változás, minden gyerek maradt és új sem jött. Tanárnénik is maradtak, melynek roppant örülök, Réka nénivel megfogtuk az Isten lábát.

Valcsikánál már nem volt olyan fényes a helyzet. Már év közben is éreztem, hogy Judit néni nem jön ki Niki nénivel az új ovónővel. Niki nénit minden gyerek szerette, de talán ez nem volt elég. Bizonyára Juditnak sem volt könnyű Éva néni halála után megszokni egy másik társat, hiszen hoszzú évtizedekig dolgoztak együtt. Niki néninek sem volt könnyű, pótolni egy társat, és egy nem akármilyen társat. Judit és Éva nagyon jól kiegészítették egymást, de a rák sem kort, sem embert nem tisztel. Még most is sokat gondolunk rá. Fiaim még átélhették, hogy együtt voltak velük, Valcsika már nem sokat, de talán még ha rákérdeznék, ő is emlékezne rá. Nagyon szerették őt....

Niki nénit áttették másik csoportba, mi pedig kaptunk egy új Anett nénit. Sokat még nem tudok mondani róla, nekem kicsit furi volt, hogy nem mutatta be senki, ő jött oda az udvaron, hogy ezentúl ő at új. Kicsit rossz a szám íze, de remélem ez idővel megváltozik. Márcsak egy év.
Valcsika a héten elkezdte a táncot is, idén kicsit komolyabb, gimnasztikai előkészítő helyett balett, néptánc és musical órájuk is lesz heti 2*2 órában. Nagyon szimpatikusak az új tanárok, a balett órán zongorakiséretre táncolnak. Még Valcsika is élvezi, remélem így is marad. A tánc mellett még úszni is járunk, persze azt már közösen a fiúkkal, így ha tehetem én is csatlakozom hozzájuk.

Aggtelek 2.

Másnap kezdődött az ominózus biciklitúra. Laci előkapta retro biciklijét, gumijának vastagságán már csak nevettünk. Feltankoltunk vízzel, és Jósvafőről elindultunk 2 keréken. Igaz csak 200 méterig jutottunk, mert megérkeztünk az erdei út kiinduklópontjáig. Valahogy ezt nem örökítettem meg, nem volt szabad kezem. Azt nem tudom meddig, de hosszú időn keresztül csak tolni tudtuk a biciklit. Hatalmas emelkedő, vízmosta nagy kövekkel tarkított út volt. Gondoltuk jól megsétáltatjuk a bicikliket. Béla biztosan csuklott, erről nem beszélt nekünk.

Mikor szembejött egy lovaskocsi, biztos hülyének nézhetett minket, hogy mit keresünk itt. Gondoltuk Béla a csúcsról figyel távcsővel minket, hogy sikerült a vicce, újra valaki beugrott neki.

Hát ez majdnem be is jött, Feri egyszercsak eldobta biciklijét, és szaladt rötyögve vissza, hogy itt a Béla. Túravezetést csinált egy házaspárnak. Jósvafő kipusztult szőlőtőkéit mutatta be egy napos kirándulás keretében.

Bélának nagy mákja volt, mert innentől kezdve elkezdett járható lenni a pálya. Igaz drága Kislányom megszenvedte a földutat, néha elestek Kolossal, de azért hősiesen nyomták apjuk bátorításával. Néha tekertünk, néha pihentünk, gyerekek megmászták az összes vadászlest, ebédnek pedig, mivel semmi ehető nem volt a környéken megettük az általunk vitt és sütött kenyeret.

Mikor kiértünk a földutakról, egy több kilóméteres hosszú lejtő következett. Kicsit izgultam, nehogy elessenek a gyerekek, de megúsztuk, próbáltam visszafogni velük a tempót. Vissza Jósvafő felé megpihiztünk egy pataknál, áztathattuk a lábunkat, míg Laci a gyerekenek íjakt, és tőröket készített fából. Hát igen, ez is kimaradt nekik eddig, de Laci segítségével most pótoltuk.

Jósvafőre visszatérve újra lábat mostak a gyerekek, úgy néz ki ezt nagyon élvezték.

Köszönet Lacinak a gyerekek nemcsak íjat kaptak, hanem rég áhított vágyuk is valóra vállt, horgászhattak is. Utolsó nap a Rakacai víztározóhoz mentünk, ahol hosszas keresgélés után találtunk egy fürdésre és horgászásra alkalmas területet, igaz nyaralók magánterülete volt, így reméltük nem zavarnak el minket. Csodálatos kis hely volt, még a minihalak is felugráltak a pecabotra, így még kapásuk is volt.

Búcsúajándékként Kolos kért magának Aggteleken egy szererencskövet, mondta, neki sosincs szerencséje, így hátha most lesz. Hát bízzunk benne!!!!!!!!!!!!

Nagyon szép és élményekkel teli nyaralás volt.

Aggteleki Nemzeti Parkban jártunk 1.

Nagyon régi vágyam volt már, hogy végre elmenjünk közösen a gyerekekkel az Aggteleki cseppkőbarlangba. Gyerekkoromban sátoroztunk ott szüleimmel, és nagyon kellemes emlékeim vannak a hellyel kapcsolatban. Amúgy is nagyon szeretem a barlangokat, hiszen pár évig barlangásztam is hobbi szinten, igaz ez azért kicsit más. Ildi barátnőmékkel közösen megszerveztünk egy 4 napos túrát. Vendégszobákban laktunk, és ettünk, amitől nem 100%-ig voltunk elájulva, de nem erre szeretnék emlékezni, így ezt nem is részletezném.

Már indulásunk napján felfedeztük Aggteleket, annak is játszóterét és barlangját. Innen egy 1 órás túrát lehet tenni, melyen bevezetőként részt is vettünk. Még az 5 gyereket is lekötötte a túra, nagyon érdeklődve figyelték a kisérő előadását. Másnap reggelre a jósvafői oldal 2 órás túráját terveztük be.

A gyerekek már előre megtervezték, ki melyik szobában alszi. Egy emelet volt a mienk, négy szobával. Fecó, Koli és Legus aludt együtt, míg Valcsinak Boti jutott. Nekem természetesen Feri, nem is panaszkodom.

Este mikor végre ágyba tuszkoltuk a gyerekeket, leültünk kicsit borozni, és megtervezük a másnapot. Feri talált egy jó programot Jósvafőn, kenyérsütéssel egybekötött falusi séta és kirándulás. Túravezető: BÉLA.

Másnap gyalogosan elindultunk Jósvafőre, majdnem lekéstük a barlangvezetést, mert valami nagyokos áttette a jelzéseket, és így kicsit eltévedtünk. Még én is tátottam a barlangban a számat, annyira szép volt. Ez az oldal sokkal tisztább, itt fehérebbek a cseppkövek. Abban a teremben, ahol a koncertek szoktak lenni, a vezetőnk lekapcsolta a világítást. Hát félelmetes lehetett ide először még fáklyákkal lejutni. Kicsit eszembe jutott, mikor én barlangásztam, és sötét, szűk járatokon keresztül kúsztunk, másztunk hosszú órákon keresztül.

Gyors ebéd után megérkezett az a bizonyos Béla, akit még azt hiszem sokáig fogunk emlegetni. Végigsétáltunk az erdőn keresztül, végül eljutottunk egy saját maga épített kis helyre, ahol megkezdődött a kenyérsütéshez való felkészülés. Gyerekek gyúrtak, dagasztottak, szitáltak, mindezt Béla vezetésével, mi felnöttek bele sem szóltunk. Hihetetlen hogy foglalkozott velük. Az öt elevenség csak bámult, és tett mindent úgy, ahogy kellett.

Amíg váruk, hogy megkeljen a kenyér, elvitt minket megmutatni Jósvafő nevezetességeit. Azért hihetetlen, hogy a 3 lóval hogy be tudta adagolni nekünk, hogy az egy ménes, és a faluházat is, mit egy hatalmas épület. Imádtuk Bélát, ettük a szavait. A semmiből egy napos kiselőadást tartott és még érdekes is volt.

A faluházban még a pottyantós WC-t is kipróbálhatták a gyerekek.

Azért Valcsi nem volt annyira elájulva. Emlékszem nálunk is ez volt a telken, mielőtt bementem kisöpörtettem apukámmal. Ma már csak nevetek ezen.

Majd lassan elkészült a kenyérlángos és a kenyér is. Gyerekek nagy örömmel fogyasztották.

Utolsó sétaként Béla elvitt megmutatni nekünk a templomukat, illetve a temetőt. Még arról is tudott előadást tartani, hogy hol volt egy hatalmas fa, és most mi van a helyén. Gyerekekkel együtt ettük a szavait, de azért kitaláltuk, hogy Laci barátunk, aki Nagykovácsiban lakik, ott is ki fog találni valamit, és ő lesz a helyi BÉLA. Van 2 libájuk, az lesz a libatelep, és hasonlók. Este 9-ig faltuk a szavait, és még arra is rávett minket, hogy másnap biciklivel nyugodtan tehetünk egy túrát, már ő is volt 100 fővel is. Izgatottan vártuk.

Megdöntöttük a csúcsot

Felvetettem Ferinek, hogy jó lenne elugrani anyuhoz, de csak pár órára, mert éppen egy kezelés utáni héten volt túl. Nem akartam zavarni nagyon ötödmagunkkal, mert gondoltam jobb, ha pihen, mert ha mi megyünk, mindig sürög forog. Ferinek nagyon tetszett az ötlet, kiegészítve azzal, hogy menjünk biciklivel. Minden nagyon szép, csakhogy anyuék ugye nem a szomszéd utcában laknak, hanem Budatétényben. Gyorsan fejszámoltam magamban, de akkor sem lett az út kevesebb 25 kilóméternél, csak ODA. Hát igen, de még vissza is kell jönni. Még eddig is ok, de a Dunaparttól egy magas emelkedő vezet hozzájuk. Nekem minden indok eszembe jutott, hogy ez miért hülyeség, de az én véleményemre senki nem volt kiváncsi. Igaz a végén már meg is sértődött Feri, és mondta, hogy akkor hagyjuk az egészet. Azért igazán ezt sem akartam, így hát újra kerekekre szálltunk reggel 10-es indulással, és elindultunk a nagy útra.

Első megállónk a Hungária kőrúton lévő McDonalds volt, itt jól megreggeliztünk.
Fojtattuk utunkat, megcsodáltuk a Lágymányosi hídról a Dunát, majd egy enyhe oszlopütközés után megálltunk fagyizni. Imádom Kolimat, legfőképp, mikor a bicikliút közepén az elválasztósávon halad. Időnként középen oszlop is van. Hát az közeledett, én gondoltam Drágám kikerüli, mikor ő meg éppen arra gondolt, hogy van egy lottószelvénye és ki kellene tölteni. Ezt közölte is velem, csakhogy még hátra is fordult hozzá, mivel én mentem mögötte. Szegénykémet az oszlop állította meg. Azért megúsztuk, a fagyi gyógyír volt a kínokra.


A Dunapart nagyon szép a bicikliútról, ami szinte végigvitt anyuékig. Egészen az emelkedőig, ott találtunk egy nagyon enyhén emelkedő utcát, és azon feltekertünk kisebb-nagyobb szünetekkel. Végül nyertünk, és megérkeztünk kb 3/4 2-re. Jött egy kis ebéd, egy kis elszundítás a részemről, egy kis macskázás a gyerekek részéről, és következett a hazaút.

Visszafelé a Dunaparton találtunk egy jó kis pihenőhelyet, persze 3 fagyi és 2 Mohito társaságában ücsörögtünk egy kicsit.

Következő megállónk a Kopaszi gáton volt, megnéztük milyen szépen felújították.

Onnan egyhuzamban hazatekertünk, mert beigértük, ha időben hazaérünk, lehet PS-ezni. Persze visszafelé is volt egy kis ütközés, Valcsi az eget bámulta, miközben jött egy fa. Szegénykém repült egy nagyot, én meg az úton álló két nénit jól leszúrtam, hogy miért nem állnak arrébb. Kicsit ciki volt, mert az út szélén álltak teljesen. Azért remélem bocsánatot kértem tőlük.
Kérdeztem Fecót, hogy nem fáradt-e?
- Anya hogy lehetnék fáradt, hajt a PlayStation.
Hát igen milyen dolgokkal lehet néha bíztatni a gyerekeket.

Összességében, mikor hazaértünk 52 km volt a hátunk mögött. Igaz nagyon húztam előtte a számat, de nem bántam meg, nagyon büszke vagyok a gyerekek mellett magamra is. Harminc foknál is melegebb volt, mégis kibírtuk.

Örömömre kitalálták, hogy célozzuk meg idén a 60 km-t. Engem nem kérdeztek, mondták nincs szavazati jogom. Hát igen, ennyit erről. Majd edzem magam lelkileg is.

Videók

Egyik nap eszembe jutott, hogy előveszem a régi videófelvételeket. Gondoltam Valcsikának megmutatom a kórházi felvételt, talán még én sem láttam. Valcsika születésénél elaltattak, így érdekes volt visszanézni, mikor fürdetik, először öltöztetik kisruhába, és apja először tartja a kezében. Most tudtam meg, hogy Valcsika még ki sem bújt a hasamból, már felsírt. Ahogy apa a kezében tartotta, azonnal elhallgatott, csak néztek egymásra. A kórházban már később én is felvettem kamerára, olyan édes volt, csak feküdt, és nézett. Visszaemlékezve Valcsika sosem sírt. Nagy baba volt, talán ennek is köszönhető, már a kórházban, ezt is a felvételből tudtam meg, 100 grammot evett.
Még a srácok is örömmel ültek oda nézni a felvételeket, a legboldogabbak persze akkor voltak, mikor ők is megjelentek a képen. Még ők sem voltak csak másfél évesek. Most visszanézve, érdekes, mennyire megmaradt az egyéniségük. Koli már akkor is bohóckodott, míg Feci a főnököt játszotta. Valcsika meg csak szép csöndben elnézegette őket.
Másnapokon is elővettünk filmeket, jó kis közös program volt.
Persze Feri természetesen újra felvetette a 4. gyerek elméletét.....

Balatoni bringatúra

Pénteken este letettük Csopakon egy kedves ismerősünknél a kocsit, majd rögtön indúltunk tovább Tihanyba, ahol az első 2 éjszakai szállásunk volt. Füreden azonnal belebotlottunk a Borhetekbe, így kénytelenek voltunk kicsit elidőzni. Sajnos itt a bicikliutat sem lehetett használni, mert a pavilonok és a sok járókelő elfoglalta, de azért pár pohár borral kárpótoltuk magunkat. Tovább már napnyugta után mentünk, így a tihanyi kaptatót sötétben tettük meg, nem mondom, hogy könnyű volt. Nagyon örültünk, mikor megtaláltuk a szállásunkat, lepakoltunk és elmentünk vacsorázni.

Fecóm már akkor panaszkodott, hogy fázik és fáj a feje. A pincérhölgytől kaptam gyógyszert, mert persze nem vittem magammal, tarcsinak, ha este belázasodik. Szerencsére csak hőemelkedés volt, így átvészeltük az éjszakát. Másnap azért beadtam neki neocitránt, így estik teljesen jól volt. Napközben sétáltunk Tihanyban, majd délután elkerekeztünk egy szőlősön át Sajkodra strandolni, majd visszamentünk borozgatni, hattyútetetni és fagyizni Füredre. Persze visszafelé újra megmásztuk a tihanyi kaptatót, mondhatni már sokkal jobban ment.

Másnap továbbindultunk, átkompoztunk Szántódra,

és a tervezett helyett 45 km-t kerekeztünk, egészen Balatonkeneséig. Persze nem hajtottuk a gyerekeket ostorral, volt fagyi, játszás, újságolvasás, kóla, minden, ami kell. Fantasztikus volt látni a Balatont a keleti oldal legsarkából, és hihetetlen volt, visszanézni, hogy mennyit kerekeztünk egy nap. Ezen a részen még sosem jártam, itt csak bicikliút visz, kocsival nem lehet ide eljutni.

Sajnos nem mindenhol volt bicikiút, ez igazán csak ott volt zavaró, ahol a főúton kellett menni. Egyik helyen valami majom Valcsit le is nyomta az árokba, szerencsére csak lassan mentünk.

Kenesén szerencsére találtunk szállást, igaz nem könnyen. Azt hittük a skacok kidőlnek, helyette a panzió kertjében a trambulint strapálták le, és még este társasoztunk is. Nem tudom mennyit kellene menni ahhoz, hogy kifáradjanak. Azért édesdeden aludtak reggelig, mikor végre elaludta.

Utunkat a várható eső miatt egy nappal lerövidítettük, persze ez a 45 km/napnak is köszönhető. Így utolsó napra már csak 26 km maradt. Szerencsére aznap még volt olyan szép az idő, hogy pár órát strandolhattunk is, és fürödtünk is a Balcsiban.

Szerencsére Fecó már a második napon kilábal a nyavajájából, így ez nem zavarta meg a kis túránkat, melyen összességében 110 km-t kerekeztünk. Drágáink annyira aranyosak voltak, egyáltalán nem is nyafogtak, igaz Koli azért néha megemlítette, hogy mennyire hiányzik neki a PlayStationja. Egyre ügyesebbek útközben, már ritkábban kellett mondanom nekik, hogy ne a szembelévő sávban menjenek, és jobb lenne, ha felfelé néznének. Összességében nagyon meg voltunk velük elégedve, Feri annyira fel is dobódott, hogy rá sem ismertek a cégnél. Nagyon örülők, hogy idén a gyerekekkel itthon maradtunk, és kicsit sportosabb programokat szervezünk. Nekem sem árt a dolog azt hiszem.

Gecse papáékkal a tanyán

Ez a nyaralás még a biciklitúra előtt volt, csak kicsit nehezebben állt rá a kezem.

Anyukám mostanában nem nagyon szeret idegen helyre menni, de anyósomék tanyája az a hely, amit ismer, és szívesen eljön velünk. Már előre megterveztük, hogy egy hetet apuval és a gyerekekkel együtt eltöltünk ott. Majdnem közrejátszott a kezelése, de mégis összejött az utazás. Kis gond csak Vackor kutya volt, de mivel annyira szeretik, és jó kutyus is, mondtam, nyugodtan hozzák el magukkal. Így ők is nyugalomban vannak. Nem csak Vackor kutya volt a +1 fő, hanem elvittük magunkkal Krisztikét is Jolcsiék kislányát, Valcsi nagy barátnőjét, illetve Lívia is jött.

Az idő, mint szinte egész nyáron csodálatos volt, 2 fürdőbugyin és egy pólón kívül semmire nem is volt szükség.

Az is nagyon jó volt, hogy anyu itt sokat tudott pihenni, nem kellett semmit csinálnia, igaz néha segédkezett a főzésben. Nagy szüksége van most a pihenésre, mert a kemó igazán kifárasztja a szervezetét, ő pedig nem egy egyhelyben ülő alkat. Jókat úszkált a medencében, és talán próbált kicsit többet is enni. Sajnos az étvágya mostanában visszaesett, pedig nagyon vigyáznia kellene a súlyára. A tanyát azért is szereti nagyon, mert annak ellenére, hogy tompán lát csak, itt tudja mindenről, hogy mi merre van.

Kolim olyan édes volt, mikor magától elvonult anyuval az egyik szobába, és felolvasott neki az állatos könyvéből, amit kölcsönzött a könyvtárból. Anyuval annyira szeretik egymást, ha nekem nem is akar olvasni, a mamának mindig. Egyik nap anyu jött velünk éppen valahova, mikor Koli megfogta a kezét, és mondta neki:

- Gyere Mama, majd én odavezetlek a kocsihoz, de most vigyázz, mert jön egy autó.

Nagyon élvezték a gyerekek, hogy Lívia térképet készített nekik, és kincseket dugtak el, amit lehetett keresni, majd átváltoztak kémesbe, és hajkurászták egymást, melyhez a csapat fele napszemüveget vett fel, és vizipisztollyal lőttek. Úgy kifáradtak a játékban, és persze köszönhetően a késői lefekvésnek, 9 óra előtt sosem kelt fel egyik gyerek sem.

A medencét is nagyon élvezték, mikor Kriszti meglátta, hogy sötétedéskor is lehet behúzott tető alatt fürdeni, ha bekapcsoljuk a medencevilágítást, azonnal ki akarták próbálni. Azért már nagyon örülök, hogy ilyen önjáróak a gyerekek, és már olvasni is lehet mellettük.

Mikor Jolcsiék, Kriszti szülei is lejöttek, nagy focicsaták voltak, még én is beszálltam, meg a csajok is. Az nem tudom miért, de mindig a csj-gyerek csapat nyert a férfiak ellen. Lehet, hogy valami bunda volt a dologban???!!!! Szuper kis hét volt, nagy élmény ez a tanya a gyerekeknek, főleg, hogy minden nap mentek Vackor kutyával sétálni a mezőre és az erdőbe.

Augusztus 1-én rendezték meg Jászfényszarú határán a Tarlófesztivált. Különböző alakzatokat építenek bálákból, a gyerekeknek pedig egy játszóteret, labirintust, csúzdát, mászókát. Idén nem hagytuk ki, bátorságpróbán is részt vettek, átugráltak egyik báláról a másikra. Érdekes volt, Fecónál volt a majré. így neki nehezebben ment.

Csak remélni tudom, hogy jövőre ezt megismételhetjük így ezzel a csapattal.

Akarattyai nyaralás

Nyár elején Borka anyukájától kaptunk egy kis családi táborban való részvételre meghívót a két fiúnak. Nagyon helyes szülei vannak a kislánynak, így gondoltam, nem lenne hátrány, ha elmennének 5 napra egyedül a Balatonhoz. Nagyon örülök, hogy így döntöttem. Már az út is szokatlan volt, vonattal mentek le Akarattyára. Eddig csak autós utazásban volt részük, gondoltam így ezt is kipróbálhatják. Egy kis családi nyaralóban laktak, ahol nagy telek volt pont a Balaton parton, a telek felett pedig egy hatalmas park. Minden délelőtt kézműves foglalkozás volt, készítettek képeslapokat, halacskás pólót, béka pénztárcát, festettek köveket is, de volt társasjátéktól kezdve fejtörőkig és a kihagyhatatlan fociig minden. Délutánonként pedig amikor csak tehették strand. Kaptak tőlünk kis pénztárcában zsebpénzt is, amit persze a strandon költhettek el minden hülyeségre. Gondolták anya végre nincs ott, így nem látom, ha a golyóautómatát tömik. Azért ez is kell.
Borka nevelőapukáját nagyon megszerették, mikor kezet fogtak vele búcsúzásképpen, mondták is neki, hogy
- Szia Pistike! - mint kiderült, Réka az ő poharára ezt írta, ami gyerekeimnek nagyon tetszett, így attól kezdve így hívták.
Azért dagadt a mellünk a büszkeségtől, mikor csütörtökön a telefonban Réka azt mesélte, hogy Pisti meg fog minket kérdezni hogyan neveltük a srácokat, hogy ilyen okosak, mert teljesen el van ájulva tőlük. Órákig társasoznak IQ tornát játszanak, illetve bármi érdekli őket, még a szorzótáblát is fújták a harmadikos lányokkal a strandon. Hát igen, matekagyuk az van.
A strandolást is nagyon élvezték, a Balaton eddig kimaradt az életükből. Koli ezt nagyon nem is sajnálta, mert nem szereti a hideg vizet, így ő talán nem is ment bele minden nap. (igaz még szerintem sem volt hideg)
Mikor megérkeztünk értük, Pisti tényleg áradozott felőlük, ők is áradoztak Pistiről. Érdekes, mennyire szívükbe tudnak néha zárni egy-egy felnőttet, és mennyire rajonganak érte. Utolsó délután rendeztek egy kis házi vásárt is. Minden nap kaphattak a gyerekek nyomdát különböző dolgokért, pld.: körletrend, stb., és az így összegyűjtött "pontokat" válthatták be ajándékokra.
Kolim annyira aranyos volt, hogy a strandon még Valcsinak is vett egy szép gyűrűt, nekünk pedig mindketten festettek köveket, amelyen az ő csillagképük van rajta.
Nagyon szépen megállták a helyüket ezen a héten idegenben.
Lementünk értük, mert következett a Balatoni biciklitúra immáron édes ötösben.

Hármasban

Azért is örültem, hogy a srácok elmentek nyaralni pár napra, mert Valcsikámmal hármasban maradtunk. Szerintem ő is nagyon élvezte, hogy egyke lehet, de azért a végére már hiányoztak neki a fiúk. Nagyon elszokott attól, hogy nem nyaggatja őt senki. Valcsi januárban múlt hatéves, és nagy döntés előtt álltunk, engedjük-e iskolába, vagy nem. Pont ez a január olyan vízválasztó. Ismerek olyan hat és fél évest, aki iskolás lett, és nem okoz neki gondot a tanulás, és ismerek pont olyat is, akinél mégis jobb lett volna, ha még várnak vele. Valcsika nagyon sokat változott az elmúlt fél év alatt, de még mindig nem tartom érettnek arra, hogy iskolás legyen. Nem a lexikai tudással van a baja, hanem egyrészről a beszéde még nem teljesen hibátlan, köszönve ezt a srácoktól eltanult ikernyelvnek, illetve a játékossága. Szerencsére az oviban mindenki megerősített abban, hogy nem veszítek azzal semmit, ha visszatarom egy évre, sőt nem azzal fog eltelni az első évünk, hogy állandóan veszekedünk, mert még nem képes hosszan koncentrálni a tanulásra, a feladatokra, és nem játszhat annyit, amennyit szeretne.

Mivel Valcsi vegyes csoportba jár az oviban, így szerencsére a barátnői is pont maradnak még egy évig, illetve mikor kezdeni fogja a sulit, éppen a másik két barátnője is ezt a sulit fogja kezdeni. Azért ez sem lesz hátrány, habár ő hamar megtalálja a barátait. Érdekes, annak ellenére, hogy őt mindenki nagyon szereti, mégsincsen sok barátnője, akit igazán annak nevez.

Egyszóval Valcsika még egy évig élvezheti gyermekségét. Próbálom majd legalább ezt az évet kihasználni, beírattam a Varázsoviba, ahová hetente egyszer jár majd a másik ovi mellett, illetve folytatjuk a táncot, ebben az évben már 2*2 órában balett és musicaltánc lesz. Az úszást is szeretnénk folytatni, mert a víz a lételeme, illetve ha még egy év múlva is komolyan fogjuk gondolni a szinkronúszást, ez mind jó lesz hozzá. Ez azért majd az ő döntése is lesz.

Valcsinak talán csak magasságával lesz kicsit gond, már idén is azt hitték róla, hogy másodikos. Szoktunk is poénkodni Judit nénivel az ovónénijével, aki nem túl magas, hogy jövőre Valcsika utóléri, hiszen már most 132 cm.

Azért remélem jól döntöttünk, és Valcsinak csak előnyére fog válni, hogy még nem kell iskolába mennie. Szerencsére nagyon jó oviba jár, és a csoportjukban is lesz 12 nagycsoportos, így sokat fognak foglalkozni velük. Persze azért ő a fiúktól is hihetetlenül sokat vesz át, már persze csak akkor, ha akar.

Meló anyával

Újra elérkezett annak az ideje, hogy a srácok pár napot munkában tölthessenek. A legjobb a dologban az volt, hogy nekem segíthettek a fotózásban. Valcsi éppen a barátnőjénél nyaralt, így édes négyesben jártunk ki, illtve haza a cégtől.
Mikor megérkezik az új tavaszi minta, feldolgozás után minden terméket lefényképezünk, majd ezután kerülnek be a bemutatóterembe. Most a minták fényképezésére került sor, és ebben a srácok sokat tudtak segíteni. A lelkesedés az első 2 napon nagy volt, a harmadikon kicsit alábbhagyott, köszönhetően a nagy melegnek, illetve annak, hogy olyan termékeket fotóztam, amik időigényesebbek, az ő számukra pedig unalmasabbak voltak. Azért összességében a 3 nap alatt összesen 21 órát segítettek.
Nagyon élveztem az egész napos közös melót, igazán szórakoztatóak voltak, nem csak számomra, hanem a közelünkben dolgozó kollegák számára is. Mondták, hogy ha nem lennének itt bizonyára elaludnának, végre élet költözött a mindennapjaikba.
Mikor Kolim kicsit hangosan beszélt, kértem legyen halkabb, erre ő így reagált:
- Miért alszik valaki?

Mesélték a többieknek, hogy összetört a nagy kerti világítószemű béka. Nem az mondták, hogy megrúgták focilabdával, hanem, hogy nakidőlt a falnak, kicsit nagy erővel.
Kértük őket, hogy pénzügyekről ne beszéljenek, így próbáltak indiszkréten rátérni a lényegre.
- Anya, hány órát is dolgoztunk ma?
- Nyolcat.
- Ok, mennyi is nyolcszor háromszáz? Anya ugye te is kapsz fizetést a munkádért?
- Nem, én nem kapok ezért fizetést.
- Á, anyának nem is kell pénz, ő kér apától bármikor, ha kell.

Imádtam a szövegüket, nagyon édesek voltak, jó volt velük együtt dolgozni, még pólót is készíttettünk nekik céges emblémával, biztosan nagyon fognak örülni.

Nyaralás Blankánál

Valcsi barátnőjének, Blankának a nagymamája elhatározta, hogy elviszi a három kislányt Berekfürdőre nyaralni a nyaralójukba. Kis vikkendház, kis szobák, jó meleg, három barátnő.
Érdekes nyaralás volt. Mikor Valcsiért megérkeztünk Blanka nagymama mondta, hogy Valcsi volt a legaranyosabb, a legsegítőkészebb. Mikor Blanka kitalált valamit, Anna pont az ellentettjét szerette volna, Valcsi meg csak állt középen tanácstalanul. Még jó, hogy a 2 bátyó mellett ilyen simulékony lett.
Blankán nagyon látszik, hogy egyke kislány.Az első 2 éjszaka azzal telt, hogy hangosan sírt, hogy ő haza szeretne menni a szüleihez. Azért jó, hogy Valcsi nem ilyen. Hiányzunk neki, de mindenhol jól elvan.